Robert Fico: Ukrajna NATO-csatlakozása egy harmadik világháborúhoz vezethet
„Nem jó ötlet Ukrajnát felvenni a NATO-ba, mert az veszélyes volna az egész világ számára” – húzta alá Fico.

A legrosszabb forgatókönyv esetén, több tízezer katona áll készenlétben, ha Moszkva megtámadná a NATO-t.

Nyitókép: Malte Ossowski/SVEN SIMON / SvenSimon / dpa Picture-Alliance via AFP
A NATO felkészült egy esetleges orosz támadásra – derült ki Carsten Breuer német vezérkari főnök és Christopher Cavoli amerikai tábornok közös interjújából, amelyet a Der Spiegel közölt. Mindkét vezető hangsúlyozta, hogy Oroszország fenyegetése valós, és az ukrajnai háború végkimenetelétől függetlenül Moszkva megerősödhet. „A GDP két százaléka csak a minimum, amit védelemre kell fordítani” – mondta Cavoli, felszólítva a NATO-tagállamokat, hogy növeljék védelmi kiadásaikat. Szerinte a NATO-nak „jelentősen növelnie kell fegyveres erőinek katonai képességeit”, hogy szembenézhessenek az egyre növekvő kihívásokkal.

Cavoli szerint „ma már több tízezer katona áll készenlétben”, akik néhány nap alatt bevethetők, ha a legrosszabb forgatókönyv bekövetkezne.
Breuer emellett figyelmeztetett, hogy „mindig tisztában kell lennünk Putyin szándékaival”, különösen, mivel Oroszország katonai kiadásai jóval meghaladják a NATO-országok védelmi költségvetését. „Oroszország hadigazdasága teljes gőzzel működik” – tette hozzá, utalva arra, hogy Moszkva hosszú távú konfliktusra készíti fel társadalmát. Az interjú során Cavoli kiemelte a légvédelem fontosságát is, amely az ukrajnai háború tanulságai alapján nélkülözhetetlenné vált.
Oroszország állandó fenyegetést jelent a szövetségre és Európa biztonságára
– fogalmazott, utalva Moszkva Kínával és Észak-Koreával való együttműködésére.
Cavoli szerint ezt a fenyegetést csak erős elrettentéssel lehet kezelni, ezért kulcsfontosságú, hogy a NATO tagországai gyorsan teljesítsék védelmi követelményeiket. Breuer hozzátette, hogy a béke több mint három évtizedig volt a normális állapot, de „most a fenyegetés az új normalitás”. Elmondta, hogy Oroszország olyan rakétákat állomásoztat a NATO közvetlen szomszédságában, amelyek képesek Németország és szövetségesei elleni támadásra. „Az amerikaiak segítségével megpróbáljuk elrettenteni ezt a fenyegetést” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ez nem provokáció, hanem „hiteles elrettentés”.

Cavoli szerint nincs más lehetőség, mint felkészülni egy lehetséges orosz támadásra. Bár Oroszország veszteségeket szenvedett Ukrajnában, „tanulnak, fejlődnek, és alkalmazzák a tanultakat”. Az amerikai tábornok szerint az ukrajnai háború végén az orosz hadsereg erősebb lesz, mint ma, és ezek az erők továbbra is a NATO határainál lesznek.
Az amerikai tábornok a NATO egységét is kiemelte, amely szerinte példaértékű a jelenlegi helyzetben. „A NATO sikerreceptje mindig is a minőségben rejlett” – mondta, hozzátéve, hogy bár Oroszország a számok erejében bízik, ő hisz a NATO katonai erőinek kiváló minőségében. Az ukrajnai háború kimenetelével kapcsolatban Cavoli nem kívánt jóslatokba bocsátkozni, de bizakodó Ukrajna győzelmét illetően, amely szerinte a Nyugat támogatásával érhető el.
Breuer a béketárgyalásokkal összefüggésben hangsúlyozta, hogy Ukrajnának kell meghatároznia a háború befejezésének feltételeit. „Nem lehet diktált béke” – fogalmazott a német vezérkari főnök, aki szerint Ukrajna célja egy olyan megállapodás, amely biztosítja a számára kedvező diplomáciai megoldást.
***
Ezt is ajánljuk a témában
„Nem jó ötlet Ukrajnát felvenni a NATO-ba, mert az veszélyes volna az egész világ számára” – húzta alá Fico.


Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

A teherhajó 22 fős legénységét az orosz haditengerészet egységei biztonságba helyezték Novorosszijszk kikötőjében.


Az orosz védelmi minisztérium szerint két újabb település került ellenőrzésük alá, miközben jelentős ukrán veszteségekről is beszámolt.


Katonai források és Volodimir Zelenszkij szerint is észak-koreai gyártmányú rakéta csapódott be egy ukrán településen.
