Nyitókép: Kevin Voigt/GettyImages
„A woke-progressziónak mondott, háttérből irányított, tervszerű agymosás nem más, mint a liberalizmus egyre burjánzóbb vadhajtása, mely megörökölte a felvilágosodás korabeli egyházellenességet, a második világháború után egyre riasztóbb mértéket öltő, az egészséges nemzeti gondolkodást nacionalizmusnak, rosszabb esetben nácizmusnak beállító nemzetellenességet. Mindezeket pedig megkoronázta a nemi önazonosság elleni offenzívával és a fehér ember, a fehér kultúra célkeresztbe állításával.
Az egyházellenesség érdekes módon szelektív, sokkal inkább beazonosítható a keresztény egyházak – s különösképpen a katolicizmus – vonatkozásában, mint például az iszlámmal szemben, miközben utóbbi sokkal több ponton ütközik a woke-ideológiával, mint a modern katolicizmus. Ott vagyunk lényegében Niedermüller Péter DK-s polgármester mellbeverően őszinte mondatánál: a keresztény, heteroszexuális, fehér emberek »rémisztő képződmények«, e közösségeket meg kell szüntetni, különösen akkor, ha nemzeti alapon állnak.
A woke-manipulátorok kezében ott van a közösségi és a hagyományos média, beleértve a Wikipédiát, amelyet böngészve láthatjuk, hogy pozitív kategóriának állítják be a fekete büszkeséget vagy a különböző szexuális devianciák mentén szerveződő közösségek büszkeségét, különösképpen a homoszexuálisokét, de kirekesztőnek, szélsőségesnek tartják a fehér büszkeséget s persze a nemzeti büszkeséget is úgy általában.
Márpedig a nemzeti büszkeség természetes velejárója a nemzeti önazonosságnak. Táptalaja igen sokrétű, legfontosabb összetevője a közös történelem, a közös kultúra, a közös nyelv, de igen fontos részét képezi az egyetemes emberi tudásanyaghoz való közös hozzájárulás, továbbá a művészeti és a sportteljesítmények.”
***