„Nyissuk ki szívünket” – mondta volt Fredrik Reinfeldt, svéd miniszterelnök és Kristersson párttársa 2014-ben, a migrációs válság idején, Angela Merkelt balról előzve. Dicsőség is lehetne ez, amennyiben a hangzatos lózungok helyett, a kritikus hangokat meghallva konstruktív szakpolitikai döntések születtek volna, kihasználandó a migráció pozitív hatásait. Ez persze utópia. Ehelyett kaptunk közel 1 millió bevándorlót, akiknek jelentős része integrációra képtelen, némelyikük személyazonossága pedig a mai napig tisztázatlan. Nem csoda, hogy ennek következtében valós szegregátumok jöttek létre a nagyvárosok elővárosaiban, melyek a bűnözés melegágyává váltak.
Nem kell sokat keresgélnünk, amennyiben egy véres akciófilmre vágyunk, elég megtekinteni valamely számunkra szimpatikus médium esti híradóját.
Bandaháború, robbantások, véres kivégzések, az interneten keringő publikus halállisták, mindez a svéd adófizetők finanszírozásával. Talán hagyományosabb módon is lehetett volna cirkuszt szolgáltatni a nép számára. Na de legyünk progresszívek, ne álljunk a fejlődés útjába.
Svédország a szólásszabadság terén is etalon ugyebár. És micsoda szerencse, hogy az esztelen ütemű migráció nem sokkolta a társadalmat. Néhány év leforgása alatt ez a kombináció egy olyan robbanó elegyet hozott létre, mely a koránégetéseket követő halálos kimenetelű vérengzésekben, valamint a Hamász terorristáit hősként éltető tömegben kulminált. Utóbbi mozgalom dezinformációs képességének köszönhetően
a társadalom egy része tulajdonképpen nyíltan antiszemitává vált.