A Deutsche Welle szerint az ukrán közlés cáfolat. Nem, ez nem cáfolat, hanem tagadás. Annak a tagadása, hogy Sebestyén Józsefet megverték volna, mielőtt meghalt. Ami a lapunkhoz került eddigi információk alapján tény. Azt, hogy a halála és a megverése között milyen közvetlen vagy közvetett ok-okozati összefüggések vannak, jelenleg nem tudjuk, legfeljebb sejteni lehet: például abból kiindulva, hogy az elmúlt időszakban jópár hasonló eset történt, ami halállal végződött, a belső vizsgálat gyakran nem tárt fel problémákat. Vagy abból, hogy az ukrán parlament emberi jogi biztosához beérkezett 1600 panasz, többek között ebben a kategóriában; vagy, hogy 17 alkalommal indult hasonló ügyben büntetőeljárás,
vagyis: a gyakorlat elterjedt, a család részéről felmerült feltételezést pedig egészen egyszerűen nem vethetjük el nyugodt szívvel. Sem emberként, sem magyarként.
Akkor sem, ha az orvosi papírokba más került bele, ahogy egyes helyeken Ukrajnában 8000-15000 dollárért beleírhatják például azt is, hogy rokkant valaki, és nem alkalmas a katonai szolgálatra.
Én sem állítottam mást, nagyon szépen kérném az ukrán, a német, és az ügyet kikezdeni igyekvő magyar médiát is arra, hogy ne konfabuláljon mást ezen túl. Zárójel: senki más semmilyen más közlése kapcsán nem óhajtok állást foglalni, ahogyan eddig sem tettem, amíg nem a személyes értesüléseim kapcsán merült fel kérdés. És a német közszolgálati médiumnak is azt javasolnám, előbb söprögessen kicsit a saját háza táján, mielőtt tendenciózus hírtálalást kutatna a magyar párjánál, akár a politikai inszinuáció és egyoldalú tájékoztatás, akár szimpatikus politikusok narratívájának kritika nélküli leközléséről van szó.
Vagyis összefoglalva: az ukránok azt igyekeztek kétségbe vonni, hogy Sebestyén Józsefet – aki egyébként ügyvédjének tett vallomásában is ezt állította – a hadsereg részéről bántalmazás érte, és igyekeztek elbagatellizálni az ügynek ezt a tragikus részét (vizsgálatot ígértek, persze, de természetesen belügynek tekintve csak saját maguk részvételével); ahogy arra is utaltak, hogy „Joszip” valójában nem is magyar volt.