Már csak az a kínzó kérdés marad, hogy a laikus szemlélő számára is meglehetősen egyértelmű alaptörvény-ellenesség miatt a felségsértési paragrafus és derivátumai miért nem kerültek mindezidáig alkotmányossági normakontroll alá és miért folytatódhat akadálytalanul a rájuk alapozott, egyértelműen megfélemlítési célú hivatali packázás,
aminek láttán még Kafka is csettintene.
Különösen érdekes mindez annak fényében, hogy a szatíra a művészi szabadság védelme alá is tartozik, így a büntetőjog által meghatározott véleményszabadság-korlátok esetében nem érvényesülnek – elvileg legalábbis. Merthogy az ítélkezési gyakorlat leginkább azt mutatja, hogy
a szatíra egyetlen lehetséges korlátja – mások személyiségi jogai – leginkább a megtámadott személyének függvényében érvényesül.
Ha az illető nem komilfó, akkor nem érdekes a személyiségi jogi védelem, ha igen, akkor mi az hogy, nagyon is.