A bajor pártelnöknek elege lett az ukrán menekültekből

2024. július 13. 14:46

Határozott terveknek adott hangot Markus Söder.

2024. július 13. 14:46

Nyitókép: MATTHIAS BALK / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

 

Egy CDU/CSU kormány csökkentené az ukrán menekültek segélyezését és vissza küldené őket Ukrajnába – jelentette ki Markus Söder, a Bajor Keresztényszociális Unió elnöke. A politikus, aki egyben Bajorország tartományi vezetője is, erről a Münchner Merkur című helyi napilapnak adott interjújában beszélt.

Ezt is ajánljuk a témában

Többek között azt fejtegette, hogy csökkentené az állami segélyhez való hozzáférésüket. Az ukránok 2022 májusában egy külön törvény alapján kapták meg azt a kiváltságot, hogy hozzáférhetnek olyan segélyekhez, amelyet eredetileg az alacsonyjövedelmű németeknek szántak. 

A kritikusok szerint a segélyezés elriasztja az ukránokat attól, hogy munkát vállaljanak.

Söder kitért arra is: a párt „kezdettől fogva szkeptikus volt” a megállapodással kapcsolatban.

Azt is kijelentette, hogy egy CDU/CSU-kormány visszaküldené a harcképes ukrán férfiakat hazájukba, „ha Ukrajna ezt kéri tőlünk”

Az utóbbi hónapokba egyre bizonytalanabbá vált az Európai Unióban tartózkodó hadköteles ukránok helyzet, mivel a súlyos veszteségek miatt Kijev megpróbál mindent megtenni, hogy velük töltse a fel a hadsereget. Az ukrán kormány leállította a konzuli szolgáltatások nyújtását azoknak a külföldön élő állampolgároknak, akik nem térnek haza, és nem jelentik be személyes adataikat a sorozásért felelős tisztviselőknek. A szabályt az év elején vezették be egy reform keretében, amelynek célja a mozgósítási arány növelése volt. 

Az európai országok azonban megosztottak a kérdésben, míg egyesek inkább megtartanák az ukrán munkaerőt, addig más országok szívesebben enyhítenék a nyomást a szociális ellátó rendszerükön azzal, hogy visszaküldik a menekülteket Ukrajnába. A lengyel külügyminiszter nemrég jelentette be, hogy ők már meg is kezdték egy az országban tartózkodó ukránokból álló légió kialakítását, akiket kiképzés és felszerelés után vissza is küldenének a háborúba.

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 127 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fater0921
2024. július 14. 11:50
Haza azért nem, de az összes ukitól, migritől elvenni a segélyt és ha nem megy el dolgozni, dögöljön éhen mind. Van egy régi mondás, miszerint krisztus koporsóját sem őrizték ingyen. Ezek meg lóbaszás fejében a nagy semmire kapják a nagy pénzeket a becsületesen dolgozó helyiektől. SZÉGYEN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
rizsa66
2024. július 14. 11:49
Megvonná a támogatást az Ukránoktól . A migránsoktól nem ? Az ukránokat hazaküldené . A migránsokat nem ? Pedig az ukránok háborús övezetből érkeztek . Nemzetközi egyezmény tiltja az ilyen országba a visszaküldést. Ja ők nem migránsok . Akik csak úgy bemondanak valamit . Az ukránoknak vannak papírjaik a migránsoknak meg semmi. Szóval hogy van ez ?!
allen9
2024. július 14. 09:15
A fekákkal kapcsolatban már nem ilyen kemény ez a szélsőbaloSS fasz.
Martell 2
2024. július 13. 22:27
Ezt a köcsögöt is csak a fehér emberek zavarják, a szír, afgán élősködők persze maradhatnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!