Projekt Hüdra: Fedőszervezetek működés közben – eddig nem látott részletek a USAID-botrányról

Az elmúlt években számos írás jelent meg, amelyek a magyarországi befolyásolási kísérletekkel, illetve az ezeket a tevékenységeket végző szervezetekkel – így a Soros-hálózattal és a USAID-del – foglalkoztak. Ezek nyomán a magyar olvasók sokkal többet tudnak a nemzeti szuverenitást aláásni igyekvő szervezetekről, mint a nyugat-európai hírfogyasztók. Ez azonban új kihívást is jelent, hiszen nem egyszerű eligazodni e homályos szervezetek szövevényes működésében – éppen azért működnek így a hálózat csápjai, hogy megzavarják a szemlélőt, és elrejtsék a machinátorok technikáit. Ezért időszerűnek éreztük, hogy összefoglaljuk mindazt, amit tudunk az évtizedek óta működő rendszerekről, azok kialakulásáról és azokról a projektekről, amelyek a mai napig végzik „áldásos” tevékenységüket.

A hálózat állami csápja – a USAID elszabadulása

Donald Trump második ciklusának eddig egyik legnagyobb horderejű rendelkezése a USAID, vagyis az Amerikai Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének bezárása volt. De mi is ez a magát segélyszervezetként aposztrofáló alakulat?

A szervezetet 1961-ben, a hidegháború csúcspontján hozta létre John F. Kennedy elnök. A cél egy olyan külpolitikai eszköz létrehozása volt, amely jelentős állami forrásokkal rendelkezik, ugyanakkor független az állami intézményrendszertől, így képes önálló döntéseket hozni. Ezáltal a szervezet képes lett hatékonyan akadályozni a szovjet blokk informális terjeszkedését a két nagyhatalom közötti frontországokban. A USAID révén megindított pénzforrások kezdettől fogva nemzetbiztonsági célt szolgáltak: helyi, regionális politikai döntések befolyásolásával kívánták térdre kényszeríteni a szovjet blokk országait. Ennek része volt az Egyesült Államok társadalmi-kulturális normáinak és értékeinek folyamatos terjesztése a szovjet érdekszféra peremvidékeiről egyre inkább Moszkva felé haladva.

Kennedy egy évvel meggyilkolása előtt így indította útnak a szervezet helyi irodáinak vezetőit: 

A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején új, korábban csak másodlagos szereplők kerültek előtérbe a USAID körül, mind a döntéshozás, mind a végrehajtás területén. Ezek a szereplők különböző magánalapítványokból, átláthatatlan vállalati hálózatokból, a magánszférából, valamint gazdasági óriásvállalatokból kerültek ki. Az új rendszer, az ekkor kialakuló „soft power” kifejezetten ezekre támaszkodott, mivel csak ők rendelkeztek azzal a képességgel, hogy a nyílt nyomásgyakorlást üzleti alapon szervezzék meg, megkerülve a szabályozásokat, és egy nemzetközi, részben szürkezónában működő szervezeti és személyi hálózatot hozzanak létre és működtessenek. Rövid idő alatt ezek a szereplők váltak az új rendszer legbefolyásosabb alakítóivá.

A nyolcvanas évek végére kialakult egy olyan hatalmi struktúra, amely az Egyesült Államok mögött, annak társadalmi erejére és gazdasági teljesítményére építve, fokozatosan egy valódi szuperhatalommá, a mai értelemben vett mélyállammá nőtte ki magát. Ez a hálózat szoros, szimbiotikus kapcsolatot ápolt az amerikai politikai elit mindkét oldalával, és egyre nagyobb befolyást gyakorolt az ország és a világ működésére. A korábban sikeresnek tartott „soft power” eszköztár – amely puhább, de hatékony geopolitikai befolyásgyakorlásra szolgált – idővel a világ legerősebb, gyakorlatilag leválthatatlan politikai-gazdasági érdekérvényesítő erejévé vált.

Szerepük kimutatható az Arab Tavasz és az ukrajnai Euromajdan eseményeiben, valamint aktívan jelen vannak szinte minden mai konfliktuszónában, alakítva a helyi és globális folyamatokat. Samantha Power, a USAID vezetője – emlékezzünk a hölgy nevére, a sorozatban gyakran előkerül majd – nyíltan kijelentette: „a USAID Amerika szuperhatalmává vált”, és nemzetbiztonsági katasztrófának nevezte azt a döntést, amely a szervezet forrásainak felfüggesztésére irányult.

A USAID finanszírozási rendszere szándékosan bonyolult és átláthatatlan. A különböző szervezetek közötti pénzügyi tranzakciók elrejtik a források valódi eredetét és célját. A hálózat több szinten működik: regionális és nemzetállami szinten is léteznek úgynevezett „hub” szervezetek, amelyek nem hozzák nyilvánosságra, honnan származnak az általuk kezelt pénzek – ezáltal a támogatások mögött álló érdekek is rejtve maradnak.

További problémát jelent, hogy a Magyarországon működő szervezetek gyakran olyan társadalmilag elfogadható célokat neveznek meg támogatási szerződéseikben, amelyek mögött valójában politikai nyomásgyakorlás húzódik meg. Ilyen szerepet töltenek be Magyarországon például az Autonómia Alapítvány, az Ökotárs Alapítvány, a Kárpátok Alapítvány, a Freedom House vagy a USAID által alapított DemNet. Ezek a szervezetek nemcsak amerikai állami forrásokat kezelnek, hanem a Ford Alapítvány, a Rockefeller Alapítvány és különösen a Nyílt Társadalom Alapítványok támogatásait is elosztják hazai partnerek között. A támogatott szervezetek többsége nem is tünteti fel nyilvánosan a USAID-et vagy más amerikai donort támogatóként, így gyakran még a kedvezményezettek sincsenek tudatában annak, hogy amerikai költségvetési pénzekből működnek.

A hálózat magán csápja – a Soros Alapítvány

A Nyílt Társadalom Alapítványok története 1984-ben indult el Közép- és Kelet-Európában, elsőként Magyarországon az állampárttal egyetértésben, a Magyar Tudományos Akadémia közreműködésével. A magyarországi nyitás sikerét követően Soros György alapítványi hálózata a rendszerváltozást megelőző fél évtizedben, majd az azt követő évek során számos országban jelent meg. Már az 1979-ben létrehozott amerikai alapítvány révén is indultak ösztöndíjprogramok: 1980-tól magyar kutatók kaphattak amerikai tanulmányi támogatást, amelynek szervezésében a demokratikus ellenzék ismert alakjai, például Haraszti Miklós és Kenedi János is részt vettek.

Soros a '80-as évek elejétől egyre intenzívebben fordult Magyarország felé. 1984-ben felkérte Vásárhelyi Miklóst – aki akkor egy évet a Columbia Egyetemen töltött –, hogy képviselje őt személyesen Magyarországon. Vásárhelyi és Haraszti 1989-ben alapító tagjai lettek az SZDSZ-nek, majd 1990-től országgyűlési képviselőként is tevékenykedtek.

Soros célja egy olyan alapítvány létrehozása volt, amely a magyar kultúrát, tudományt, oktatást, művészetet és egészségügyet támogatta volna. Mivel az akkori pártállam nem engedélyezte, hogy a New York-i központú alapítvány közvetlenül működjön Magyarországon, külön szervezetet hozott létre – ez lett a Soros Alapítvány. Az állami elfogadás érdekében az MTA égisze alá került a kezdeményezés, így alakult meg az MTA–Soros Alapítvány Közös Bizottság. Az irányító testület egyik társelnöke maga Soros György, míg a másik Kulcsár Kálmán, az MTA főtitkár-helyettese, egyben a Népfront elnöke és az utolsó pártállami igazságügy-miniszter volt. Nem meglepő módon a bizottság tagjai között volt Vásárhelyi Miklós is. Róla Soros később úgy nyilatkozott: 

Fontos megjegyezni, hogy 1984 és 1990 között Magyarország volt a későbbi Soros-alapítványhálózat kísérleti terepe, a térségre szánt támogatási összeg fele ide érkezett. Soros maga nevezte Magyarországot „magyar támaszpontnak”, ahol „megtanultunk meghatározott keretek között működni”. Egy 1990-es interjúban már úgy fogalmazott: „Ma már jóval többről van szó, mint csupán az alapítványokról – gazdaságpolitikáról és nemzetközi ügyekről. Közéleti személyiség lettem, sőt szinte államférfiként kezdtem szerepelni. Ez a helyzet némileg visszás volt, hiszen nem képviseltem semmilyen államot, de hamar hozzászoktam.” Erre a sajátos szerepre utal egy, Mark Palmerhez, az Egyesült Államok budapesti nagykövetéhez kötött mondás is, amely szerint, 

1990 után a Soros Alapítványt átszervezték: önálló jogi személyiséget kapott, kuratóriumi elnöke Vásárhelyi Miklós lett, igazgatója pedig Kardos László 1994-ig. Ezután az igazgatói posztot Bakonyi Éva töltötte be, Vásárhelyi pedig haláláig, 2001-ig maradt elnök, utóda Halmai Gábor lett. A kuratóriumi testületben több ismert közéleti szereplő is helyet kapott, mint Bojár Gábor és Majtényi László, míg a szakbizottságokban a balliberális elit meghatározó figurái is megjelentek, például Bolgár György, Fodor Gábor és Horn Gábor.

2007-ben a Soros Alapítvány magyarországi szervezete beolvadt a Nyílt Társadalom Alapítványok nemzetközi hálózatába. Ez a budapesti központ 2018-ig működött hazánkban, amikor is Berlinbe helyezték át székhelyét. Ez egybeesett azzal, hogy a magyar Országgyűlés elfogadta a Soros által finanszírozott, a szuverenitássértő és migrációt támogató NGO-k működését korlátozó törvényt, valamint, hogy a CEU megkezdte kivonulását Magyarországról, miután nem teljesítette a felsőoktatási törvény előírásait.

A csápok összeérnek – a hálózat működésének mintapéldája

Az eddigiekben áttekintettük, hogyan alakult meg – és szabadult el – az állami befolyásoló szervezet és hogyan telepedett meg hazánkban a Soros-hálózat. De hogyan működik mindez a valóságban? Vegyük példaként a Transparency Internationalt (TI), egy mára jól ismert Soros-szervezet, és amelyet a USAID, valamint számos multinacionális vállalat pénzel.

A TI, amelyet 1993-ban a Világbank egykori munkatársai alapítottak, minden évben nyilvánosságra hozza a korrupciós indexét. Érdekesség, hogy a Transparency International által készített Korrupció Érzékelési Index (CPI) 2006-ban Magyarországot kevésbé korruptnak érzékelte, mint a legtöbb volt szocialista közép-európai országot. Ez annak ellenére történt, hogy a sajtóban már akkoriban is megjelentek hírek gyanús vállalati szereplők és a kormányzati körök összefonódása kapcsán. 

A 2010. október 26-án közzétett jelentés már azt állapította meg, hogy Magyarország korrupciós megítélése a régiós átlagnál is rosszabb, és az ország négy helyet esett vissza a rangsorban. A szervezet tevékenységének komolyan vehetőségéről azonban ennél is többet mond, hogy 2024-es jelentésük szerint Magyarország éppen annyira korrupt, mint Burkina Faso, Kuba és Tanzánia. Ezen jelentéseket pedig előszeretettel felhasználják a Magyarországot bíráló brüsszeli jelentésekben.

A TI és a USAID közös tevékenysége azonban nem merül ki ennyiben: 2021-ben a két szervezet közösen szervezett online fórumot, amelyen Samantha Power, a USAID vezetője beszélgetett civil aktivistákkal és oknyomozó újságírókkal. Az ehhez hasonló programok 2022 – vagyis a USAID Közép-Európa Programjának elindulása után – új lendületet kaptak. Ezen a finanszírozási csatornán keresztül több magyar (ál)civil szervezet is támogatásban részesült – többek között a Magyar Helsinki Bizottság és az Amnesty International Magyarország.

Nyitókép: Mandiner-szerkesztés