Valóban ellentmondásos, hogy a magyar kormány szuverenista, de nem támogatja az Unió állásfoglalását Venezuela ügyében?

„A 444 azzal vádolja a magyar kormányt, hogy ellentmondásosan jár el Venezuela ügyében, miközben 2023-ban Szijjártó Péter külügyminiszter egy nyilatkozatában a szuverenitás fontosságát hangsúlyozta Nicolás Maduro elnökkel egyetértésben, Magyarország nem csatlakozott ahhoz az Európai Unió által kiadott nyilatkozathoz, amelyet vasárnap este ismertettek. A szöveg figyelmeztet a nemzetközi jog tiszteletben tartására, az erőszak elkerülésére, valamint a venezuelai politikai átmenet békés, jogszerű rendezésére szólít fel az amerikai lépésekre reagálva. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Kaja Kallas által képviselt közös uniós álláspont, az Európai Parlament korábbi nyilatkozatai és a megváltozott nemzetközi környezet fényében azt vizsgáltuk meg, mennyiben megalapozott a 444 értelmezése.

A venezuelai politikai válság az elmúlt napokban új szakaszába lépett. A vitatott elnökválasztás, az Európai Parlament korábbi állásfoglalásai és az Egyesült Államok lépései egyaránt rávilágítottak arra, mennyire korlátozott az Európai Unió tényleges mozgástere Nicolás Maduro rendszerével szemben. Az Európai Parlament ugyanis már egy 2024-es állásfoglalásának 3. pontjában így fogalmazott Venezuela ügyében »… felhívja az EU-t és tagállamait, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt annak biztosítása érdekében, hogy a legitim és demokratikusan megválasztott elnök 2025. január 10-én a venezuelai alkotmánnyal összhangban hivatalba léphessen«. A gyakorlatban azonban ez semmiféle érdemi változást nem eredményezett.

Innen nézve a kérdés nem az, hogy az Európai Unió, Donald Trump vagy Magyarország legitimnek tekinti-e Nicolás Maduro rendszerét. Ezt a kérdést az EU – legalábbis deklaratív szinten – évekkel ezelőtt eldöntötte már. A valódi dilemma az, hogy miként lehet egy autoriter, elnyomó rezsimet tényleges változtatásra kényszeríteni. Az Európai Parlament állásfoglalásai világos morális ítéleteket fogalmaztak meg, de ezek nem jártak kézzelfogható következményekkel. A papíron határozott fellépést a valóságban politikai üresjárat követte. Ebben a kontextusban különösen éles a kontraszt az uniós intézmények cselekvésképtelensége és az Egyesült Államok lépései között. Trump döntése – akár tetszik, akár nem – érdemi hatást váltott ki, míg az EU korábbi felszólításai leginkább a jegyzőkönyvekben hagytak nyomot. Röviden és cinikusan akár azt is mondhatnánk: Brüsszel beszélt, Washington cselekedett.

Ez a különbség tovább élesedik Kaja Kallas vasárnap este benyújtott állásfoglalásával, amely jól illeszkedik az uniós intézményrendszer megszokott reflexeihez. A szöveg sajnálkozó hangon reagál Trump lépésére, és körülményesen idézi a nemzetközi jog morális érveléseit, mintha azok önmagukban alkalmasak lennének a helyzet megváltoztatására. A hangsúly a normákon, az elveken és a »helytelen eljárások« elítélésén van, nem a cselekvésen, vagy épp annak szankcionálásán. A nyilatkozat így inkább egy morális állásfoglalás benyomását kelti, mintsem a politikai mozgástér valódi jellegét. Ebben a helyzetben nehéz nem észrevenni az aránytévesztést: miközben a világpolitika érdemi lépések mentén mozdul, az EU ismét a szavak biztonságos, de következmények nélküli terepén marad.

Ebben az összefüggésben fogalmazta meg kritikáját a 444 is, amely szerint Magyarország különösen ellentmondásosan viselkedik Venezuela ügyében. A portál így ír erről a kérdésről: »Az uniós nyilatkozatot azonban Magyarország így sem támogatta. Noha 2023-ban Szijjártó Péter külügyminiszter még a venezuelai elnökkel fotózkodott, és arról írt, hogy egyetértettek Maduróval abban, hogy a választott vezetők legfőbb felelőssége, hogy megőrizzék országaik szuverenitását és ellenálljanak a külső beavatkozási kísérleteknek, a szavakban szuverenista magyar kormány most a legkisebb mértékben sem kívánta kommentálni Trump akcióját.«

Ez az értelmezés ugyanakkor nem veszi figyelembe a 2023-as venezuelai helyzet és a jelenlegi állapot közötti különbségeket, holott a két időpont eltérő politikai környezetben zajlott. 2023-ban Venezuela ügye ugyan jelen volt a nemzetközi politika napirendjén, a Maduro-kormány megítélése pedig akkor is vitatott volt, azonban nem egy akut, azonnali döntéseket kikényszerítő válsághelyzetként jelent meg.

Ebben az kontextusban a 444 által idézett kormányzati kijelentés a szuverenitás hangsúlyozásáról általános diplomáciai krédóként, nem pedig egy konkrét belpolitikai eseményhez kötődő, tartós politikai elköteleződésként hangzott el.

A 444 által kritizált töréspont azonban nem 2023-ban, hanem egy évvel később következett be. A nemzetközi közösség által leginkább megkérdőjelezett venezuelai elnökválasztás 2024-ben zajlott le, vagyis időben elválik attól a kormányzati kijelentéstől, amelyet a portál most visszamenőleg számon kér. A nemzetközi reakciók időbeli alakulása is ezt az elmozdulást tükrözi: 2025 végén az ENSZ emberi jogi főbiztosa még elsősorban a venezuelai belső fejlemények miatt fogalmazott meg aggodalmakat, 2026 elején viszont már az amerikai lépések nemzetközi jogi és politikai következményei kerültek előtérbe. Ez a hangsúlyeltolódás jól mutatja, hogy a nemzetközi diskurzus tárgya megváltozott, és ezzel együtt az egyes nyilatkozatok értelmezési kerete is átalakult. Ebben a kontextusban a 2023-as magyar álláspont nem következetlenségként, hanem egy más politikai helyzetben tett, akkor adekvát diplomáciai megnyilatkozásként értelmezhető, amelyet a későbbi fejlemények fényében nem lehet változatlan politikai tartalommal számon kérni.

Ha a 444 logikáját következetesen végigvinnénk, akkor nemcsak a magyar kormány döntése, hanem a fentebb idézett, 2024-es európai parlamenti állásfoglalás is megkérdőjelezhető lenne. Az EP ugyanis már akkor morális ítéletet mondott a venezuelai választások tisztaságának és a rendszer legitimitásának hiányáról, sőt ennek elfogadására kérte a tagállamokat is. Ennek azonban alig volt gyakorlati következménye. Trump fellépése ezzel szemben éppen azt a célt érte el, amelyet az uniós dokumentumok csak megfogalmaztak. Az tehát, hogy Magyarország ezt nem kíséri újabb, láthatóan hatástalan egyetértéssel, ebben a nemzetközi közegben éppen annak a szuverenitásnak a jele, amelyről Orbán Viktor 2023-ban beszélt, és amelyet ma is hangsúlyoz.

Másként fogalmazva: a szuverenitás itt nem az erkölcsi állásfoglalások automatizmusát, hanem a józan politikai realitás mérlegelésének jogát jelenti, vagyis annak eldöntését, hogy egy adott nyilatkozat hozzátesz-e bármit a helyzetek kívánatos mértékű elmozdításához, vagy sem. Ha pedig egy uniós dokumentum előre láthatóan nem befolyásolja sem Maduro rendszerét, sem a nemzetközi erőviszonyokat, akkor annak elutasítása nem elszigetelődés, hanem tudatos távolságtartás egy kiüresedett politikai gyakorlattól.

Végső soron tehát nem az a kérdés, hogy ki milyen nyilatkozatot ír alá, hanem az, hogy milyen politikai jelentősége van ezeknek a nyilatkozatoknak. Ha az uniós állásfoglalások tartósan megmaradnak a morális önkifejezés szintjén, miközben nem járnak valós következményekkel, akkor ezek aláírása vagy elutasítása szükségszerűen szimbolikus aktussá válik. Ezt belátni, és ennek alapján önálló külpolitikai döntéseket hozni éppen a szuverenitás gyakorlása. Annak felismerése, hogy a politikai felelősség nem a deklarációk automatizmusában, hanem a tényleges hatás mérlegelésében áll.”

Nyitókép: Faktum