„Oroszország térfelén pattog a labda”: Putyin szeme láttára alakult meg a franciák, németek és a britek nagykoalíciója

A lengyelek és az olaszok is lelkesen csatlakoztak az Ukrajnát támogatók csoportjába.

Emmanuel Macron legutóbbi kijelentésével csak olajat öntött a tűzre.
Andrzej Duda lengyel elnök szerint az Egyesült Államoknak nukleáris fegyvereket kellene telepítenie Lengyelországba.
Duda a Financial Timesnak adott, a londoni üzleti napilap online kiadásán csütörtökön megjelent interjúban úgy fogalmazott: a NATO 1999-ben kelet felé terjesztette ki a határait, 26 év elteltével pedig a NATO-infrastruktúrát is keletre kellene áthelyezni.
Az idő még csak nem is most jött el erre, nagyobb biztonságot jelentene, ha ezek a fegyverek már itt lennének”
– tette hozzá a lengyel államfő. Andrzej Duda felidézte az interjúban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök már 2023-ban bejelentette hadszíntéri nukleáris fegyverek Fehéroroszországba telepítését. Oroszország „habozás nélkül” hozta meg ezt a döntést, „és senkitől nem kért engedélyt” – fogalmazott a lengyel elnök.
Az államfő az amerikai nukleáris fegyverek lengyelországi telepítésének lehetséges alternatívájaként idézte fel
Emmanuel Macron francia elnök minapi javaslatát, amely szerint a francia nukleáris védőernyőt ki lehetne terjeszteni az európai szövetségesek területe fölé.
Macron március eleji televíziós beszédében jelezte, hogy „stratégiai vitát” kíván indítani a francia nukleáris védőernyő kiterjesztéséről egész Európára. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a nukleáris fegyverek bevetéséről szóló döntés akkor is a francia elnök hatáskörében maradna, ha az elképzelés megvalósul.
Duda kijelentette: nem tart attól, hogy Donald Trump visszalépne az amerikai katonák lengyelországi állomásoztatása melletti elkötelezettségétől, amelyet az amerikai elnök kettejük múlt havi washingtoni találkozóján is hangoztatott.
A lengyel elnök szerint nem megalapozottak azok az aggályok, hogy az Egyesült Államok felszámolná lengyelországi katonai jelenlétét, mivel Washingtonnak „stratégiai érdekei” fűződnek Lengyelországhoz.
Ezt is ajánljuk a témában
A lengyelek és az olaszok is lelkesen csatlakoztak az Ukrajnát támogatók csoportjába.
(MTI)
Nyitókép: SIMON MAINA / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Az orosz elnök állítólag kompromisszumkészséget mutatott Trumpnak, de továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajna feladja a Donbászt és lemondjon NATO-tagsági terveiről.
Az amerikai elnök szerint elődje, az inkompetens Biden nem engedte meg Ukrajnának, hogy visszavágjon, csupán védekezésre kényszerítette.
Az amerikai elnök szerint ha az orosz elnök nem akar megállapodni, nehéz helyzetbe kerülne.