Erőszakos sorozások Ukrajnában

2025. július 19. 08:13

A sorozóhivataloknak biztosított hatáskör sok esetben lábbal tiporja úgy a legalapvetőbb emberi jogokat, mint a törvényben foglalt fékeket és ellensúlyokat.

2025. július 19. 08:13
null
Robert C. Castel
Magyar Nemzet

„A törvényalkotás szintjén az ukrán állam igen egyértelműen nyilvánította ki, hogy hogyan is gondolja ezt a sorozás-, illetve mozgósításdolgot. Az erre vonatkozó új törvények, illetve törvénymódosítások drámai módon kiszélesítették a sorozóhivatalok tisztjeinek a hatáskörét, és súlyos büntetéseket szabtak ki azokra, akik ellenállnak, illetve nem működnek együtt a hatóságokkal. A sorozóhivataloknak biztosított hatáskör sok esetben lábbal tiporja úgy a legalapvetőbb emberi jogokat, mint a törvényben foglalt fékeket és ellensúlyokat. Mindezt a nemzetvédelem és a háborús körülmények jogcíme alatt.

Ezt is ajánljuk a témában

Mivel a szólásszabadság az a jog, ami lehetővé teszi az összes többi szabadságjog gyakorlását, az ukrán hatóságoknak gondja volt erre is. A kényszersorozások elleni tüntetések ellen drákói szigorral léptek fel, úgy a rendőrség, mint a független bíróságok. Azok, akik a szavukat emelték fel a túlkapások ellen, igen hamar megkapták az »orosz propagandista« jelzőt és a testhezálló jogi retorziókat, még akkor is, ha elkötelezett ukrán hazafiakról volt szó. Hasonló elbánásban részesültek a lelkiismereti szolgálatmegtagadók, a pacifisták és a háború többi egyéni vagy kollektív ellenzői.

Ezt is ajánljuk a témában

Nagy általánosságban elmondható, hogy az ukrán állam az összes rendelkezésére álló eszközt bevetette, hogy elhallgattasson minden kritikus vagy akár disszonáns hangot.”

Nyitóképünkön Sebestyén József sírja, fotó: Tények

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
H3NY3_B-Oroszlan
2025. július 19. 14:24
Kell ez az egész nekünk az EU-ba mint egy falat kenyér, na.
BartSimpson
2025. július 19. 13:32
Bocsánat, akkor itthon miért is van vészhelyzet a mai napig is ? Járványügy + háborús, mikor mi, hol van itt most járvány vagy háború ? 😂
Beszélgető
2025. július 19. 12:05
Haladnak abba az irányba, hogy a kiképzésen kezükbe adott fegyverrel simán a kiképzőt lövik agyon. Kb úgyis mindegy alapon. A következő lépés a toborzó irodák elleni támadások, az is megy már. A csúcs az lesz, amikor egy összes gyermekét, férjét, apját elveszített asszony robbanó övvel a testén a náci zöld geci közelébe férkőzik és lezárja a háborút!
2025. július 19. 11:06 Szerkesztve
Egyértelmű. Ukrajnában kemény, durva háború folyik. Egy ilyen háború részesének egy békében élő szövetséghez történő csatlakozására normális ember nem gondolhat. Egy ilyen fél egyszerűen nem tudhatja, "mit hoz a holnap", így alapvetően nem is tud miről tárgyalni. Bármilyen tárgyalás csak "ködszurkálás". Egyetlen lehetőség van, közölni azokat a feltételeket, amelyek teljesítése alapvető feltétele a csatlakozásnak. Ezek teljesítése után lehet az alapvető feltételeken túlmenő részletkérdésekről egyeztetni, azaz tárgyalni. Viszont a legelső, alapvető feltétel, hogy a csatlakozni szándékozó államnak legyenek egyértelműen rögzítettek olyan alapvető adatai, mint a szomszédai által is elfogadott határai, lakossága. Legyenek "rendezettek" mind a belpolitikai kapcsolatai, mind a külkapcsolatai, legalább "x" évre visszamenőleg. Utána el lehet kezdeni elővenni a részleteket. (Addig informális úton lehet, sőt kell is kifogásolni a későbbi részletekbe menő feltételeket. Mint jelen cikk.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!