Mit ér a kisvállalkozások 11 pontos akcióterve?

„A magyar kisvállalkozók életében ritkán jön el az a pillanat, amikor egy kormányzati bejelentés tényleges, forintban mérhető könnyebbséget ígér, nem csak szlogeneket. A mostani 11 pontos akcióterv ilyen lehet, bár a kormánnyal hagyományosan kritikus GKI szerint a csomag súlya »nagyon csekély«. Elemzésünkben bemutatjuk, miként áll össze a Kormány és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara megállapodása alapján létre jött csomag, amely 80–90 milliárd forintnyi adócsökkentést jelent kifejezetten a mikro- és kisvállalkozói szektor számára. Költségvetési szakértők szerint az intézkedés financiális hátterének nagy részét a megemelt banki extraprofitadó állja, az akcióterv részleteit elemző írásunkban ezért azt is megvizsgáljuk, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitását hogyan érinti a sokszor forráshiányos kisvállalkozói kör megsegítésének ellentételezése.

A csomag politikai üzenete világos: a kormány a »termelő gazdaság«, a helyben adót fizető és embereket foglalkoztató kisvállalkozások oldalára áll a pénzügyi szektorral szemben. A részletek mögött ráadásul nem kommunikációs lufi van, hanem nagyon is konkrét, paragrafusokra lebontható intézkedések. A 11 pont lényege, hogy egyszerre csökkentse a kis cégek adóterhét, egyszerűsítse az adminisztrációt, és néhány helyen ösztönözze a hosszabb távú, zöld irányú beruházásokat. Az időzítés sem véletlen: a kamatsokk, a reálbér-infláció és a gyengébb belső kereslet után a kisvállalkozók nagy része épp azt számolja, érdemes-e egyáltalán tovább folytatni az üzletet.

A csomag első három pontja a legkisebb szereplőknek, tipikusan az egyéni vállalkozóknak és mikrocégeknek szól. Az alanyi áfamentesség értékhatára a jelenlegi 18 millióról 2026-ban 20 millióra, 2027-ben 22 millióra, 2028-ban 24 millió forintra emelkedik, amely azt jelenti, hogy egy autószerelő, fodrász vagy taxis, aki ügyesen tartja az árbevételét ebben a sávban, továbbra is mentesülhet az áfabevallás és -fizetés alól. A második pont az átalányadózóknak kedvez: a jelenlegi 40 százalékos költséghányad 2026-ban 45-re, 2027-ben 50 százalékra nő, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy ugyanabból a bevételből kevesebb lesz az adóalap, több marad a vállalkozónál. A harmadik lépésben 140 ezer főállású egyéni vállalkozónál csökkentik a szochó-alapot; ez nem látványos kampányszlogen, de akinek minden hónapban fáj a járulékbefizetés, pontosan érzi majd a jelentőségét.

A negyedik pont a kisvállalati adó (kiva) körének kiszélesítéséről szól: 4–5000 új vállalkozás léphet be a kedvezőbb adózásba. Ez illeszkedik ahhoz a 2010 óta követett filozófiához, hogy a munkát és a beruházást kevésbé, a fogyasztást és bizonyos extraprofitokat inkább adóztatja az állam. A kiva logikája egyszerű: a bérköltség és az osztalék az adóalap, a kulcs 10 százalék, így azok a kis- és középvállalatok járnak jól, amelyek sok embert foglalkoztatnak és ténylegesen újra is fektetik a profitot. A mostani küszöbemelés főleg azokat a növekvő, de még nem óriási cégeket segíti, amelyek eddig a méretük miatt kiestek ebből a rendszerből, miközben a klasszikus társasági adózásban jóval nagyobb effektív adóterhet viseltek.

Az ötödik és hatodik pont már inkább a hosszabb távú szerkezetet célozza. A kormány 100 millió forintos adókedvezményt ad a környezeti károk helyreállítására és zöld beruházásokra: barnamezős területek rendbetételére, energiahatékonysági fejlesztésekre, megújuló energiába való beruházásokra. Ez egyrészt ösztönzi, hogy a kis- és középvállalkozások ne bérelt, bizonytalan telephelyeken, hanem saját, felértékelődő ingatlanokon működjenek, másrészt a rezsiköltségük is csökkenhet, ami a mostani energiaár-szintek mellett versenyelőnyt jelent. Az energiaellátók infrastruktúrafejlesztésére adott adókedvezmény közvetlenül nem a kis cégeket célozza, de ha a hálózat korszerűbb és kevésbé veszteséges, annak a végén a vállalkozói villanyszámlán is meg kell jelennie – vagy az árakban, vagy legalább abban, hogy ritkábban kell nézni a kimaradásokkal járó kényszerszünetet.

A hetedik és nyolcadik pont a kiskereskedelmi adó és az üzemanyag jövedéki adójának kezelésével foglalkozik. A kiskereskedelmi különadó határsávjait megemelik, miközben a kulcsok változatlanok maradnak; ez nagyjából 3500 vállalkozást érint kedvezően, jellemzően kisebb, magyar tulajdonú boltokat, miközben a legnagyobb, jórészt multinacionális láncok adóterhelése lényegében nem csökken. Ezzel párhuzamosan fél évvel eltolják az üzemanyagok jövedékiadó-emelését: az a 8–9 forintos literenkénti teher, ami január 1-jétől jött volna, csak később lép életbe. Ez közvetlen és azonnali hatás a fuvarozókra, futárcégekre, vidéki kisvállalkozókra, akiknek az autó vagy a kisteherautó a munkaeszközük – nekik tényleg számít, hogy egy teli tankkal mennyi pénzt visz el a kassza. Ezen felül persze közvetett segítség az összes cégnek, hiszen a szállítási költségek emelkedésétől és annak a teljes tovagyűrűző hatásától megvédi az ellátási lánc minden elemét.

A kilencedik, tizedik és tizenegyedik pont már szinte kizárólag az adminisztratív terhekről szól, de ezt sem érdemes félvállról venni. A társasági adóelőleg fizetési kötelezettség értékhatárát 5 millióról 20 millióra emelik, nagyjából 20 ezer cég számára; ez azt jelenti, hogy kevesebb vállalkozásnak kell egész évben előre finanszíroznia az adót, több likvid forrás marad a számlán. A mikrogazdálkodói egyszerűsített beszámoló határa 150-ről 180 millióra nő, körülbelül 10 ezer cég könnyítve: kevesebb könyvelői óra, kevesebb bonyolult beszámoló. A NAV 80 ezer egyéni vállalkozónál automatikusan elvégzi a biztosítottak bejelentését, és a szochó- és járulékbevallás gyakorisága negyedévesre csökken. Ez papíron unalmas technika, a valóságban viszont sok ezer óra stresszt, sorban állást és bizonytalankodást vált ki a rendszerből.

Ha mindezt emberi léptékre fordítjuk, egy 12–15 milliós árbevételű, szolgáltatást nyújtó mikrovállalkozó esetében a csomag több fronton is enyhülést hoz. Az alanyi áfamentességi határ emelése miatt kevésbé kell „visszafogni” a számlázást, az átalányadózás magasabb költséghányada miatt kevesebb jövedelem után kell személyi jövedelemadót és járulékot fizetni, a szochóalap csökkentése miatt a havi közterhek is alacsonyabbak lesznek. Ehhez jön az, hogy a könyvelőnek kevesebb bonyolult bevallást kell kitöltenie, a banknál is valamivel több pénz marad a folyószámlán az előlegfizetések ritkulása miatt. Nem tesz senkit milliomossá, de reális különbség lehet aközött, hogy az év végén marad-e tartalék, vagy minden forint elmegy rezsire és adóra.

A nagy kérdés persze az, hogy egy ilyen 80–90 milliárdos adócsökkentési csomag valóban »megoldja-e« a kisvállalkozói szektor problémáit. Józanul nézve nem fogja egyik napról a másikra helyrehozni a gyenge belső keresletet, nem lesz tőle olcsóbb a munkaerő vagy az alapanyag, és nem varázsolja vissza a 2021 előtti alacsony kamatszintet sem. Fog azonban mérsékelt könnyítést jelenteni, amely számos vállalat esetében éppen egyensúlyba billenti a büdzsét, megmentve ezzel az gazdálkodó szervezetet. Teszi mindezt úgy, hogy nem hitelből osztogat egyszeri pénzeket, hanem tartós adószabályokon keresztül enged el terheket, és kimondottan a legkisebb, legsebezhetőbb szereplőket célozza.

A teljes képhez persze muszáj mellé tenni a másik oldalt, a bankokra kivetett extraprofitadó megemelését. A Kormány rendeletben rögzítette, hogy 2026-ban a banki különadó kulcsai jelentősen nőnek: 20 milliárd forintos adóalapig 10 százalékos, efölött 30 százalékos kulcs lép életbe, miközben az állampapír-vásárláshoz kötött adókedvezményt is szűkítik. A nemzetgazdasági tárca számításai szerint a korábban tervezett mintegy 180–185 milliárd forint helyett 360–370 milliárd forint folyhat be extraprofitadóként; ennek egy része fedezi a kisvállalkozói adócsökkentést, másik része a 14. havi nyugdíj első heti részletét, a béremeléseket és a Széchenyi Kártya kamattámogatását.

A Magyar Bankszövetség reakciója ennek megfelelően természetesen rendkívül kritikus. Szerintük a szektor már most is súlyosan túladóztatott: 2025-ben a hagyományos adókon felül 842 milliárd forintot fizettek be különadó, extraprofitadó és tranzakciós illeték címén, és erre jön rá a kamatstop, az ingyenes készpénzfelvétel bővítése, az ATM-telepítési kötelezettség. A bankszövetség álláspontja az, hogy az extraprofitadó nemhogy emelésre, hanem kivezetésre érett, mert torzítja a pénzügyi közvetítőrendszert, fékezi a hitelezést, rontja az ország megítélését. A hitelintézetek nyilvánvalóan azt is jelzik a politikának: szerintük a magyar gazdaság bajainak jó részét épp az okozza, hogy az állam túl sokat von el ettől a szektortól.

A teljes képhez azonban az is hozzátartozik, amire a kormány hivatkozik: a magyar bankszektor tőkearányos megtérülése az utóbbi években 18–19 százalék körül alakult, az éves, nem konszolidált adózás előtti eredmény pedig meghaladta az 1500 milliárd forintot. Vagyis extraprofit valóban létezik, még ha a bankok érthető módon nem is szeretik ezt a kifejezést. Az is nyilvánvaló, hogy a pénzügyi szektor egy része a magas kamatszintek, a tranzakciós díjak és az állampapír-hozamok kombinációjából komoly többletnyereséget realizált már akkor is, amikor a reálgazdaság szereplői jóval nehezebb helyzetben voltak. Innen nézve nem teljesen irracionális az a döntés, hogy a költségvetési lyuk és a kisvállalkozói csomag számlájának jelentős részét ebből a nyereségből fedezze az állam.

A kérdés persze az, mennyit tudnak mindebből a bankok áthárítani a vállalkozókra és a lakosságra. Nyilvánvaló, hogy a díjak, jutalékok, kamatfelárak emelése az első reflex, és a vállalkozói számlák, hitelkonstrukciók ára sem marad érintetlen. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a bankok versenyben vannak egymással, és az MNB, valamint a kormány több intézkedéssel – kamatstopokkal, bizonyos díjplafonokkal, támogatott hitelekkel – már eddig is korlátozta a terhek teljes áthárítását. Ráadásul a legsebezhetőbb kisvállalkozói kör jelentős része épp olyan programokon keresztül jut forráshoz (Széchenyi Kártya, kedvezményes kkv-hitelek), ahol a kamat egy részét eleve az állam állja, vagyis a banki árazási mozgástér jóval szűkebb.

Összességében a kisvállalkozói akcióterv két szempontból is védhető. Egyrészt technikailag: a magyar adórendszerben valóban azoknál a pontoknál nyúl bele, ahol a vállalkozók a leginkább szenvedtek – a sávhatárok szorításától, a felesleges előlegfizetésektől és a túlburjánzó adminisztrációtól. Másrészt politikailag: egy olyan helyzetben, amikor a költségvetési hiány 5 százalék körül alakul, és minden új forint kiadás mögé új forint bevételt kell tenni, sokkal nehezebb lenne megindokolni, miért a mikrovállalkozók vagy a munkavállalók kapjanak új adóterheket, miközben a bankszektor történelmi csúcsprofitot ér el. A csomag ettől még nem csodafegyver, és nem váltja ki a gazdasági növekedést, a beruházásokat, a versenyképes szabályozási környezetet – de reális kompromisszum a jelenlegi keretek között. A magyar gazdaságpolitika az elmúlt években következetesen arra épített, hogy a multinacionális cégek, energiaszolgáltatók, bankok, kiskereskedelmi láncok extraprofitjára tesz rá plusz terheket, miközben a családok és a kkv-k felé adókedvezményekkel és támogatásokkal nyit. A 11 pontos akcióterv ennek az iránynak a folytatása: nem forradalom, hanem egy újabb lépés ugyanazon az ösvényen.

A kisvállalkozók szempontjából a következő hónapok tétje az, hogy a bejelentésekből mennyi valósul meg a gyakorlatban, mennyire lesz zökkenőmentes az új szabályok bevezetése, és mennyire képesek ők maguk is alkalmazkodni: könyvelővel átnézni, melyik adózási forma a legkedvezőbb, kihasználni az áfamentességi és átalányadózási sávokat, és ahol lehet, élni a zöld beruházási kedvezményekkel. Ha a vállalkozók a mindennapokban azt érzik, hogy kevesebb papírt kell gyártaniuk és több pénz marad náluk, akkor a bankadó körüli vita ellenére is a »munka és termelés« oldalán dől el a kérdés, ki járt jobban ezzel a 11 pontos csomaggal.”

Nyitókép: faktumprojekt.hu