A francia igazságügyi miniszter „nagy büszkeséget” érez – tudniillik szerinte a magyar nőknek is elküldték „a szabadság valódi üzenetét”

(Nyitókép: AFP)

***

Megtörtént hát a világpremier: nőnap alkalmából ünnepélyes keretek között belefoglalták a francia alkotmányba a terhességmegszakítás „garantált szabadságát”.

– 2022-ben legalábbis bő 234 ezer abortuszra került sor Franciaországban, ugyanennyi várandós nő potenciális traumatizálásával, és ki tudja, hány „ha megtartod, elhagylak” (eredetiben: „avorte ou je te quitte”) mondattal a háttérben (ó, az a mámorító szabadság!).

Ezzel a számadattal a Grande Nation mostanra nem csupán a jogszabályok szintjén, hanem a gyakorlatban is éllovassá vált:

(Magyarországon a két mutatószám mostanra 246-ra, illetve tízre mérséklődött, nem mintha ettől akár a távolban is felsejlene már a „Kánaán” tábla).

A francia nőknek állítólag 35 százaléka esett át legalább egy abortuszon: íme, így nézne ki egy fejlett, művelt, jóléti állam, a felvilágosodás hazája. Upsz, becsúszott, ki gondolta volna?

2022-ben ezer 25 és 29 év közötti francia nőből 29-nél végeztek művi terhességmegszakítást – vélelmezhetjük, hogy nem azért, mert körükben kiemelkedően gyakori lenne a magzati rendellenesség, vagy olyan sokadik kistestvérkéről volna szó, akit már kihordani se bírna a fiatalasszony. Már csak azért is vélelmezhetjük ezt, mivel a francia nők az első gyermekük születésekor átlagosan 31 évesek; azaz a 28-29 évesen elvetetett magzatok jellemzően az eredetileg elképzelthez képest némileg korábban érkező egészséges jövevények lehetnek.

Az adatokból kitűnik továbbá, hogy a magzat elvetetésének valószínűsége nagyjából egyenesen arányos az anyagi helyzettel: a leggazdagabb franciák körében 38 százalékkal alacsonyabb, a legszegényebbek esetében pedig 40–48 százalékkal magasabb. De most mindenki Champagne-t bonthat: ezt a status quót innentől kezdve semmi nem fenyegeti. Tényleg garantált, hogy a hátrányos helyzetű nő „reproduktív ellátásban” részesüljön, egyszer és mindenkorra.

A francia igazságügyi miniszter most „nagy büszkeséget” érez, már csak azért is, mert ezzel a jelentős „társadalmi előrelépéssel”, ezzel a „nagyszerű közös munkával” egyszersmind a brazil, az amerikai és a magyar nőknek is „a szabadság valódi üzenetét” küldték;

Igaz, ugyanezen nőnapon jelent meg a legfrissebb statisztika, amely szerint Franciaországban naponta már átlagosan 228 szexuális bűncselekményt követnek el közterületeken, iskolákban, illetve a munkahelyeken; ezen belül csak nemi erőszakból 73 jut egy napra (ehhez jön még hozzá a kapcsolati erőszak).

Ha a feltárt gyermekpornográf eseteket és a kiskorúak megrontásának eseteit összeadjuk, azokból 2022-ben naponta átlagosan 22,5 fordult elő ebben a nőmentő országban; összességében pedig 2023-ban 55 ezer ember ellen emeltek vádat közterületen vagy intézményekben elkövetett szexuális bűncselekmények miatt.

Akár lehetne úgy is, hogy mielőtt Emmanuel Macron harcra kelne, hogy kontinensszerte megvívja a szívügyének tekintett abortuszcsatát (apropó, feministáék ugye már szóltak neki, hogy gyermektelen férfiként ebben a kérdésben neki pont nem osztanak lapot?), tehát

mert iszonyú kellemetlen ugyan, amikor „reakciós erők a nők jogait támadják”, de az azért némileg mégis borzasztóbb, amikor erőszakos gazemberek a nők testét és lelkét roncsolják egészen konkrétan, és garantáltan életre szólóan.

Miközben egyébként két csata között azt is tisztázni lehetne, hogy amennyiben elfogadjuk a „választáspártiak” érvét, miszerint senki nem jókedvében megy abortuszra, akkor

Egy cukorbeteg se jókedvében amputáltatja a lábát – de ennek megfelelően erősen hibbantnak is tekintenénk azt, aki (miközben hazájában egyre több lerobbant diabéteszes veszíti el valamely végtagját) büszkén kampányt indítana a cukorbetegek számára elérhető biztonságos és tényleges lábamputációért. Ahelyett, hogy a megelőzés számos módját propagálná és támogatná, különös tekintettel a megfelelő életmódra (pedig ott csupán egy testrész forogna kockán).

Meg hát, ha akkora Jani az Emmanuel, akkor miért pont a franciáknál kevésbé termékeny (azaz hozzájuk képest kevésbé „szülőgép”) magyar nőket akarja első körben felszabadítani az abortusz helyetti esetleges ráhagyatkozó újratervezés szabadsága alól, és miért a maguktól is gyermektelen spanyolokat igyekszik inspirálni –

Félreértés ne essék, pont ugyanannyi helye lenne ott az abortusznak, mint bárhol a világon (leginkább semennyi), na de ha már ennyire buzog a felszabadító hév, mi indokolja az európai hadszínteret?

A radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon pártja egyébként elégedetlen: az abortusz alkotmányba foglalása szerintük mindaddig nem jelent tényleges „jogot”, amíg az orvosokat és az egészségügyi dolgozókat az abortusz elvégzése vagy el nem végzése tekintetében megilleti a lelkiismereti szabadság. Utóbbit tehát „nyilvánvalóan” meg kell szüntetni – amivel egyébként a Planned Parenthood francia megfelelője, a Planning Familial is maradéktalanul egyetért, mondván, a lelkiismereti szabadság puszta megléte helytelen „moralizálást” visz az egész dologba.

ahelyett, hogy az alkotmánymódosítástól megnyugodva hátradőlnének, köszönetet mondva Macron elnöknek. Akinek ezúton súgnék: ha majd a lelkiismereti szabadságot is példásan megnyirbálja, akkor feltehetőleg az abortusz kiterjesztése lesz a következő követelés a permanens forradalomban – hiszen ha egyszer a terhességmegszakítás szabadsága garantált, akkor már-már alkotmányellenes a 14. hétben korlátozni az elvégezhetőséget.

Nemhogy békésebb és hálásabb, de valószínűleg még cukibb közönség is lennének az átlag szélbalos aktivistákhoz képest.