Orbán móresre tanította Von der Leyent: megmutatta neki, mire képesek a magyarok (VIDEÓ)

„A szuvereintás jobb üzlet” – jelentette ki a Nézőpont Intézet vezetője.

Az orosz külügyminiszter-helyettes nyilatkozott, nincs benne sok köszönet.

Moszkva olyan garanciák megszerzésére fog törekedni, amelyek biztosítják, hogy Ukrajnát soha ne vegyék fel a NATO-ba, mivel Ukrajna csatlakozása ellehetetlenítené a béke megteremtését – mondta Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ-nak.
„Számunkra ez kulcsfontosságú eleme a lehetséges megállapodásoknak az ukrajnai konfliktus kapcsán, illetve a konfliktus kiváltó okainak felszámolásának. Nemcsak szilárd jogi garanciákat fogunk kérni, amelyek kizárják Ukrajna NATO-tagságát, hanem azt is követelni fogjuk, hogy maga a szövetség is tegye magáévá ezt a politikát” – fejtette ki a magas rangú orosz diplomata.

Grusko szerint
Ukrajna NATO-csatlakozása „lehetetlenné tenné a béke elérését Ukrajnában, és tágabb értelemben bármiféle biztonsági architektúra megteremtését is”.
Hozzátette, hogy ezt a véleményt „a szövetség meglehetősen sok tagja” is osztja.
„Az igazság az, hogy a szövetségen belül különböző nézetek vannak arról, milyen kilátásai vannak Ukrajna NATO-tagságának” – magyarázta.
A szlovák miniszterelnök, Robert Fico korábbi nyilatkozatára reagálva – miszerint Kijev NATO-felvételét el kellene halasztani a béketárgyalások érdekében – Grusko úgy fogalmazott: „Fico úrnak teljesen igaza van, amikor értékeli ezeket a terveket.”
Nyitókép: Dmytro Smolienko / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Az uniós vezetés az európai állampolgárok helyett Ukrajna érdekeit képviseli: miközben Ukrajna EU-tagállamok, Magyarország és Szlovákia energiabiztonságát kockáztatja politikai alapon, ömlik a pénzünk egy értelmetlen háborúba.


A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a háborúpártiak összegyűltek Kijevben, és eldöntötték, hogy folytatni fogják a háborút, és hogy nem érdeklik őket a magyar energiaárak. Magyar Péterrel pedig Münchenben paktumot kötöttek.


Kazahsztán Novorosszijszk kikötőjén keresztül exportálja olajának zömét. Amerika is érdekelt, az ukránok – pontosabban Zelenszkij és köre, akiknek nem kell meghalni a fronton – mégis utasítást adtak a megtámadására.
