A cél, hogy az életbe vágó fontosságú szűrővizsgálatokhoz könnyebben hozzájussanak a határon kívül rekedt honfitársaink, meg persze a többi helybéli is. Veczán Zoltán írása.
A kora őszi nap lágyan végigsimít a Magyar Szentek templomának bizáncias kupoláján, az Infopark modern épületei vörösen izzanak körülöttünk. Két óra a hátrányunk a Katolikus Karitász első autójához képest, vagyis ők már a szerb határ közelében járhatnak, de tudjuk, hogy Horgosnál valószínűleg beérjük őket, mert mi „csak” egészségügyi személyzetet viszünk, ők viszont nagy értékű orvosi felszereléseket is hetedhét vám-Schengenen túlra.
Három óra körül indul útjára a Ford kisbusz, ülésein diverz, de összeszokott társasággal: egy szemészasszisztenssel, egy klinikai szakasszisztenssel, két karitászossal, no meg egy görögkatolikus pappal utazunk – ő vezet, Atyus a beceneve, és láthatóan egy raliversenyző veszett el benne.
Így indul a Katolikus Karitász orvosmissziója a Vajdaságba, hogy szűrővizsgálatok sorával itt-ott kitöltse a szerb egészségügyi rendszer hézagjait.
„Jutalmul” a határőrök szalutálása mellett gyors útlevélkezelést kapunk, de a többieket már csak este érjük be, a Nagybecskerekhez tartozó Muzslyán.
A magyarországi támogatással felújított, nemrég még a szaléziek kezelésében álló Emmausz fiúkollégiumban kaptunk szállást, tornatermében és más helyiségeiben pedig helyet a vizsgálati központnak. Ami kissé tábori hangulatú: a regisztrációs rész meg az általános állapotfelmérés a nagy légtérben zajlik, a fogászat függőlegesre állított pingpongasztalokkal van leválasztva, a nőgyógyászat, az ekg, az ortopédia és a szemészet kap egy-egy hevenyészve kialakított „rendelőt” más szobákban. Hogy megszolgáljuk a kenyerünket, besegítünk az adminisztrációba.
A Katolikus Karitász orvosmissziójának már híre van: nyolcadik esztendeje viszi rendszeresen Vojcek László szülész-nőgyógyász főorvos főként kárpátaljai, erdélyi és vajdasági területekre a magyar orvosokat, egészségügyi dolgozókat és egyéb önkénteseket. A cél, hogy az életbe vágó fontosságú szűrővizsgálatokhoz könnyebben hozzájussanak a határon – és sok esetben az EU-n – kívül rekedt honfitársaink, meg persze a többi helybéli is. A felsoroltak mellett jön velünk fogorvos – Csíkos Csilla, aki hozzánk hasonlóan „elsőmissziózó” –, szemész, gyógytornász, egy mentőtiszt, továbbá két fiatal orvostanhallgató hölgy is, egyikük Vojcek doktor unokája, aki Pécsett másodéves. Senki nem marad dolog nélkül, mert munka, az akad: a mintegy kétszáz helybélinek ez az egyetlen értelmezhető találkozási pontja olyan orvosokkal, akik beszélnek is velük. Magyarul.
A páciensek elmondásai alapján két nagyobb gond van: az egyik, hogy a nyelvtömbtől délre a kórházakban nemigen beszélnek magyarul, a helyiek közül viszont sokan törik a szerbet, emiatt pedig akár el is kerülik az orvost; a másik, hogy errefelé az egészségügyi kultúrának még nem alapvető része a normális kommunikáció a beteggel. Sajnos a hálapénz is elterjedt: az egyik páciens hosszan meséli, hogyan feküdt egy ismerőse combnyaktöréssel napokig a közkórházban, amíg oda nem értek a Svájcban dolgozó rokonai a műtétrevalóval.
Nyomasztó hangulatnak szerencsére most nyoma sincs: a tornateremben a helyzethez képest felszabadultan beszélgető felnőttek várják sorukat, a kisebb-nagyobb gyerekek addig kapura dobálják a kint hagyott kézilabdát, szinte élvezik a dolgot. Persze van, akit győzködni kell, a kicsiket Star Wars-os matricákkal, a nagyobbakat szép szóval, hogy ez még csak szűrővizsgálat, nem lesz se fogfúrás, se szuri. Az ortopédus is csak lúdtalpat, tartási problémákat szűr, előbbihez lúdtalpbetétet is ad. A szemésztől pedig kész szemüveget kapnak – ezúttal negyvenet – a rászorulók.
Akadnak kevésbé vidám percek is a fogászaton: három súlyosabb esetet is kiszűr Csíkos doktornő, az egyik ráadásul daganatgyanú. Csak remélni lehet, hogy a beteg végigjárja az utat, ami a bizonyossághoz és szükség esetén a kezeléshez kell – bár a közkeletű legenda szerint Vojcek doktor már nem egy vajdaságinak segített rendes ellátáshoz jutni idehaza. A nőgyógyászati szűrés szövetmintáit budapesti laborban elemzik, és onnan küldik vissza Muzslyára az eredményt. Az orvostanhallgatók közben vérnyomást mérnek, egy szerb férfinak magyar felesége tolmácsolja: kissé alacsony a pulzusa.
Nagyon fontos, hogy mindez ingyen van. A karitászosok az ellátáson kívül is hoznak ezt-azt, nemrég például egy mozgássérült kisfiú családjának kiemelőt, amellyel a kádból vagy az ágyba lehet ki-be tenni a kicsit.
A mindkét nap este hatig tartó folyamatos munka kimerítő, ugyanakkor fel is tölti a résztvevőket. „Jó embereket ismertem meg a kollégákban, és tényleg sokat ad érzelmileg, hogy egy kicsit én is segíthetem szűkebb pátriámat” – mondja Csíkos doktornő a hosszú műszak végén. Ő külön bizalompontokat is kapott a helyiektől, amikor kiderült, hogy a vajdasági Magyarcsernyéről származik – volt, akit ezzel tudott meggyőzni, hogy beüljön a fogorvosi székbe.
Mindannyiunkat frissen sütött házi pékáruval fogadtak, és kedves mosollyal, szeretettel. S azzal az ismételt bizonyossággal, hogy a hazánk dél felé sem ott ér véget, ahová mindenféle értetlen alakok vonalat húztak.
Nyitókép: Mandiner-archív
A migráció sorskérdés, de nem kell hogy a sorsunk legyen. Tíz éve, 2015 kora őszén, mikor vandál hordák rohamozták meg a röszkei határt, eldöntöttük, nem is akarjuk, hogy az legyen. Szánthó Miklós írása.
A magyar és horvát hatóságok hivatalosan is megerősítették.
Az idehaza korábban soha nem látott migrációs krízis jeleneteire a mai napig sokan emlékeznek, és elrettentő példaként lebeg előttük.
Azonnal segítséget kért Szijjártó Péter.
Az új szakasz átadása azt is jelenti, hogy Körmendtől egészen az A2-es autópályáig gyorsforgalmi úton autózhatunk a jövőben.
Kerkez Milos viszont igen!
A Tisza-vezér arlói fórumán egy idős hölgy elárulta, valójában hány helyi vett részt az eseményen.
Az ORFK szóvivője leszögezte, hogy elfogadják a kritikát, de a kollégáikat ért alaptalan célozgatást és vádaskodást, és a magánéletükben való vájkálást visszautasítják.
