
A lengyel külügyminiszter szerint az ukrán menekültek ezrével mennének vissza a háborúba
Radoslaw Sikorski szerint az európai országoknak a lengyel példát kellene követnie, ha a menekültekről van szó.

Nyitókép: Aleksander Kalka / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Már több ezer ember regisztrált, hogy csatlakozzon az Ukrán Légióhoz Lengyelországban – jelentette be Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter az ukrán Interfax szerint. A jelentkezők ugyanakkor csak akkor hajlandók Ukrajnában harcolni, ha megkapják a megfelelő kiképzést és felszerelést, ezért Lengyelország vállalja a felkészítésüket.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Hoppá: a Tisza legszűkebb vezetése olyan információhoz jutott, ami nagy hatással lesz az áprilisi választásokra

„Lengyelországban megkezdtük az első önkéntesekből álló ukrán dandár előkészítését.
Ha minden európai ország ezt tenné, Ukrajnának több harcképes dandárja lenne”
– fogalmazott Sikorski. A külügyminiszter hozzátette, jelenleg körülbelül egymillió ukrán menekült – férfiak és nők egyaránt – tartózkodhat Lengyelországban.
Ezt is ajánljuk a témában

Nemrég Lengyelország kétoldalú biztonsági megállapodást írt alá Ukrajnával, ennek keretében döntöttek egy ukrán önkéntes légió lengyelországi kiképzéséről is, amely lehetővé tenné a Lengyelországban tartózkodó ukrán állampolgároknak, hogy részt vegyenek hazájuk védelmében.
Ezt is ajánljuk a témában
Egyre kevésbé fogadják szívesen az ukrán menekülteket Lengyelországban

Ez az első olyan lengyel kutatás, amelyben a válaszadók a menekültek „keleti mentalitását, szovjet kultúráját” kifogásolták. Ez szerintük főleg „a közjó iránti érdektelenségben” nyilvánul meg.

***








