Donald Trump nyitott a találkozóra Kim Dzsongunnal: nagyon jól kijönnek egymással

2025. október 25. 10:08

Ez az amerikai elnök második ciklusának első hivatalos útja a Távol-Keleti régióban.

2025. október 25. 10:08
null

Teljes mértékben nyitott vagyok egy találkozóra Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel – közölte Donald Trum amerikai elnök pénteken, úton a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) Kuala Lumpur-i csúcstalálkozójára.

Az amerikai elnök az Air Force One fedélzetén nyilatkozott újságíróknak, és elmondta, nagyon jól kijön Kim Dzsongunnal, akivel eddig háromszor találkozott személyesen, először 2018-ban, de mindhárom alkalom még az előző ciklusa idején volt.

A kínai kapcsolatokról úgy nyilatkozott, örülne, ha Kína segítene az Egyesült Államoknak Oroszország ügyében,

 illetve, ha Peking szabadon engedné a kínai hatóságok által bebörtönzött Jimmy Lai hongkongi üzletembert. Lai az egyik legjelentősebb személyiség, akit a Peking által bevezetett nemzetbiztonsági törvény alapján vád alá helyeztek. A 2024-ben szigorított törvény szerint bűncselekménynek számít az elszakadást, felforgatást, terrorizmust és a külföldi erőkkel való összejátszást támogató minden cselekedet, és ezek miatt akár életfogytig tartó börtönbüntetés is kiszabható. Egyúttal megerősítette, hogy nemsokára Hszi Csin-ping kínai elnökkel is tárgyalni fog.

„Sok mindent kell megbeszélnünk Hszi elnökkel, neki is sok mindent kell megbeszélnie velünk; azt hiszem, jó találkozónk lesz”

 – mondta röviden.

Donald Trump pénteken este indult el Washingtonból ötnapos ázsiai útjára, amely során elutazik Malajziába,  a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) vezetőinek munkavacsorájára, majd Japánba és Dél-Koreába is. Ez az első látogatása a régióban januárban történt hivatalba lépése óta.

(MTI)

Nyitókép: Brendan Smialowski / AFP

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
chief Bromden
2025. október 25. 11:04
Na, ezt azért nem kellene egy napon a főnökkel emlegetni. Hosszú hétvégézik a főszerkesztő?
Válasz erre
0
0
Nasi12
2025. október 25. 11:04
Persze, hogy jól kijönnek. Kim lövöldöz, a szomszédok meg veszik az amerikai patriotokat mint a cukrot Trumptól. Még fizetnek is érte, ellentétben az ukránokkal.:)
Válasz erre
0
0
hexahelicene
2025. október 25. 10:38
Trump nem bír Putyinnal, ezért távolítani akarja Észak-Koreát és Kínát Oroszországtól.
Válasz erre
1
1
helemba
2025. október 25. 10:23
Pszichopaták egymás között.
Válasz erre
0
3
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!