Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Majd az oroszok, a Kutyapárt és persze Gyurcsány lesznek a hibásak – csak éppen ők nem.

Ben Hodges érdekes elmélete szerint a Nyugat nem reagál arra, amit Putyin tett Ukrajna ellen.

Az Unian arról ír, hogy Ben Hodges nyugalmazott amerikai altábornagy, az amerikai hadsereg európai parancsnoka szerint az oroszok folytatni fogják a nukleáris fenyegetések politikáját:
Azt mondják, ha bizonyos dolgokat teszünk, akkor atomfegyvereket fognak bevetni.
Látták, hogy ez mennyire hatékony volt az elmúlt három évben” – mondta.

A tábornok szerint Joe Biden amerikai elnök kormányát és más nyugati kormányokat „megbénította a félelem”, hogy Oroszország taktikai atomfegyvereket vethet be, ezen túl azzal vádolja a Nyugatot, hogy nem veszi komolyan az orosz fenyegetést, és nem reagál arra, amit Putyin tett Ukrajna ellen, és nem ismeri fel, hogy saját érdeke Kijev győzelmének elősegítése.
Nem tudtunk eléggé összefogni, és nem mutattuk meg a politikai akaratot, hogy segítsük Ukrajnát Oroszország legyőzésében”
– hangsúlyozta a katona, figyelmen kívül hagyva a mérhetetlen mennyiségű pénzt és fegyvert, amit a Nyugat a feneketlen kútként működő Ukrajnába öntött.
Kapcsolódó vélemény
Az ukránok abból indulnak ki, mintha nem is történt volna semmi a frontokon az elmúlt három évben.
Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Maguk mondják el, mi az igazság, miközben a hazai ellenzék még mindig egy mesében él.


Antonio Aguto tábornok gyorsan nyugdíjba vonult.


Minden a 90 milliárdos hitelen múlik.
