Visszakaptuk végre a szövetségesünket; kis hazánk végre atlanti szembeszél helyett atlanti hátszélben úszhat.
Nyitókép: JIM WATSON / AFP
És micsoda tánc volt! A fáradtság legkisebb nyoma nélkül éltük végig a szerkesztőségben a félmúlt napot. Donald J. Trump ezen az éjen a kétség leghaloványabb árnya nélkül
leváltotta az Egyesült Államokat az elmúlt négy évben vezető, világunk biztonságára rá sem hederítő, szövetségesei szuverenitását semmibe vevő demokrata mélyállamot.
Megcsinálta azt, amit húsz éve senki a republikánus elnökjelöltek közül: megszerezte nem csak az államok, de az amerikai emberek egyértelmű többségének támogatását. Nincs olyan mérce, amely alapján bárki azt mondhatná: nem őt választotta tegnap az amerikai nép. Nincsen jogászkodás, nincsen vita. A Fehér Ház januártól Trumpé.
Ezt is ajánljuk a témában
Özönlenek az őszinte és kevésbé őszinte gratulációk Berlintől Gázáig, Moszkvától Brüsszelig – kövesse a Mandiner folyamatosan frissülő cikkében a 2024-es amerikai elnökválasztást!
Pedig mindent megtettek ellene.
Sorozták pennával, lőfegyverrel és a politikai igényekhez hajlított törvény erejével, leforgatták róla a 21. század leggyomorforgatóbb lejáratófilmjét,
bemutatták feleségét semmibe vevő, mindent és mindenkit eláruló, törvénysértő, undorító emberalattinak, a demokrácia ellenségének. De ez sem segített. Az amerikaiakat egyszer meg lehetett etetni a demokráciaféltő propagandával, el lehetett hitetni velük azt, hogy az amerikai jogállamra nem az jelent veszélyt, aki a szálakat mozgatja, hanem a kihívó, természetesen. Még egyszer viszont már nem voltak hajlandók ilyen tökéletesen alaptalannak bizonyult riogatásoktól meghatódni, és eltűrni miatta még négy év rossz kormányzást a 21. század legszintetikusabb elnökjelöltje alatt, aki ország-világ fontos dolgairól vagy semmit sem gondol, vagy a szöges ellentettjét annak, amit gondolt róluk két perccel ezelőtt. Nem kértek az inflációból, amely a bivalyerős dollár és az energiaszuverenitás segítette Amerikában tényleg semmi mástól nem függ, mint a kormány szándékától. Nem kértek abból, hogy a demokrata adminisztráció még négy évig mismásoljon az illegális bevándorlók beengedése és ott-tartózkodásuk legalizálása körül; nem várták meg, hogy kicseréljék alattuk országuk ábrázatát és választói összetételét.
Nem kértek abból, hogy az Egyesült Államok Kína-politikáját a kemény amerikai érdek nyílt érvényesítése helyett a „demokráciák” és „diktatúrák á-tól cettig hamis harca vezesse.
És bizonyosan voltak olyanok is, akik az Ukrajnában vívott vesztes, szükségtelen és amerikai oldalról is számos ponton elkerülhető háborúból nem kértek többé egy percet sem, ha lehet. A demokrata politika 2024 tavaszán törzsközönségén kívül egészen pontosan senkit sem tudott megszólítani – sem elnöki, sem szenátori, sem képviselői szinten.
Örülhettek a közvélemény-kutatók is: látványosan megtanulták Trumpot mérni. Valamelyest még mindig alulmérték ugyan, de messze nem vállalhatatlanul; a csatatérállamok a vártak szerint alakultak, s Trump az abszolút szavazattöbbséget is megszerezte, azaz a RealClearPolling átlagolt mérései minden ponton helyesek voltak, leszámítva az utolsó héten mért apró Harris-szépítést.
De a leginkább mi örülhetünk.
Nem Orbán Viktor, a Fidesz vagy a magyar jobboldal, hanem Magyarország.
Nem a magyar jobboldal szenved ugyanis négy év óta tökéletesen alaptalan amerikai zsarolási műveletektől, nem válogat pártállás szerint a kettős adóztatás elkerülésére szolgáló egyezmény visszavonása, az ESTA-szankció és a hazug befektetésiklíma-jelentések sora sem. Az Orbán Viktor markát ütő kétségtelen politikai hasznok mellett – ismét nagyot kockáztatott és nagyot is nyert, politikai megérzést és stratégiai gondolkodást villantott – egész Magyarország nyert az USA-val egy újra korrekt befektetési és kereskedelmi partnert, egy megbízható szövetségest és egy olyan hatalmat, amelynek az ukrajnai háborúval kapcsolatban legalább a szándékai egyértelműen a béke irányába mutatnak.
Aki mer, az nyer;
ha legyőzhetetlennek tűnő úthengerrel néz szembe az ember, a laposkúszásba váltás előtt hasznos megnézni, nem forrt-e fel a támadó gépsárkány hűtővize.
E napon a megalkuvó lapítás felett győzött a nemzeti szuverenitás: mi, magyarok elvárjuk, hogy hagyjanak bennünket magyaroknak lenni. Szövetségest örökkön keresünk, de gyámra nincs igény. S most előbbiből nyertünk egy egészen hatalmasat.
Ugyanekkor nyertünk szabadulást is a pökhendi, szövetségesietlen amerikai Magyarország-politika két lábon járó szimbólumától, David Pressmantől is. Ne kételkedjünk: a karácsonyt talán még rezidenciáján tölti, de a húsvétot aligha már.
Pakolhat, s távoztával szégyenteljes epizódja zárul le az amerikai-magyar kapcsolatoknak.
Vége lesz a kornak, amikor az Amerikai Egyesült Államok úgy várhatja el Magyarországtól saját érdekei és a józan ész semmibevételét, hogy lépéseik értelmére és indokaira vonatkozóan soha egyetlen kérdésre sem válaszol. Megszabadulunk a nagykövettől, aki úgy lépett fel fogadó országában sajtómecénásként, hogy egész itteni tartózkodása alatt a legszebb jogállami hagyomány szerint egyetlen kritikus újságírói kérdésre sem válaszolt.
Gyönyörű nap ez a mai. Most már nem csak hihetünk, de okkal bízhatunk is Istenben, hazában – és a szövetségesek barátságában.
Sorsdöntő hónapok jönnek a német politikában.
Kiss Rajmund szerint a szigetország politikai vezetésének és Raúl Castrónak nem kell attól tartania, hogy kommandósok rúgják rájuk az ajtót.
A demokraták „gyávának” nevezték a republikánusokat.
A helyi politikusok és civilek egy része tüntetni készül, mert attól tartanak, hogy az amerikai jelenlét fokozása hosszabb távon veszélyeztetheti a sziget önrendelkezését.
Ezzel az egyik legfontosabb amerikai és izraeli követelés kaphat mattot.
Az amerikai elnök a Venezuelában bevált receptet próbálja megismételni a kommunista szigetországban, de több szakértő szerint Havanna egészen más kihívást jelent, mint Caracas.
Külpolitika iránt érdeklődők előnyben.
Cél a halálos gázolások teljes felszámolása.
Az Európai Bizottság több tisztségviselője szerint Magyar Péter mindkét reformnak ellenáll, arra hivatkozva, hogy azok további terhet jelentenének az államháztartás számára.
Kapcsolódó cikkek a Amerikai elnökválasztás 2024 aktában.
A független-objektív Politico szerint „megbocsátható”, hogy így mentheti ki egy „republikánus koncepciós perből” az adócsaló és drogfüggőként fegyvert vásárló Hunter Bident. Ám van egy kis bökkenő.
Zuckerberg korábban mindent bevallott, ugyanis úgy cenzúráztak, ahogy a demokraták kérték.
Az ügyet a hivatalban lévő elnökök elleni vádemelést tiltó szabályok miatt zárták le, de Trump második ciklusa után újranyithatják.
