Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Aki igazán támogatja Ukrajnát, az Ukrajna minden döntését támogatja, míg a szabad ukrán napraforgó az égnek nem szórja ismét sárga szirmait – vélekedik Gabrielius Landsbergis.

Tüzes szózatot tett közzé a POLITICO címlapján Gabrielius Landsbergis, Litvánia 2020-2024 közötti külügyminisztere, jelenleg az Európai Külkapcsolatok Tanácsa (ECFR) nevű Soros-szervezet egyik litván delegáltja.
Landsbergis leírja: egy héttel azelőtt, hogy

Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, „korunk egyik legbátrabb vezetőjét” keresztülvitték a „rémes ovális irodai bullyingon”,
ő Boris Johnson korábbi brit miniszterelnökkel beszélgetett egy kijevi konferencián az amerikai-ukrán ritkaföldfém-megállapodásról. Ott Johnson a megállapodás aláírására szólította fel Zelenszkijt, ő azonban figyelmeztette: „Vlagyimir Putyin orosz elnök nem tiszteli a megállapodásokat, és biztonsági garanciák nélkül ez nem is megállapodás.”
A volt litván külügyminiszter számot ad arról, hogy „három évig néztem közelről, ahogy a nyugati politikusok félreértik Putyint, magas lóról beszélnek az ukránokhoz, és újra és újra lebecsülik őket”, miközben „nem lenne olyan nehéz megérteniük, hogy a dolgok a világ különböző részeiben eltérő módon működnek, és helyi tudást igényelnek”.
A hübrisz rémes drog – szögezte le.
„Mind azt mondjuk, hogy Ukrajna szuverenitását támogatjuk” – folytatta Landsbergis. Szerinte ebből az következik, hogy „egyikünk sem vindikálhatja magának a jogot vagy autoritást arra, hogy megmondja Ukrajnának, mikor mit adjon fel”. Hiszen „Ukrajna az ukránoké, mi pedig az ő oldalukon vagyunk, az a dolgunk, hogy hatalmunkat felhasználva feléjük billentsük a mérleget és támogassuk őket döntéseikben, amíg nem győznek”. Landsbergis úgy látja: nem szabad kioktatni Ukrajnát arról, hogy mit viseljenek, vagy miként tárgyaljanak Vlagyimir Putyinnal, aki „már akkor megszegi a megállapodásokat, amikor még meg sem száradt rajtuk a tinta”.
A volt litván külügyminiszter a Nyugat útját is kijelölte. „Ha valóban Ukrajnával vagyunk, és annyira hiszünk a demokráciában, amennyire azt mondjuk,
akkor el kell köteleződnünk a demokrata ukránok támogatása mellett, történjen bármi – akkor is, ha csatákat vesztenek, akkor is, ha elveszítik Kijevet, akkor is, ha az utolsó partizánt is kivégezte a megszálló bábrezsim”.
„Még ha úgy tűnik, hogy évtizedekre minde nelveszett, akkor is el kell rejteni a padló alá a tiltott zászlókat, várva a szabadság napját” – lényegült át Landsbergis, aki szerint ez ugyan „hosszú elköteleződés”, ám mégiscsak azt mondta a Nyugat, hogy „as long as it takes”. „Hazudtunk? Mi volnánk a rosszfiúk? Egyszerűen bizonyíthatjuk, hogy nem vagyunk azok – azáltal, hogy sietünk Ukrajnát katonailag olyan erőssé és biztonságossá tenni, amennyire csak lehet” – fogalmazott.
Landsbergis úgy látja: „még ha hátradőlünk és hagyjuk, hogy Ukrajnát leteperjék ellenségei, az ukrán szabadság akkor is feltámad egy napon, a szabadság napraforgója a kék égnek szórja majd sárga szirmait, és létezni fog egy helyreállt, független Ukrajna – az engedélyünkkel vagy anélkül.” Fenyegetően hozzáteszi: „És mikor Ukrajna végre szabad lesz, semmi nem lesz elfelejtve. Minden ukrán és az utódaik is örökre emlékeznek majd arra, hogy ki hitt bennük és ki nem”.
Sorait a kiérdemesült litván politikus azzal zárja: „Ezeket a szavakat március 11-én írom, azon a napon, amikor Litvánia függetlensége visszaállításának napját ünnepeljük. És ha Ukrajnát úgy felfegyverezzük, hogy győzhessen, soha többé nem kell majd visszaállítanunk Litvánia függetlenségét.”
Nyitókép: Odd ANDERSEN / AFP