Szörnyű véget jósolnak Ukrajnának: „mi pedig tehetetlenül nézhetjük mindezt”

2025. február 13. 19:30

Fico szerint Ukrajna elveszti területei egyharmadát és ásványkincseit, a többiek pedig csak asszisztálhatnak ehhez.

2025. február 13. 19:30

Az Európai Uniónak gyorsan ki kell józanodnia a háborús őrületből, és tudatosítania kell: ahhoz, hogy túléljen, önálló nézeteket és álláspontokat kell képviselnie – jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő csütörtökön Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonos egyeztetésére reagálva.

A szlovák miniszterelnök – a pozsonyi kormányhivatal által az MTI-nek is eljuttatott – állásfoglalásában hangsúlyozta:

ma az EU Ukrajna után a második a legyőzöttek sorában.

Azután, hogy az unió mennyi pénzt ajándékozott Ukrajnának, senki nem tárgyal vele, és az unióban nem is sejtik, mi zajlik az amerikai-orosz kapcsolatokban, amelyek abszolút mértékben döntőek lesznek az ukrajnai konfliktus lezárása szempontjából.

„Az EU Ukrajna után második a legyőzöttek sorában. És ez csakis azért van így, mert mind a mai napig nincs saját álláspontja a lényeges külpolitikai kérdésekben, és az ukrajnai háború tekintetében csak vakon másolta a Biden-kormányzatot” – fogalmazott Robert Fico. Hozzátette: az ukrajnai helyzetről az unióval ma senki sem „beszél”, és kínosnak tűnhet egyes uniós tagállamok és intézmények igyekezete, hogy helyet kapjanak a béketeremtés tárgyalóasztalánál.

A szlovák miniszterelnök állásfoglalásában rámutatott: Donald Trump a Vlagyimir Putyinnal folytatott telefonbeszélgetése után legalább felhívta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, és közölte vele, „hogy mire számíthat”, az EU-nak, az Európai Bizottságnak és az Európai Parlamentnek viszont nem telefonált senki.

„Az uniónak gyorsan ki kell józanodnia”

„Az uniónak gyorsan ki kell józanodnia a háborús őrületből és tudatosítania kell, hogy önállónak kell lennie nézeteiben és álláspontjaiban ahhoz, hogy túléljen. Különben mély válság vár rá” – írta állásfoglalásában Robert Fico.

A szlovák miniszterelnök hangsúlyozta: egyedül ez a két elnök, Vlagyimir Putyin, akit az európai médiában a legundorítóbb jelzőkkel illettek, illetve Donald Trump, akit ugyanilyen jelzőkkel kezdenek illetni az európai médiában, lesznek azok, akik eldöntik, hogy mi történjen Ukrajnával.

Így ér véget az orosz–ukrán háború Fico szerint

Hozzátette: nem kell különösebb szakértelem ahhoz, hogy látni lehessen, mi fog következni: Trump mindent visszakér Ukrajnától, amit Biden a háború támogatására adott, majd rákényszeríti Európát, hogy még több gázt vásároljon az Egyesült Államoktól, és megemelje védelmi kiadásait a NATO-n belül.

Hozzáfűzte: Putyinnak megmaradnak az általa ellenőrzött területek és a garancia, hogy Ukrajna soha nem lesz a NATO tagja,

Ukrajna pedig elveszti területei egyharmadát és ásványkincseit, a többiek pedig csak asszisztálhatnak ehhez. „Mi pedig az EU-ban csak tehetetlenül nézhetjük mindezt – szögezte le Robert Fico.

Ezt is ajánljuk a témában

(MTI)

Nyitókép: Milan Jaros/Getty Images

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2025. február 13. 21:57
A 2014-s véres pucss hatása katasztrofális Biden Ukrajnájára nézve. Hülye usademokraták!
llnnhegyi
2025. február 13. 21:55
El.
aknaib
2025. február 13. 21:29
Mindenki azt kapja amit megérdemel. Csak a narkós népbaszóját kéne még valahogy fellógatni, meg a sleppjét akik szétlopták magukat és vágóhídra küldték a népüket. Remélem a Kgb megnovicsokozza valahol valamikor. Csak lassú, és fájdalmas legyen neki.😉
Búvár Kund
2025. február 13. 21:17
Gyakorlatilag már a 2/3-t veszítette el. 1/3 az oroszok kezén van, 1/3 meg amerikai mezőgazdasági konszernek kezén van. A bányászati jogaikat épp most vesztik el. Az is az amerikaiak kezébe kerül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!