Maga alatt vágja a fát Zelenszkij: kihúzta a gyufát a legszorosabb szövetségesénél
„Nincs olyan forgatókönyv, hogy odaadjuk az adófizetői milliárdokból frissen vásárolt fegyvereinket valaki másnak” – mondta a lengyel elnök.

Nagy bejelentést tett Andrzej Duda.

Nyitókép: Pavlo Bahmut / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Lengyelország kész átadni maradék MiG–29-eseit Ukrajnának azzal a feltétellel, hogy a szövetségesek garantálják az ország légterének biztonságát, amíg Varsó új repülőgépeket nem kap – számolt be Andrzej Duda kijelentéséről az Ukrinform.

A Mandiner korábban arról is beszámolt, hogy Lengyelország jelentős mennyiségben vásárolt fegyvert Dél-Koreától. A listán szerepelnek harckocsik, rakéta-sorozatvetők, önjáró tarackok.
Andrzej Duda lengyel elnök elmondása szerint Ukrajna arra kérte Varsót, hogy adjanak nekik ezen fegyverekből,
arra hivatkozva, hogy Oroszország észak-koreai fegyvereket és katonákat küld most a frontra.
Ezen fegyverek felhasználásával kapcsolatban azonban egyértelműen fogalmazott Duda. „Nincs olyan forgatókönyv, hogy odaadjuk az adófizetői milliárdokból frissen vásárolt fegyvereinket valaki másnak.
Ezeket a fegyvereket kizárólag Lengyelország védelmében fogjuk felhasználni”
– jelentette ki a lengyel elnök.
***
Ezt is ajánljuk a témában
„Nincs olyan forgatókönyv, hogy odaadjuk az adófizetői milliárdokból frissen vásárolt fegyvereinket valaki másnak” – mondta a lengyel elnök.


Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

A teherhajó 22 fős legénységét az orosz haditengerészet egységei biztonságba helyezték Novorosszijszk kikötőjében.


Az orosz védelmi minisztérium szerint két újabb település került ellenőrzésük alá, miközben jelentős ukrán veszteségekről is beszámolt.


Katonai források és Volodimir Zelenszkij szerint is észak-koreai gyártmányú rakéta csapódott be egy ukrán településen.
