Bekerült Zelenszkij trójai falova Brüsszelbe: egy rossz döntés választ el attól, hogy egész Európa lángba boruljon
Ezt is csak Orbán Viktor vette észre.

A pontos számokat még nem közölték.

Az Egyesült Államok mintegy 800 katonája kivonását tervezi Romániából, valamint csökkenti a Bulgáriában, Szlovákiában és Magyarországon állomásozó kontingensét – jelentette a G4Media román portál kormányzati forrásokra hivatkozva. A Fehér Ház döntését október 27-én közölték a NATO hivatalos csatornáin keresztül, de elméletileg az amerikai Kongresszus ezt még módosíthatja, szúrta ki a Kárpáthír.
Az amerikai katonák jelenleg három fő romániai támaszponton állomásoznak: Mihail Kogălniceanu, Deveselu és Kympia-Turzij bázisain.

Az országban tartózkodó mintegy ezer fős amerikai kontingensből 800 katona távozása jelentős csökkentést jelent,
bár azt egyelőre nem tudni, melyik támaszpontot érinti a kivonás.
A G4Media forrásai szerint a döntés nem hozható összefüggésbe a román elnökválasztás első fordulójának vitatott, azóta megsemmisített eredményével, amelyen egy „szélsőjobboldali” jelölt győzött.
Már csak azért sem lehet így, mert a csapatkivonás Magyarországra is kiterjed.
A román kiadvány elsősorban a romániai kontingensre összpontosított, így a másik három országot – köztük Magyarországot – érintő csapatkivonás pontos ütemezéséről vagy létszámáról egyelőre nem közöltek részleteket.
Ezt is ajánljuk a témában
Ezt is csak Orbán Viktor vette észre.

Nyitókép: DANIEL MIHAILESCU / AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

A drón akár 300 kilogramm terhet képes szállítani.


Két napon belül a második komoly veszteséget könyvelhette el Vlagyimir Putyin.


„Nem ma kezdtük a szakmát, felkészültünk az ilyen esetekre, és nem jött be” – mondta Szijjártó Péter.
