Ezt a kapcsolatot már nem lehet megmenteni: Donald Tusk minden eddiginél aljasabb támadást indított Orbán Viktor ellen

2025. október 29. 08:47

A lengyel miniszterelnök nem tud leállni, már megint Magyarországot támadta.

2025. október 29. 08:47
null

Ahogy arról a Mandiner korábban beszámolt: a hét elején került sor Budapesten Marcin Tulicki Taking Over című dokumentumfilmjének a vetítésére, amely Donald Tusk és liberális kormányának jogállamisági ámokfutását mutatja be, fókuszban a lengyel köztévé totális beszántásával. Az esemény egyik díszvendége Zbigniew Ziobro volt igazságügyi miniszter volt. Néhány órával később kedd délután lengyel ügyészek kérvényezték a volt miniszter – jelenleg alsóházi képviselő – mentelmi jogának felfüggesztését. A Mandiner megkeresésére a volt miniszter megerősítette:

a jelenlegi letartóztatási utasításnak köze lehet ahhoz, hogy Budapesten kritizálta a Tusk-kormányzatot.

Ezt is ajánljuk a témában

Mindeközben Donald Tusk nyilvánosan támadta Orbán Viktort azt állítva, hogy a magyar miniszterelnököt „lenyűgözi Moszkva”. 

Majd kijelentette, hogy Orbán „most úgy véli, hogy jobb egy kissé autoriter modellt építeni, amely kissé… Oroszország mintájára készült”. S hozzátette a magyar kormány arra törekszik, hogy „senki ne tudja ellenőrizni a hatóságok tevékenységét”.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Tusk azt is megjegyezte, hogy Magyarország ugyan

 „1989-ben sokkal előrébb járt, mint Lengyelország”, de ma „az Európai Unió legszegényebb országa”.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Wojtek RADWANSKI / AFP

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukasmacska
2025. október 30. 00:41
Brunei vagy Katar úszik a pénzben, tehát nyilván jogállam. Görögország 23, Portugália 18 évvel hamarabb csatlakozott az (akkor még) Közös Piachoz, ahhoz képest...
Válasz erre
0
0
egonsamu-2
2025. október 29. 18:10
Tuskó mindíg tuskó marad. Aztán elfürészelik tüzifának...
Válasz erre
6
0
Sándor
2025. október 29. 17:09 Szerkesztve
tuskó bolsi, 🗣️a bolsevik liberális banda 2010-s elzavarása óta "... a nemzeti vagyonunk megduplázódott, 🗣️a megtakarításaink jelentősek, 🗣️a foglalkoztatás sem volt ilyen magas, az ingatlannal rendelkezők száma is jelentős, ahogy a támogatások (rezsi, családtámogatások) is jelentősek. A fogyasztás nem egyenlő a gazdagsággal!" Szóval nyomathatod a kormánybuktatós PÉNZMAFFIÁS MAINSTREAM MANTRÁT, a magyarok nem hülyék, nincs helye a KÖZPÉNZSZIVATTYÚS INTERNACIONALISTA HÁLÓZATNAK!!! 🗣️Nem lesz itt újabb Bokros-csomag, és ország-és népkifosztás!"
Válasz erre
4
0
Nasi12
2025. október 29. 11:43
Tuléljük ezt a két rombolót is, a tuskót meg a szikrázót :)
Válasz erre
11
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!