Bűnöző migráns tinédzserek: most akkor Orbánnak vagy a svéd miniszterelnöknek van igaza? – Svédországból hazatért vendégszerzőnk ítélete!

M. Nagy Krisztián írása.

Az elmúlt héten nagy port kavart a nemzetközi sajtóban Orbán Viktor és Ulf Kristersson szócsatája. Az ügy a német Die Welt nevű német napilap egyik cikke apropóján robbant ki, amely szerint Svédországban jelenleg 280 fiatalkorú lány ellen folyik eljárás gyilkosság vádja miatt. A svéd miniszterelnök tagad, a közvélemény pedig a tényeket figyelmen kívül hagyva vágypolitizálást folytat.

De kezdjük talán először magával a hírrel, pontosabban annak az útjával.

A magyar miniszterelnök az X-en megosztott posztjában egy Die Welt cikkre hivatkozik, majd ebből vezeti le állításait, míg a német szerkesztőség a francia AFP nevű hírügynökséget jelöli meg forrásként. Ameddig a Die Welt egy megbízható, tényszerű tartalmai miatt elismert, némileg konzervatív napilap, addig az AFP egy csaknem két évszázados múlttal rendelkező nemzetközi hírügynökség, melynek tartalmai a balközép irányába húznak. A magyar ellenzéki sajtótermékek hasábjain hódító miszkoncepció tehát, miszerint ez egy konzervatív oldalról érkező álhír lenne, hamis. Csupán annyi történt, hogy az AFP egyik munkatársa feltehetőleg figyelmetlen volt a statisztikák elemzése közben, a szerkesztő erre pedig nem figyelt fel.

A svéd bűnügyi statisztikák az elmúlt néhány évben valóban romló tendenciát mutatnak.

A jelenség gyökerei több évtizedes múltra vezethetők vissza, melyet a 2015 óta folyó, féktelen migráció tovább súlyosbított. A folyamatot jómagam testközelből figyelhettem meg, mivel 2014-ben, a migrációs válságot megelőzően költöztem Svédországba.

Fogalmazhatunk szépen is, amit láttam: szociológiai szempontokat figyelembe véve a nagyvárosok peremén fekvő lakótelepek létesítésüktől fogva potenciális problémaforrások voltak. A centrumtól messze fekvő, sok esetben nem megfelelő infrastruktúrával rendelkező területen élő fiatalok lehetőségei meglehetősen korlátozottak.

Számos elővárosi lakótelepen, vagy azok közvetlen közelében nincsenek közösségi terek, sportegyesületek, és a kulturálódási lehetőség is kevés. Mivel érthető módon az itt található ingatlanok kevésbé vonzóak, ezért a megfizethető bérlakások az Európán kívülről érkező, szűkös anyagi mozgástérrel rendelkező bevándorlók preferált lakónegyedeivé váltak. Ennek következtében az egyre homogénebbé váló közeg hátráltatja az integrációt a befogadó ország társadalmába, így az itt élő fiatalok társadalmi és anyagi nehézségek közepette kénytelenek élni mindennapjaikat, így válva kiszolgáltatottá a bűnszervezetek számára.

Kezdjük a problémahalmaz legenyhébb elemével: 2016-ban jártam először egy ilyen közösségben, a Linköping külvárosában található Skäggetorp-ban. A helyi vásárcsarnok egészen szürreális élményt nyújtott, ott sétálva az ember a közel-keleti bazárok hangulatát idéző folyosókon érezhette magát.

Ez bőven túlmutatott azon, hogy egy multikulturális országban él az ember, vagy hogy egzotikumokkal találkozhatunk egy nagyváros bizonyos negyedeiben – inkább volt markáns idegenségérzetem, mármint attól, hogy jóformán minden és mindenki közel-keleti volt: az árusok, a vásárlók, a járókelők, a termékek, a boltok stílusa. Totálisan kultúridegen miliő volt, svéd szót nem, vagy csak elvétve lehetett egyáltalán hallani.

Laktam egyébként a fentebb leírt, kissé deprimált lakótelepen is egy ideig, egy kisebb városban, Jönköpingben, olyan szomáliai, észak-afrikai és közel-keleti szomszédokkal, akik zömmel 2015-ben vagy azután érkeztek, és, hogy mondjam, nem feltétlenül volt könnyű velük megtalálni a közös hangot. Ennek természetesen objektív okai is voltak, hiszen sokan eleve szegény körülmények közül, kis falvakból jöttek, és sok esetben hajlandóságuk sem volt beilleszkedni egy fejlett európai társadalomba, de az állam sem feszült meg az integrációjuk elősegítésében, így a kulturális különbségekre egy nyelvi hiányosság is rárakódott: törték az angolt, pláne a svédet, ha beszélték egyáltalán, ám

Több történetet hallhattam messziről érkezett emberektől, melyekben elmesélték, hogyan juttatták át embercsempészek országhatárokon keresztül, hatalmas összegekért cserébe, hogy most innen támogassa akár a segélyeiből, akár máshonnan szerzett pénzből az otthon maradottakat, akiket szintén igyekszik majd Svédországba juttatni. A megfelelő nyelvoktatás és integráció hiányának eklatáns példái voltak, amikor nem csak a boltban találkoztam a svédet igen rosszul beszélő bevándorló személyzettel, de olykor még a kormányhivatalokban is alig tudtam magam megértetni az ott dolgozó ügyintézőkkel– az ország hivatalos nyelvén. 

Körülöttük alakulnak ki a no-go zónák, és itt már a konfliktusok is kódoltak: nem egy bevándorló kollégám illette rosszalló szavakkal a nők lenge öltözködési szokásait. A rosszabb környékeket, pláne este, a svédek, de persze általában minden európai kerüli, így komolyabb konfliktusba szerencsére nem keveredtem, ám úgy két éve, amikor sikerült kicsit elszakadnom a munkától, és egy görbe este után páran beültünk egy gyorsétterembe,

De persze ők sem voltak feltétlenül bűnözők, szemben azokkal a fiatal bandatagokkal, akiket számos alkalommal a pult mögött állva szolgáltam ki. Bizonyos esetekben könnyen komoly konfliktusba kerülhettem volna, ám szerencse, hogy jó helyzetfelismerő képességgel rendelkezem, valamint, hogy Svédországban eléggé komolyan veszik a szórakozóhelyek biztosítását. Mindezek ellenére néhány fiatal közel-keleti, afrikai társaságnál előfordult, hogy az alkoholmámoros éjszaka erőszakban kulminált. Olykor megpróbáltak a pult mögé mászni, néha törtek-zúztak, verekedést generáltak.

Ők persze nem nehézsúlyúak voltak, hanem nagyjából az a kategória, akikről a fent említett statisztikák is szólnak. Az is közismert egyébként Svédországban, hogy a fiatalok toborzása elsősorban a közösségi média platformokon folyik, ám szintén bevett módszer, hogy a bűnözők az iskola környékén személyesen kutatnak potenciális bandatagok után. Az utóbbi esetben előszeretettel környékezik meg a látszólag problémás gyermekeket.

A témában a svéd állami televízió készített idén tavasszal egy dokumentumfilmet, mely sokkolta a közvéleményt. A filmben megszólaló pedagógusok nyíltan beszélnek arról, hogy hiába tudnak a problémáról, egész egyszerűen nem áll rendelkezésükre olyan eszköz, mellyel tanulóikat megvédhetnék. A svéd rendőrség statisztikái szerint míg 2021-ben 1632 fiatalkorú került rendőri őrizetbe, ez a szám 2024-re 2020-ra nőtt. Ez önmagában is rémisztő, ám ha hozzátesszük, hogy a svéd ügyészség információi alapján

Ulf Kristersson állítása, miszerint a magyar miniszterelnök kijelentése „gyalázatos hazugság”, egész egyszerűen nem igaz. A nemzetközi sajtó valóban hibás információkat osztott meg a bűnelkövetési statisztikák nemekre vonatkozó részét illetően,

Miközben 2025. szeptember 10-én a svéd kormány tagjai arról tartanak nyilvános vitát, hogy a büntethetőség alsó korhatárát 15-ről 13 évre módosítanák a szervezett bűnözői csoportok gyermekkatonái miatt, maga öt napra rá úgy kommunikál, mintha a probléma nem is létezne. Feltételezem korábbi frakciótársa, Fredrik Reinfeldt 2014. augusztus 16-i beszédére sem emlékszik már, miszerint: „nyissuk ki szívünket és fogadjuk szeretettel az Európa felé menekvőket”. Ideje lenne szembe nézni a ténnyel: az elhibázott migrációs politika meghozta gyümölcsét, a gyógyulás pedig hosszú és fájdalmas folyamat lesz. Ehhez kívánok kitartást a svéd népnek és az integrálódni igyekvő, tisztességes bevándorlóknak egyaránt.

Nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/Balogh Zoltán