Ez egyre komikusabb: az EU még mindig nem vette észre, hogy vége a háborúnak

Most, hogy a napnál világosabban kiderült,

és az amerikai elnök éppen úgy, mint munkatársai, a Karmelitából kapják az instrukciókat, sőt sokszor beszédeik kész paneleit is, már csak az a kérdés merül fel,

Hogyan tudta rávenni ennek a mindenre alkalmatlan, aprócska, történelem nélküli, elszigetelt „kxrva országnak” [copyright by GY.F. – a szerk.] a miniszterelnöke az USA elnökét és alelnökét, hogy az ő narratíváját zengve küldjék haza a mindenki más által körülajnározott Zelenszkijt?

ezért Európa úgy viselkedik az ukrán konfliktus ügyében, mint az a japán katona, aki nem értesült a második világháború végéről, és még évtizedekkel később is a világtól elzárt kis csendes-óceáni sziget dzsungelében, kezében élesre töltött fegyverrel, harcra készen várta az ellenséget. Hiába a két legnagyobb hatalom béketapogatódzása (sőt talán már a tapogatózásnál merészebb közeledése),

akik játékvödrükkel püfölik egymást, mert nem vették észre, hogy közben az óvónéni már rég bevitte uzsonnázni a pajtásokat.

Az EU beleragadt a saját narratívájába, és hiányzik belőle az alkalmazkodóképesség. Inkább belepusztul, mintsem elismerje a tévedést. Gazdaságilag, politikailag belerokkan egy teljesen értelmetlen háborúba, és erre csak részben mentség, hogy az utóbbi száz évben Európa nem először teszi ezt.

Igazán meg sem fogalmazták, mit akarnak – túl azon, hogy harcolni mindenáron. Oroszországot nyilván nem fogják legyőzni (bár kérdés, miért is kéne; amikor kellett volna, akkor éppen szövetségben voltak vele), az USA nélkül pedig pláne nem sikerülhet.

amikor néhány éve még jó kereskedelmi partnerként, nélkülözhetetlen gáz- és olajdonorként tekintettek rájuk? Ott rendezték tizenegy éve a téli olimpiát, hét éve a labdarúgó világbajnokságot. (Amikor az amerikaiak megbombázták Jugoszláviát, Afganisztánt vagy lerohanták Irakot, nem zárták ki őket a sportversenyekről, az európaiak nem fordultak velük szembe, nem alkalmaztak szankciókat, és nem szállítottak fegyvert a megtámadottaknak.)

így az erre a szerepre kijelölt rosszfiú elviszi a balhét, de közben megmentjük őket is egy teljesíthetetlen és önpusztító vállalástól. (Megérdemelnék, hogy kihátráljunk egyszer, legyintsünk, hogy csináljátok, ha akarjátok. Kénytelenek lennének színt vallani. Vagy sodródnának tovább a rossz úton – inkább elpusztulnak, mint hogy beismerjék: nekünk volt igazunk?)

amit mindenkinek követnie kell. A rend, a szabályok betartása fontos dolog, de ha rossz a protokoll, az végzetessé válhat. A közelmúltban különös körülmények között elhunyt Gene Hackman egyik filmjében, a Poszeidón katasztrófában egy hajó felborul a Földközi-tengeren. A felső termekből így alulra kerülő túlélőknek a személyzet azt mondja, maradjanak, várják be a segítséget ott. Ám a Hackman megformálta karakter felrúgja a protokollt: a megmentők csak felülről jöhetnek, tehát arrafelé, a vízfelszín irányába kell törekedni;

Először magára marad a lázadásával, aztán néhányan hisznek neki, és elkezdenek fölfelé mászni. Amikor betör a víz alulról, már mindenki menekülne, de elkéstek. Csak azok kaptak esélyt a túlélésre, akik időben szakítottak a rossz szabállyal, és mertek a józan észre hallgatni a többséggel szemben.

Már 1989 tavaszán összeült az Ellenzéki Kerekasztal, júniusra már a hatalmon lévő MSZMP-vel tárgyaltak, eltemették Nagy Imrét, október 23-án kikiáltották a köztársaságot. A románoknál Ceausescu az év végéig a helyén maradt (hogy annál csúfosabban távozzon), Václav Havel ekkoriban még börtönben ücsörgött, a berlini fal is csak novemberben dőlt le. Igaz, nagy előnyünket mégsem tudtuk kamatoztatni, de az egy másik történet.

Az pedig külön szerencsés lenne, ha nem hazulról, az atavisztikus gyűlölettől fűtött ellenzékünk tenné tönkre a sakktáblán kivívott, győztesnek tűnő pozíciónkat.

***

(Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)