Ha én román lennék, Isten bizony, nagy bajban lennék

A szerző az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány stratégiai igazgatója

Ha román lennék, nagy bajban lennék! Bizony Isten, nem tudnám, hogy a mostani felhozatalból kire szavazzak.

Ebben a történetben semmi és senki nem az, aminek látszik és nem is az, aminek láttatni akarja magát. Csak egyvalami biztos: minden „színpadi” szereplő valahol és valamennyire kötődik a néhai Securitate valamelyik újkori reinkarnációjához.

Kezdődött az egész az elmúlt év novemberében, ahol az akkor Romániát nagykoalícióban kormányzó pártok egymásra indított, és egymásra kígyót-békát kiáltó államfőjelöltjei, abban az igyekezetükben, hogy a második fordulóba egy szélsőséges jelölttel mérkőzhessenek meg, sikeresen kioltották egymást. A mesterterv az volt, hogy egy ilyen második fordulóban biztos számukra a siker. A recept, ami korábban már hat alkalommal bevált, miért pont most ne működne?

Azonban most elszámították magukat: sem Ciolacu, sem pedig Ciucă nem kerültek a második fordulóba, de helyzetbe hoztak két „futottak még” jelöltet. Georgescuról, akit korábban szinte senki nem ismert, kiderült, hogy amit és ahogy mond, „őrült beszéd, őrült beszéd: de van benne rendszer!”. 

Ettől a 35 éve hatalmon lévő elit annyira megijedt, hogy nem csak az első forduló állítólagosan oroszok által megbuherált eredményét, hanem az egész folyamatot érvénytelenítették és új választásokat rendeltek el. Az sem érdekelt senkit - Brüsszelben sem - hogy ennek a lépésnek nem csak a politikai Antikrisztus, hanem egy nyugatos hölgy is áldozatául esett. Sebaj, veszett több is Mohácsnál, mondaná a román, ha ismerné a mondást!

Aki ezt megpróbálta számonkérni, az rögtön a progresszió ellensége és automatikusan orosz ügynökként lett megbélyegezve. Utólag már az sem zavart senkit, hogy kiderült: Georgescu a váratlan sikerét leginkább a liberális kampányguruknak köszönheti, akik rajta keresztül akarták Ciolacut kiütni a versenyből, csak túltolták a kerékpárt.

De az emberek Romániában sem szeretik, ha hülyének nézik őket, és közel tízmillió, szabályosan leadott szavazatot egy alkotmánybírósági tollvonással eltörölnek, majd pedig a legesélyesebb jelöltet mondvacsinált indokokra hivatkozva megakadályozzák abban, hogy részt vegyen a megismételt választáson.

A román választók így lázadtak az őket manipulálók ellen és adtak még egy esélyt annak a jelöltnek, aki enélkül soha a hatalom közelébe sem került volna. A két jelölt között azonban akkora a különbség, mint a szibériai tigris és a házimacska között. Mind megjelenésben, mind stílusban, mind képességben.

George Simion egy hőbörgő, ügyeskedő utcai csibészből (román terminus technicus: smecher de strada), fociultrából kinőtt szereplő, akinek politikai antréját az úzvölgyi magyar katonatemető csőcselék élén való meggyalázása és a magyar közösség és intézményeinek folyamatos inzultálása és provokálása alapozta meg. Ugyanakkor tanulékonynak tűnik, a melegítőfelsőt mostanra zakóra cserélte, és rámenősen, egyesek szerint egyenesen pofátlanul építi nemzetközi kapcsolatait.

Crin Antonescu, az elmúlt tíz évet brüsszeli remeteségbe visszavonultan eltöltő korábbi liberális politikus volt a decemberben alakult hárompárti koalíció közös elnökjelöltje. Azonban ezt a húzást már az elvileg Antonescu mögött álló, természetellenes koalícióba kényszerített szocdem és liberális szavazók torkán sem lehetett lenyomni. A PSD-sek vagy a magát Trump-barát szuverenistaként újrapozicionálni próbáló volt szocialista kormányfő Victor Pontara, vagy Simionra szavaztak, mert nekik sem kell a szomszédba menni egy kis primitív sovinizmusért. A liberálisok – már amennyien maradtak – inkább szavaztak a nyugatos, nagyvárosi, bukaresti főpolgármester Danra, mint a reaktivált nyugdíjas öregúrra. Antonescu csak a magyar többségű Székelyföldhöz tartozó megyékben, illetve Szatmárban és Biharban szerepelt jól, ami azt mutatja, hogy a magyarok szokásukhoz híven, fegyelmezetten reá szavaztak. Mindez azonban nem volt elég a második fordulóhoz, úgy, hogy a választások másnapján a miniszterelnök vette a kalapját és angolosan távozott a kormány éléről. Utánam a vízözön – gondolhatta, és ezzel még nagyobb bizonytalanságba lökte az országot.

Azonban mi, erdélyi magyarok, nem vagyunk abban a szerencsés helyzetben, hogy fityiszt mutathassunk a bizalmunkkal sokadszor visszaélő bukaresti hatalomnak. Mindez újból és újból a kelet európai kisebbségi sors és lét természetellenes voltára mutat rá, ahol a tét a mindennapi túlélés. A többségnek kiszolgáltatott közösségként nekünk nincs más választásunk, mint a nagyobb rosszal szemben a másik opciót választani – pedig tudjuk, hogy ebben a helyzetben nem a rossz és a jó közül választunk. Magyar ember egyszerűen nem szavazhat Simionra, és az sem lehetőség, ha ebben a helyzetben passzív marad. Nem azért, mert Simion maga egy személyben lenne a patás ördög, és ha hatalomra kerülne másnap vége lenne a világnak, Románia kilépne az EU-ból, NATO-ból, és az államcsőd mellett önként ajánlkozna fel Putyinnak is. Hanem azért, amilyen üzenetet a megválasztása hordozna magában.

Ezt pedig nem én mondom, hanem egyenesen az Orbán- és Simion-barátsággal egyáltalán nem vádolható, nyíltan Nicușor Dan mellett kampányoló Traian Băsescu volt államelnök a B1 bukaresti hírtelevízióban.

Egy pillanatig se áltassuk magunkat azzal, hogy az erős hagyományokkal rendelkező, primitív magyarellenes nacionál-sovinizmus ne lenne továbbra is jelen a román társadalom cseppet sem elhanyagolható részében. Ennek jeleit az utóbbi napokban újból láthatjuk és hallhatjuk akár az utcán, akár a különböző közösségimédia-felületeken. 

Semmilyen alkalmat nem fognak elszalasztani arra nézvést, hogy a magyarok mindennapjait megkeserítsék és elviselhetetlenné tegyék. Mert szerintük itt ők vannak otthon, mi pedig csak megtűrt, másodrendű bozgorok vagyunk. Megint csak a szórványban lenne nehezebb, ahol a „ha Romániában élsz és román kenyeret eszel, akkor beszélj románul” mentalitásnak komoly tartalékai vannak. Ha ez nem tetszik, akkor húzzál Magyarországra,

Ezt a funari 90-es évek Kolozsvárjára emlékeztető szellemet nem szabad kiengedni a palackból, mert olyan, mint a fogkrém, amit nem lehet visszadugni a tubusba. Ebben a helyzetben Simionnal szemben Dan az elfogadható jelölt. Tőle, mint a brüsszeli progresszív kátét követő politikustól nem biztos, hogy elvárható az őshonos nemzeti és más jellegű kisebbségek (szexuális orientáció, bevándorlók, stb.) közötti különbségtétel, de legalább nyíltan nem lenne ellenséges. Azt pedig csak remélni tudjuk, hogy adott esetben a most őt támogató USR korábbi, a magyar többségű megyéket megszüntetni szándékozó közigazgatási reformjavaslatát sem karolná fel.

A fennálló struktúrák és szövetségeseik minden elképzelhetőt és talán elképzelhetetlent (lásd korábban a választási eredmények megsemmisítése) is el fognak követni ennek érdekében. A románok egyébként fantasztikus, alapvetően nyílt szívű, kedves emberek, akinek talán az egyik legjobb tulajdonságuk, hogy önmagukon is tudnak nevetni. Valószínűleg ennek a történelmi tapasztalatokból merítkező, átlagon felüli öniróniának köszönhető az a keserédes mondásuk is, mely szerint „Románia ahhoz túlságosan fontos hely, hogy sorsát egyedül a románokra bízzák”.

Nyitókép: Daniel MIHAILESCU / AFP