Ha egy bíró beleszól a politikába, viselje el, ha a politika beszól neki – Szánthó Miklós a Bors-ügyről

A Fővárosi Törvényszék pár hete betiltatta a Bors Tisza-csomagról szóló különszámának terjesztését, ami heves indulatokat váltott ki. A MÚOSZ éljenzett, de több politikus is bírálta a döntést, Lázár János pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy „vannak bírók, akik a Tiszának nyalnak”. Erre reagált az Országos Bírói Tanács elnöke, Pecsenye Csaba a politikailag nem éppen elfogulatlan RTL-nek: szerinte „elfogadhatatlanok” és „otrombák” az ilyen kijelentések. Kinek van igaza?

Ha egyes bírók nyíltan vagy burkoltan, akár a tetteikkel, akár a döntéseikkel beleszólnak a politikába, akkor viseljék el, hogy a politika is beszól neki. Viszont Pecsenye Csaba csak az alapkérdésről nem beszél: 35 évig ugyanis jogi és politikai konszenzus volt arról, hogy a bírák politikai tevékenységet nem végezhetnek, de még a látszatra is ügyelniük kell e téren. Erre egy elfuserált adatszivárgás kapcsán kiderült, hogy több bíró maga regisztrált az egyik párt – mondjuk ki: a Tisza – pártszimpatizánsoknak készült applikációjába. Ráadásul sajtóhírek szerint a Bors-ügyben ítélkező bírónő neve és budapesti címe megegyezik egy, a kiszivárgott listán szereplő személyével. Az OBT elnökének nem azzal kellene foglalkoznia, hogy a politikai térben ki mit mondott az adott döntésről, hanem az ilyen bíró ellen fegyelmi eljárást kellene indítani, sőt, ki kellene zárni az ítélkezésből, amíg pontosan nem tisztázódnak a „körülmények”.

Nem túlzás ez? Végül is „csak” egy végzés, úgynevezett ideiglenes intézkedés született a Tisza állítólagos megszorításairól író Bors kapcsán, nem „ügydöntő” ítélet. 

Igen, súlyos a helyzet, mert itt tényleg egy, a rendszerváltoztatás óta kőbe vésett és mindenki által elfogadott közmegegyezést fenyeget veszély: ha egy bíró saját akaratából szerepet vállal a politikában, mint aktivista, az már nem a pártosság látszata, hanem maga a pártosság. Hogy lenne elvárható, hogy a bíró elfogulatlanul ítélkezzen például egy olyan ügyben, melyben az a párt érintett, mellyel maga is nyilvánosan szimpatizál? Kínos, mármint az adott bírónak, de felmerül a kérdés:

Az egész bírósági rendszerrel lenne gond?

A magyar bírói kar döntő többsége szerintem természetesen a legjobb tudása, a jog betűje és szelleme szerint végzi a munkáját, de eddig a politikailag aktív bírák a bíróságok köré felépített „glorifikált pártatlanság” mögé bújtak – de most azért már ne kezdjük el a pártosságot is glorifikálni. Külön érdekessége az egésznek, hogy a nemzetközi sugalmazásokkal ellentétben ezek a bírák láthatóan nem a kormányzattól „félnek”, hanem az ellenzéki elvárásoknak akarnak megfelelni. 

Ezt hogy érti?

Nem az egész bírói karról ítélkezem, de nem lehet nem látni az ideológiai elfogultságot és a progresszív irányultságot egyes esetekben, kezdve onnan, hogy 2018-ban a bíróság a levélszavazatokra vonatkozó szabályok totálisan téves értelmezésével elvett egy mandátumot a Fidesztől, odáig, hogy egyes bírák egész egyszerűen nem hajlandóak alkalmazni az Alaptörvényt vagy a törvények indokolását – tehát a jogalkotó akaratát – például migrációs ügyekben, és folyamatosan az Európai Bírósághoz rohangálnak panaszkodni. Ezt hívják a jurisztokrácia, a bírósági elit bírói aktivizmusának: nem jogot alkalmaznak, hanem jogot alkotnak, mivel – legyünk politikailag korrektek – sokan közülük „áldozatául estek” a nyílt társadalom hálózata érzékenyítésének.

Erről sokat írt Pokol Béla jogászprofesszor meg az Alapjogokért Központ is korábban, de mi köze mindennek a Bors-ügyhöz?

Sajnos elég sok. Adott tehát a Tisza megszorító csomagja, melyről beszámol egy jobboldali lap. A Tisza indítványára egy tiszás bírónő ezt betiltja, és itt jön a „csavar”. A döntés indokolása ugyanis lényegében azt mondja ki, hogy

Azt pedig, hogy a sajtó egy részét politikai alapon valójában nem illeti meg a sajtószabadság, azt nem most találta ki a tiszás bírónő – hanem még 2010-es évek közepén a TASZ és a Soros-hálózat más hazai ágensei. 

A baloldalon megint „alaptalan összeesküvéselmélet-gyártást” fognak kiáltani.

Ez nem elmélet, ez maga a gyakorlat. Ők indítottak akkor arról „szakmai vitasorozatot”, hogy van a „független újságírás” – MÚOSZ és társai – meg van a „kormánypropaganda”, és mivel utóbbi szerintük nem újságírás, nem is hivatkozhat az azt megillető alkotmányos alapjogokra. Sőt, a nyílt társadalom hálózatának jogászai egy kommunista tömbbizalmi magabiztosságával azt is előirányozták, hogy „a propagandamédia felismerése a bíróságok kötelessége”, ezért a bíróságok vizsgálniuk kell, hogy valaki „független lapot” vagy „propagandaorgánumot” perelt-e be? Ebben az ügyben a tiszás bírónő konkrétan ezt csinálta: Magyar Péter indítványára és politikai pártállásából kifolyólag elvitatta egy lap sajtószabadságát.