A neve alapján valószínűleg ugyancsak magyar kötődésű Szerhij Kanalast felesége elmondása szerint brutálisan megvertek a Munkácsi Járási Toborzási és Szociális Támogatási Központ szolyvai kirendeltségén. Erről az esetről az ukrán lapok, így a Szuszpilne Uzshorod beszámolt.
A férfi az asszonynak vallotta be, hogy megverték a központban;
a feleség később elmondta, hogy súlyos verés nyomait látta rajta: sántított, az orra eltört, a jobb szeme alatt pedig zúzódás volt.
A férfi még aznap kórházba is került Ungváron, vérömleny alakult ki a fejében; megműtötték, de szeptember 4-én így is elhunyt. A toborzó iroda természetesen mindent tagadott, szerintük csak rosszul lett a férfi, amikor a kiképzőközpontba küldték, innen került kórházba.
Tavaly május 23-án ugyancsak volt egy hasonló eset – a férfit ugyancsak katonai szolgálatra alkalmasnak találták, az ő esetéről maga a TCK számolt be Facebook-oldalán, annyit írtak az ügyről, hogy „egészségi állapota hirtelen megromlott. Elsősegélyben részesítették, majd mentőket hívtak hozzá, sajnos a férfi életét már nem sikerült megmenteni”.