Miután a ceremónia kongresszusi elemeivel végzett, az elnök ünnepi menettel vonul végig a Pennsylvania Avenue-n a Capitoliumtól a Fehér Házig. Ezzel azonban még nincs mindennek vége: hagyományosan három olyan beiktatási bált is rendeznek a városban, melyeken Trump megjelenik és beszédet is mond. (Ez a három bál a Főparancsnok-bál, a Szabadság-bál és a Csillagfény-bál.)
A beiktatáson az amerikai belpolitika jeles szereplői, szenátorok és képviselők mellett idén az előrejelzések szerint mintegy kétszázezer ember vesz majd részt, jellemzően az elnök támogatói alkotják a tömeget. A beiktatandó elnök és alelnök, valamint családjaik mellett fontos a leköszönő elnök és alelnök, valamint családjaik jelenléte – ez Joe Biden 2021-es beiktatása esetén elmaradt, most azonban Biden és felesége, Jill, valamint Kamala Harris és férje, Doug Emhoff jelen lesznek a beiktatáson. Hagyományosan szintén jelen vannak az élő volt elnökök és first ladyk. Az ő listájuk szinte teljes lesz: ott lesz Barack Obama exelnök – igaz, felesége, Michelle nélkül –, George W. és Laura Bush, valamint Bill és Hillary Clinton is. Rajtuk kívül biztos Elon Musk Tesla-, X- és SpaceX-vezér, Jeff Bezos Amazon-főnök és Mark Zuckerberg Facebook-alapító jelenléte, de ott lesz Shou Zi Chew, az elnöki beiktatás előtti nap betiltandó TikTok vezérigazgatója is.
A beiktatás hagyományosan belpolitikai esemény, külföldi vezetők jelenléte nem jellemző.
Trump azonban kivételt tett: meghívta a teljes globális jobboldal vezető alakjait. A hivatalban lévő csúcsvezetők közül jelen lesz Javier Milei argentin elnök; Giorgia Meloni olasz miniszterelnököt meghívták, de még nem tudja, jelen lesz-e; Orbán Viktor magyar miniszterelnököt hívták, de nem tud menni. Jelen lesz még Nigel Farage Brexit-pápa, a Reform UK párt vezetője; Éric Zemmour, a francia Visszahódítás párt vezetője; Tom Van Grieken, a belga jobboldali Flamand Érdek vezetője; valamint Mateusz Morawiecki korábbi lengyel miniszterelnök.
Aki a kongresszusi képviselőjétől nem kapott ingyenjegyet a beiktatásra, a Fehér Ház élő követítésében vagy számos egyéb élő műsorban követheti az ünnepséget.