Vége: óriási öngólt lőttek az olimpiai nyitóműsor szervezői – és még csak észre sem vették

(A nyitóképen: Rayssa Leal, a női utcai gördeszka versenyszám bronzérmese; forrás: Instagram)

A nyugat hazudik. Azt hirdeti magáról, hogy nyitott, toleráns, elfogadó, de közben a saját aktuálisan bekattanó ideológiájának gátlástalan terjesztőjeként kirekesztő, gyűlölködő, uniformizáló, ellentmondást nem tűrő.

Az olimpiai megnyitón fellépők szerint joguk van megmutatni magukat, hogy ilyenek is vannak, ám nem teszik mellé a többit, az eltérőt, a hagyományosabbat, tömegesebbet, a normálisat. (Ez is Franciaország, talán így pontosabb lett volna Macron lelkendezése; na de még mi minden! És micsoda elsősorban? Erre kellene választ találniuk. De ez legyen az ő gondjuk.)

Akinek ez az elmúlt években nem tűnt fel, az most kaphatott egy kis ízelítőt, különösképpen ha melléje tesszük azt az információt, mely szerint egy brazil versenyzőnek, Joao Chiancának megtiltották, hogy a szörfdeszkáján a riói Krisztus-szobor képe legyen.

(Azt csak halkan jegyzem meg, hogy ha minden vallásos jelképet tiltanak, azzal tulajdonképpen az ateisták lesznek a kedvezményezettek, tehát a teljes semlegesség elve mégis sérül.)

Azért a keresztényeké sem az a tutyimutyi, fülét-farkát behúzó társaság, mint amilyennek a liberálisok szeretnék látni. Egy másik brazil, a 16 esztendős Rayssa Leal, aki bronzérmet nyert női utcai gördeszkában,

(Igazán nem akarok kekeckedni, de elképzelem a Zeusz főisten tiszteletére Olümpiában Krisztus előtt – na, már ezt se tudták volna dekódolni… – 716-ban rendezett játékokon a stadionfutás célba érő meztelen férfiait a kizárólag férfi közönség előtt, amint azt mondják nekik: gyerekek, 2740 év múlva női utcai gördeszkázásért osztanak majd érmeket… Tempora mutantur et nos mutamur in illis, mondták a rómaiak.)

Mindenesetre e pillanatban a brazil kislány tette bátrabb volt és inkább minősült az üldözöttekért való kiállásnak, mint a szakállas hermafrodita apostol és a kék törpe duettje az utolsó vacsoráról. A helyzet az, hogy nem a keresztények, nem a konzervatívok tettek mindent – beleértve a sportpályákat és az olimpiát is – csatatérré, az ideológiai háború hadszínterévé. Ha harc, hát legyen harc, vagy vonuljon vissza mindenki.

A szivárványos karszalagok és faji alapú térdeplések világában fura a vallási szimbólumok tiltása.

Ki a megmondóember, aki eldönti, melyik üzenet mehet és melyiknek nincs helye? Ez az egész woke-őrület a nemi eltévelyedések apoteózisával az emberiségnek csak egy kis százalékát érinti. Európa mindig az erkölcsi fölénnyel bíró iránymutató szerepében tetszeleg, de lassacskán már nem érdekel senkit. 

mehetnek női öltözőbe, ha olyanjuk van, és teljesen érdektelen, ki robbantotta fel az Északi Áramlatot.

Az viszont akár jó hír is lehet, hogy a kereszténységgel való folyamatos foglalkozásuk, gúnyolódásuk arra utal, hogy mégiscsak tartanak tőle. Vagy legalábbis izgatja a fantáziájukat. Különleges, már-már perverz érdeklődésük felveti azt a kérdést: vajon harcolhat-e az ember az Istennel. Tudjuk, megpróbálta, keresztre feszítette, ő azonban legyőzte a világot. (Jn. 16,33)

Jézust (vagyis az Istent) igazából nem lehet kigúnyolni; aki ezzel próbálkozik, az saját magát gúnyolja ki: saját önhittségét, beteg önimádatát, illetve komplexusait, meddő helykeresését tárja ország-világ elé. A Teremtőt ez meg sem karcolja; mi, keresztények is főleg a kettős mérce miatt bosszankodunk, mert emberi agyunk van, de másfelől azért pontosan tudjuk, hogyan és miért lett a világ, mi benne az ember helye, szerepe, ők viszont nem tudnak semmit, és 

Jól megmutatja a különbséget, ha a szörfdeszkás esetét párhuzamba állítjuk a megnyitó négyórás műsorfolyamával. Az egyik spontán, valódi hitre, értékekre épül, a másik megrendezett, felülről kikényszerített, elvárt. Mint a katari futball vb-n a német válogatott szájbefogós képe, amit néhány játékos erőszakolt rá a többiekre.

***