Ha azt hiszi, Trump beiktatása botrányos, lássuk, hogy ment az ilyesmi eddig Amerikában

Feszített figyelemmel követi a fél, vagy tán az egész világ Donald Trump megválasztott elnök második beiktatási ceremóniáját. 

Akit esetleg érdekel, megírtuk a szertartás részleteit, ám most szeretnénk egy kicsit feleleveníteni az elmúlt kétszáz év legizgalmasabb beiktatásait – mert volt itt bőven botrány, jégeső, zivatar, tojás, ami kell a demokrácia ünnepéhez.

Nép őfelségének bakancsa a kárpitozott bútorokon

1829. március 4-én széles léptekkel vidám tömegek masíroztak be Washington városába. Az emberek érthető módon ünnepeltek: úgy vélték, a népharag elsöpörte a korrupt kormányt, és most új világ következik, élén a nemzeti hőssel, Andrew Jacksonnal. A washingtoniak kevésbé örültek az érkezőknek, akiket „barbároknak”, sőt „civilizálatlan hordának” tartottak, de nem volt mit tenni: a tömeg vállára emelve ünnepelte az elnököt.

Nem csak elnökként: nemzeti hősként is, hiszen Jackson már 13 évesen részt vett az angolok ellen vívott függetlenségi háborúban, legyőzte az indiánokat, az angolokat, megszerezte a spanyoloktól Floridát. Időközben beérett politikai munkájának gyümölcse is, a keménysége miatt a nemzet „öreg tölgyfája” egyszóval élete csúcspontjaként élhette meg ezt a napot. Jackson úgy is döntött, hogy méltóképpen megünnepli a győzelmét, így beiktatására lényegében meginvitálta az egész amerikai nemzetet – így kerültek a „vidéki fajankók” az egyébként ekkor még nem túl patinás, úgy is mondhatnánk, némiképp sznob fővárosba. Jackson azonban nem elégedett meg azzal, hogy a dísztelen capitoliumi beiktatási ceremónia után szimbolikusan egy nagygyűlésen köszöntse az embereket, hanem egyenesen a frissen elfoglalt rezidenciájába hívta meg őket, mondván:

A káosz borítékolható volt, a frissítőkkel fogadott tömeg igyekezett közel kerülni az elnökhöz. A tömeg hamar félresöpörte az úgymond fontos embereket, tört a kerámiaedények és a berendezés.

Szöges bakancsok tapostak a kárpitozott bútorokon, hogy legalább láthassa Jacksont, a puncsot felszolgáló pincért fellökték, a ragacsos ital a szőnyegekbe ivódott, néhány pofon is gazdára talált, a finom urak és hölgyek, akik nem ilyen partykhoz szoktak, megrémültek, majd – a veszélyesnek gondolt helyzet elmúltával – cinikusan nyilatkoztak a tömeg szokásairól. Túl sok ember szorult össze túl kis helyre, a személyzet sem bírta a nyomást, s bár állítólag az okozott kár nem volt jelentős, a tömeg a sápadt Jacksont a falhoz szorította, mielőtt ki tudott volna menekülni, s végül az elnök környezetében született meg a mentő ötlet, hatalmas kádakban ingyen whisky-puncsot hordtak ki a kertbe, amit aztán szerencsésen követett a tömeg is, és helyreállt a rend a palotában.

Az elnök ármádiája

– na jó, két hét különbséggel. az Egyesült Államok 16. elnökévé Abraham Lincolnt iktatták be 1861. március 7-én; egyébként ekkor jelent meg először szakállasan, nem mellesleg az első szakállas amerikai elnökként. Mivel ekkor már igencsak küszöbön állt a polgárháború – eddigre a hét déli állam már bejelentette a kiválást és megalakított a Konföderációt – , állig felfegyverzett lovasság és gyalogság kísérte Lincolnt a Capitoliumba.

Az Amerikai Konföderációs Államoknak, vagyis a Délnek ekkor már volt saját elnöke, Jefferson Davis, akit február 18-án beiktattak, Montgomeryben, a rövid életű államszövetség fővárosában. A folytatás ismert: noha Lincoln simán belement volna a rabszolgaság fenntartásába, csak ne essen szét az Unió, az bizony szétesett: négy év öldöklés következett, majd Davisre az északiak börtöne várt, Lincolnra pedig egy merénylő golyója.

Ennél talán kevésbé izgalmas történet, de mivel háttéralkuk következtében kerülhetett az elnöki székbe a republikánus Rutherford B. Hayes 1877-ben, itt is voltak apró érdekességek. A szökött rabszolgákat ügyvédként képviselő Hayes a megmérettetés során egyébként egyenlő elektori szavazatot kapott demokrata ellefelével, Samuel J. Tilden. Ám a Kongresszus neki ítélt húsz vitatott elektori szavazatot, így érthető módon nem óhajtott ő maga sem valami fényes beiktatási ceremóniát.

Tél Tábornok, a hatperces elnök és a rongyrázás

Bosszantó, ha például az ember esküvőjén rossz az idő – biztos az is igen kellemetlen, ha az elnöki beiktatási ceremóniánál kell „merni kicsinek lenni”. Ez történt William Howard Taft megválasztott demokrata elnökkel 1909-ben, akinek március 4-i beiktatását kis túlzással szűk családi körben – a szenátus üléstermében – kellett megtartani, ugyanis

Taft egyetlen – és az államokban a 27. – elnöki terminusa egyébként a nála jóval ismertebb Theodore Roosevelt és Woodrow Wilson közé ékelődött, az ünnepség is valami ilyesfélét tükrözött.

Az előző éjszaka leesett huszonöt centis hótakaró szinte teljesen megbénította a fővárost, ám magát a felvonulást nem törölték: a város hatezer alkalmazottja ötszáz vagonba pakolt mintegy 60 ezer tonna havat, hogy tartható legyen az útvonal. Ugyanakkor a rossz idő miatt nem törölték a beiktatási bált.

Ellenben Taft utódja, Woodrow Wilson maga törölte el az ünnepségnek ezt az eseményét, és nem is került sor beiktatási bálra ettől kezdve egészen 1949-ig. Ekkor Harry S. Truman döntött úgy, hogy második elnöki ciklusának kezdetét megkoronázza egy ilyen eseménnyel – nem mellesleg az ő beiktatása volt az első, amit a tévé is közvetített –, ráadásként hatszáz repülőgéppel vezényelt légiparádéval és egy hetes dínomdánommal.

Ettől függetlenül 1,3 millió ember volt kíváncsi a régi-új elnök felvonulására személyesen, milliók követték a médiában, állítólag többen, mint az összes korábbi beiktatást. 

Apró érdekesség, de mivel a Kongresszus néhány tagja késett az eseményről, és tíz percig keresgélték a helyüket, így néhány percig az Egyesült Államoknak nem volt elnöke – Truman megbízatása délben lejárt, az alelnököt 12:23-kor iktatták be, az elnököt csak hat perccel később, így addig elméletben Aben W. Barkley vezette az országot. A fényűző ünnepségek mindenesetre sokaknál kiverték a biztosítékot, elvégre négy évvel a második világháború még igencsak éreztette gazdasági hatásait a világ szerencsésebbik felén is.

Eldobált tojás, elrontott eskü, és persze Trump

És akkor jöjjön három (négy) huszonegyedik századi beiktatás. George W. Bush finoman szólva sem aratott elsöprő győzelmet a 2000-es elnökválasztáson, sőt: a demokrata jelölt kapott több voksot, az elektori szavazatok száma viszont egyenlőre jött ki. Végül a Legfelső Bíróság szintén nem túl meggyőző szavazattöbbséggel leállította az újraszámlálásokat – elképzelhető, milyen volt a közhangulat Bush-sal szemben. Az elnök mindenesetre megtartotta 2001. január 20-án a beiktatási ceremóniát – 300 ezer ember előtt – ugyanakkor tüntetők ezre fogadták az elnöki konvojt, amerre csak ment. A limuzint egy teniszlabda és egy tömegből érkező tojás is eltalálta. A dobálózástól később sem szabadult, 2008-ban Muntadhar al-Zaidi iraki újságíró próbálta hozzávágni a cipőit egy sajtóeseményen.

A Busht váltó demokrata Barack Obama első, 2009. január 20-i beiktatásánál más volt a probléma: nem ő volt az első elnök, aki kétszer esküdött fel, mint akár a fenti példákból is látszik, de az első, aki egy baki miatt kellett, hogy így tegyen. Obamának John G. Roberts legfelsőbb bíró szavait kellett volna csak elismételnie, de ez elsőre nem sikerült. Az elnök ugyanis belemosolygott az eskü szövegébe, így amikor a főbíró még be se fejezte az első mondatot, Obama már belekezdett, és kétszer is elmondta, hogy „én, Barack Hussein Obama…”. Végül emiatt meg kellett ismételnie az eskütételt két nappal később, a Fehér Ház kommunikációja szerint azért, nehogy támadható legyen a beiktatás érvényessége.

Hasonló apróság árnyékolta be Donald Trump első beiktatását: az elnöki adminisztráció állítása szerint 2017. január 20-án „a valaha volt legnagyobb tömeg” gyűlt össze az eseményre, amit mások fotókkal és egyéb eszközökkel igyekeztek cáfolni (valószínűleg igazuk volt), ellenben tüntetők is gyülekeztek itt-ott, elsősorban különféle kisebbségi csoportokból.

 Joe Biden beiktatása 2021. január 20-án 25 ezer nemzeti gárdista védelme alatt történt, lévén alig két hét telt el a Capitolium emlékezetes ostroma óta; ez indokolta a limitált méretű tömeg részvételét, továbbá ekkor tombolt a covid-járvány harmadik hulláma is az Egyesült Államokban.

Végül is mindezek után az, hogy Donald Trump beiktatási ünnepsége kapcsán médiabált rendeztek a külföldi vezetők meghívása-nem meghívása körében, illetve az őt nem kedvelők örömködnek egy kis hideg szél miatt, már csak bagatell semmiségnek tűnik, mondjuk a széttaposott Fehér Házhoz vagy a hóba fulladt ünnepséghez mérten.

Nyitóképünk illusztráció