Térképen mutatjuk, hova menekültek milliók Ukrajnából

Izlandtól Görögországig, a balti államoktól Portugáliáig mindenhol vannak ukrajnai menekültek.

Csak tavaly félmillió ukrán menekült el az országból.
Ukrajnából tavaly mintegy félmillióan elvándoroltak – derült ki az ország Nemzeti Bankjának honlapján közzétett inflációs jelentésből, amely szerint folytatódik a lakosság elvándorlása.
„A 2024-es esztendőben folytatódott a kivándorlás Ukrajnából, ebben az időszakban mintegy félmillió ember távozott” – írták.
Ezt is ajánljuk a témában
Izlandtól Görögországig, a balti államoktól Portugáliáig mindenhol vannak ukrajnai menekültek.
A dokumentumban a jegybank elemzői azt vetítették előre, hogy ez az irányzat 2025-ben is fennmarad, és még mintegy 200 ezer lakos hagyja el az országot. Ugyanakkor,
külföldi integrálódásuk mértékében csökken a visszatérni vágyók aránya.
„A kivándorlók tömeges és gyors visszatérése ottani (menedékjogi) státusuk megőrzése mellett valószínűtlennek tűnik” – áll a jelentésben. A jegybank várakozásai szerint a kivándorlók visszatérése 2026-ban kezdődhet meg, amikor mintegy 200 ezer ember érkezhet vissza az országba.
A jelentés szerint az ukránok migrációs folyamatait befolyásolhatják az ukrán kormány aktív intézkedései hazacsábításuk érdekében, akárcsak a fogadó országok politikájának változásai.
Ezt is ajánljuk a témában
Ukrajnában mind a hadsereg, mind a munkaerőpiac katasztrofális létszámhiánnyal küzd. Zelenszkij mindent megtesz, hogy hazacsábítsa vagy hazakényszerítse a menekülteket, de igyekezete a jelek szerint a jövőben sem vezet eredményre.
Az elemzők úgy vélik, hogy a jelenlegi szakaszban még mindig fennáll a nagyobb mértékű kiáramlás és a kisebb mértékű visszatérés kockázata. Ez munkaerőhiányhoz és a hazai fogyasztói kereslet csökkenéséhez vezet Ukrajnában. Az Olekszandr Razumkov Ukrán Gazdasági és Politikai Kutatóközpont szakértőinek adatai szerint 2021-hez képest 40 százalékkal csökkent a munkaképes korú lakosság létszáma. Az ENSZ genfi hivatala sajtóosztályának 2024. őszi adatai szerint Ukrajna lakossága 2022. február óta 8 millióval csökkent.
(MTI)
Nyitókép: Roman PILIPEY / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Az amerikai alelnök nyíltan beszélt arról, miért balhéztak össze az ukrán elnökkel.
Úgy tűnik, lassan az európai vezetők érvei is elfogytak a háború folytatására.
Bár az ukránok bizonyos engedményekre nyitottabbak mint korábban, de a háború befejezéséért továbbra sem adnák fel az ország függetlenségét.