Az EU beadta a derekát, most először tettek egy tétova lépést a béke felé

2025. október 21. 14:24

A közös európai nyilatkozatot Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is aláírta.

2025. október 21. 14:24
null

Fordulat körvonalazódik az ukrajnai háborúban: 

az Európa vezetői kedden közösen jelezték, hogy támogatják a harcok azonnali leállítását a jelenlegi frontvonalak mentén, és ezt tekintenék a béketárgyalások kiindulópontjának

– számolt be a Bloomberg.

A bejelentés egybeesik a budapesti békecsúccsal amelynek célja, hogy Trump és Putyin a konfliktus lezárásáról egyeztessen.

A közös európai nyilatkozatot Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is aláírta, ami arra utal, hogy Kijev most először nyíltan elfogadná a frontvonalak „befagyasztását”, legalább ideiglenesen. A kezdeményezést olyan vezetők támogatták, mint Emmanuel Macron, Friedrich Merz, Keir Starmer, Giorgia Meloni és Ursula von der Leyen.

Ezt is ajánljuk a témában

A közlemény szerint „a harcoknak azonnal véget kell vetni, és a jelenlegi érintkezési vonalat kell a tárgyalások alapjának tekinteni”, miközben az uniós vezetők továbbra is hangsúlyozzák, hogy a nemzetközi határok erővel nem változtathatók meg.

A döntés ugyanakkor nem a nyomás csökkentését, hanem új stratégiát jelez: az EU vezetői további szankciókat és gazdasági nyomást terveznek Oroszországra, miközben az orosz jegybank befagyasztott vagyonát is Ukrajna támogatására használnák.

Von der Leyen szerint cél, hogy Ukrajna „a lehető legerősebb helyzetben legyen a tűzszünet előtt, alatt és után is”.

Az európai hatalmak ezzel egyértelmű üzenetet küldtek: a háború lezárásának kulcsa most a politikai tárgyalóasztalon van, nem a csatatéren.

Nyitókép: Simon Wohlfahrt / AFP

***

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Treeoflife
2025. október 21. 20:17
"A közlemény szerint „a harcoknak azonnal véget kell vetni, és a jelenlegi érintkezési vonalat kell a tárgyalások alapjának tekinteni”, miközben az uniós vezetők továbbra is hangsúlyozzák, hogy a nemzetközi határok erővel nem változtathatók meg." Vagyis a stratégia változik, de a cél marad. Átmeneti állapotot állítanak be, a támogatás folytatódik, az orosz befagyasztott vagyont felhasználni szándékoznak, a szankciózás is folytatódik. Kutyából nem lesz szalonna - ugyanott folytatják, ahol abbahagyták, csak most "átöltöznek".
Válasz erre
5
0
bubi55
2025. október 21. 17:31
Ukrajna „a lehető legerősebb helyzetben legyen a tűzszünet előtt, alatt és után is”.-és mikor köt békét? Megint csak időt akarnak nyerni, hogy újra felfegyverzés, közben meg több ezer tanácsadókat szivárogtassanak be, allá Vietnám? A béke a cél akkor nem kell egész EU-t fegyverbe rántani, hiszen a kimerült, bukdácsoló Oroszország nem tud Lisszabonig menni... :) Jöhet a gazdasági fellendülés az EU-ban mert nagyon lecsúsztunk...
Válasz erre
1
0
csulak
2025. október 21. 17:14
porhintes az egesz
Válasz erre
6
0
tapir32
2025. október 21. 16:56
Aki, nem tesz meg mindent a kára megelőzése, elhárítása, enyhítése érdekében, az maga is károkozó. Zselenszkij és az EU semmit nem tett a háború elkerülése érdekében. Zselenszkij és az EU az elmúlt 3 évben semmit nem tett a tűzszünetért és a békéért. Zselenszkij és az EU 3 évig ellenzett és eltaposott minden békére vagy tűzszünetre irányuló kezdeményezést. Ukrajna katonai önvédelmével egyidejűleg Zselenszkijnek és az EU-nak azonnal a tűzszünet és a béke irányába kellett volna lépéseket tennie.
Válasz erre
4
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!