Nyitókép: NATALIA KOLESNIKOVA / POOL / AFP
Tavaly váltottam néhány WhatsApp-üzenetet Petr Bystron német AfD-s Bundestag-képviselővel. „Médiapartnert” keresett Magyarországon. Utánakérdeztem, miről lenne szó, erre elküldte egy nevenincs portálról egy jó szaftos Viktor Medvedcsuk-nyilatkozat német nyelvű szemléjét, hogy volna itt ez az erős cikkük, jó lenne lehozni. Udvariasan jeleztem neki, hogy a magyar jobboldalon már csak a kárpátaljai magyarokért érzett felelősségünk miatt sem terjesztünk nettó orosz propagandát, de ha Németországot érintő információja volna, bátran keressen.
Viccelődtünk pár sort csehül, s azóta sem keresett, bizonyára nem történt Németországban semmi érdekes.
Nem lettünk médiapartnerek, na. Ahogy senki más sem lett az, aki szereti a hazáját, háromjegyű az IQ-ja, és tud cirill ábécét olvasni. Az igazság az, hogy az orosz propaganda ezen ágát értelmes ember nem féli, tiltja és üldözi, hanem megmosolyogja. Másra ugyanis nem jó.
Akkor még nem sejtettem, hogy Európa legveszedelmesebb ellensége nyújtotta szeretett lapom felé a csápjait. Nekem ugyanis úgy tűnt, hogy Bystron úr is csak egy az orosz információs hadviselés meglehetősen erőtlen csápjai közül, akik a lőtéri kutya által sem olvasott portálokon terjeszt mérsékelten érdekes megmondásokat ötszáz darab Stockholm-szindrómás NDK-s nyugdíjasból álló közönsége számára. Ezzel talán még sokat is mondtam, Ambrózy kolléga megszámolta az inkriminált Voice of Europe YouTube-csatornájára feliratkozókat, 403 főnek beszélt ez a rémségesen veszélyes putyinozda. És még van pár száz ilyen, hatásuk negligálható; aki ma Európában nem a fősodor nyomvonalán gondolkozik a háborúról, az