Szerinte a tálibok célja a hatalmuk megszilárdítása, ezért az ideológiát felülírja a realitás. „Kénytelenek elfogadni, hogy Afganisztán kulturálisan sokszínű ország, a nők helyzete pedig, központi akarat ide vagy oda, közösségenként változik. A fejkendő kötelező, de hogy az egy lazán feldobott kendő, vagy arcot is eltakaró burka, az közösségfüggő. A hazara környékeken a nők többnyire továbbra is dolgoznak a korábbi munkahelyeiken. Kabulban láttam iskolai egyenruhás 17-18 éves diáklányokat és azt beszélik, hogy országszerte rengeteg lányiskola működik, csak nem verik nagydobra.”
Arról is írt Omar, hogy a tálib rendfenntartók és hatósági személyek immáron – központi utasítás értelmében – nem zaklathatják a polgárokat, a „nőkérdés” pedig az erkölcsrendészetre tartozik.
„Róluk azonban a helyiek azt beszélik, hogy tudatosan nem ellenőrzik a piacokat és az olyan helyeket, ahova a nők elméletileg nem, vagy csak kísérővel mehetnének, de tömegesen szegik meg a szabályt”
– jegyezte meg Omar. „Mindez persze korántsem jelent vigaszt azoknak a nőknek, akik elvesztették munkahelyeiket és álmaikat. Mivel azonban a táliboknak is több frakciójuk van és a nők dolgairól nincs konszenzus, a helyzet aligha marad így örökké.”