Zelenszkij kijelentette: Ukrajna egyszer sem árulta el a közös európai értékeket

2024. november 19. 20:51

Éppen kedden derült ki, hogy korlátozhatják a nemzeti kisebbségek jogait a háborúban álló országban.

2024. november 19. 20:51

Nyitókép: Olivier MATTHYS / POOL / AFP

A békét kívánjuk valamennyien, Oroszországot rá kell kényszeríteni a béke elfogadására, és mindent meg kell tenni egy igazságos béke elérése érdekében – jelentette ki az ukrán elnök kedden, az Európai Parlamentnek a 2022. február 24-én kezdődött ukrajnai háború ezredik napja alkalmából tartott soron kívüli plenáris ülésén, videókapcsolaton keresztül elmondott beszédben.

sőt, nemzetközi partnereivel együtt sikerült megakadályoznia azt, hogy Oroszország elfoglalja, valamint azt, hogy „elvegye egy nemzet szabadságát.

A közös európai értékekkel kapcsolatban a Mandiner is beszámolt róla kedden, hogy közös nyilatkozatban tiltakoztak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) vezetői az oktatási törvény tervezett jogszűkítő módosítása ellen, amelynek elfogadása esetén a tanintézmények területén a nemzeti kisebbségek nyelvét kizárólag a tanórákon lehetne használni.

Ezt is ajánljuk a témában

Zelenszkij nagyon bízik Európában

Kijelentette: Vlagyimir Putyin orosz elnök még Észak-Koreával az oldalán is „kisebb”, mint az összefogott Európa.

Európa képes elérni a céljait. Ha biztosítani tudja az európai értékek megőrzését, el tud jutni a békéhez is

– hangoztatta. Az ukrán elnök aláhúzta: minden egyes orosz csapás vagy fenyegetés esetében határozott fellépésre, határozott válaszokra van szükség. Folytatni kell azon törekvés megvalósítását, amely az orosz háborús képességek radikális csökkentésére irányul – mondta.

Amíg a tankhajók üzemelnek, addig Putyin folytatni tudja a háborút – jelentette ki. Tönkre kell tenni a szállítási láncokat, és szükség van a szigorú szankciókra is – hangoztatta Zelenszkij, majd úgy fogalmazott: „nem szabad visszariadnunk attól, hogy még többet tegyünk”.

Putyin háborút akar nyerni. „Minél több időt hagyunk neki, annál jobbak lesznek számára a feltételek” – tette hozzá beszédében az ukrán elnök.

A Tisza Párt Ukrajna mellett állt ki

Lapunk is beszámolt róla kedden, hogy a Tisza Párt két képviselője is ukrán zászlós és uniós pólóban volt látható. A cikkünket ide kattintva olvashatja el.

(MTI / Mandiner)

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nitsahon
2024. november 20. 19:48
és a KISEBBSÉGEK JOGAI ?
Válasz erre
3
0
nyúlgerinc
2024. november 20. 18:30
Ami nincs azt nem lehet elárulni...
Válasz erre
2
0
Robert69
2024. november 20. 15:24
Az ember anyanyelvének használati joga, nem valamilyen kegy vagy európai érték negtestesülése, hanem alapvető egyetmes emberi jog.
Válasz erre
2
0
mai nap
2024. november 20. 11:37
Meddig tartja még Putyin a Netanjahu-nak tett ígéretét 😡?
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!