Biden olyat húzott, amivel a világháborúba és a pusztulásba ránthatja a Földet – de legalábbis a mi civilizációnkat

(Nyitókép: AFP)

„Az Egyesült Államokban a (…) hivatalából két hónap múlva távozó elnök(kel) olyan döntéseket hoz(at)hat(nak), melyek világméretű katasztrófához vezetnek. (…)  A háborúpárti politikai elit tagjai elkeseredett rohamot indítottak az ukrajnai háború világháborúvá terjesztése érdekében. Mert legyen világos: az amerikai fegyverek bevetésének engedélyezése mélységi orosz területek ellen világháborús kockázatot jelent. S ha ez megtörténik, elveszít(het)ünk mindent.” (Szijjártó Péter magyar külügyminiszter) 

Sok-sok évvel ezelőtt egy műsorban megkérdezték Koltai Róberttől, ismert filmjének címére utalva, hogy valóban sose halunk meg? Mire azt felelte:

Valahogy így van a mi nemzedékünk – és az utánunk jövők talán még inkább – a háborúval. Elképzelhetetlen, tőlünk távoli dolog, ami csak másokkal eshet meg; valamikor régen vagy nagyon messze. Minket az ilyesmi közelről nem érint. A délszláv vagy az ukrajnai hadakozás is legfeljebb a határ mentén vált kézzelfogható valósággá, a többség számára csak a tévében (újabban az interneten) zajlott,

1993-ban Olaszországban stoppoltunk leendő feleségemmel, és egy autós, aki felvett minket, kedélyesen mesélte az aktuális itáliai viszonyokról, hogy semmi különös, ámbár „ogni tanto scoppia una bomba” (időnként felrobban egy bomba). Beleborzongtunk, hogy lehet megszokni, ha az országban rendszeresen leszámolások, merényletek vannak, de nem telt el 2-3 év, és nálunk is, a rádióban, tévében szinte mindennap arról számoltak be, hol történt kézigránátos támadás, vagy melyik honi maffiózót lőtték agyon a nyílt utcán.

Nem gondoltuk, hogy minket is érint, hiába volt a szakközépiskolában, ahol akkoriban tanítottam, szinte havi rendszerességgel bombariadó. Igaz, bombát egyszer sem találtak…

A békebeli generációk nem is hiszik el, milyen borzalmas a háború. A kalandfilmekben a Pókember és Batman pofozkodós vagy mindent szétlövöldözős mészárlásainak, a Csillagok háborúja lézerkardozós párbajainak, esetleg A gyűrűk urában szereplő fura lények harcainak nem sok köze van a valósághoz. Még ha a karakterek meg is halnak – nem probléma, mert a következő filmben, más szerepben Harrison Ford visszatér. Vagy ha összedől is minden, Harry Potter csak int a pálcájával, és felépül megint.

jobban sajnáljuk a szenvedő E.T-t vagy a száztizenhat évesen meghaló Dumbledore-t, mint a hírekben egy fél mondattal elintézett szétlőtt falvak és városok megannyi áldozatát.

Pedig a drónok, a sarkon beforduló rakéták világában mindenütt ki vagyunk téve a veszélynek. Most Biden (vagyis hát a zsinórpadlásról őt mozgatók), akinek már mindegy (továbbá a mozgatókat azért nem érdekli, mert teljes biztonságban tudják magukat), húzott egy olyat, amivel a világháborúba és a pusztulásba ránthatja a Földet, de legalábbis a mi civilizációnkat. 

Láttunk már olyat, hogy hatalmuk megtartása érdekében vagy jelentős anyagi haszon reményében emberek vagy csoportok háborúkat robbantottak ki. De amíg a többség (hitünk és reményeink szerint) Európának békés, nyugodt és a nyugati polgári ethoszon alapuló jövőt képzel és elvileg demokrácia van,

Vagy ha az emberek nem, csak a vezetőik, miért nem zavarják el őket? (Igen, Hollandiában, Ausztriában, Franciaországban voltak harminc százalék körüli jelzések; az azonban a helyzet súlyához mérten kevés.)

A honvédő háború természetesen jogos, de ehhez értelmezni kell a hont. Ukrajna mint „hon” nincs igazán értelmezve. Nincs pontos területe, csak egy önkényesen kialakított szovjet szocialista köztársaság a sztálini időkben, össze-visszatologatott belső határokkal. Részei a történelem folyamán különböző országokhoz és birodalmakhoz tartoztak, az egész így egyben sosem létezett.

És elkelt volna a segítség az oroszok ellen 1849-ben, 1945-ben és 1956-ban is, de a nyugat mindannyiszor érdektelen maradt. Most viszont köszönjük, inkább ne védjenek meg minket.

Az elmúlt háromszáz évben jószerivel mindig a vesztes oldalon voltunk, ezért mi úgy szocializálódtunk, hogy a háborúnak nemcsak a lefolyása, de a következményei is rosszak. Ráadásul az a tapasztalat, hogy akik háborút csináltak vagy azt elhúzták, pórul jártak. Ferenc József, aki mindent megfontolt és meggondolt, majd belevezette monarchiáját egy olyan világégésbe, ami a Habsburgok sok évszázados uralmának végét jelentette; mindazét, amire Ferenc József az életét föltette, s amiért fiatalon még a legocsmányabb vérengzést is magára vette. Churchill is ragaszkodott vér és verejték (értelemszerűen népe vére és verejtéke) árán az öldöklés folytatásához a németek feltétel nélküli kapitulálásáig, aminek aztán az lett a vége, hogy egyrészt

másrészt odalett a brit világbirodalom és az angolok az USA csicskái lettek. 

A háborútól az fél, akinek van vesztenivalója. A Nyugat elmebeteg fiataljai már ott tartanak, hogy a Föld (mint önálló, érző entitás) jövőjéért jobban aggódnak, mint a sajátjukért, mert azt beáldozzák a gyermektelenséggel, hogy a glóbusznak cserébe kisebb legyen a szén-dioxid-kibocsátása.

A hetvenes-nyolcvanas években az amerikaiak kifejlesztették a neutronbombát, ami úgy pusztítja ki az embereket, hogy az élettelen környezetben nem tesz különösebb kárt.

ezért-e vagy másért, végül a projekt nem futott be nagy karriert. De ennek a mai félnótás generációnak lehet, hogy tetszene.

***