Ha mindaz, ami jelenleg az AfD körül zajlik, az EU szerint rendben van, akkor nyilván a címbéli ötlet megvalósításának sem lehet semmiféle demokratikus akadálya. Ugye?
A pártok (mint a nevük is mutatja – a latin pars ugyanis részt jelent) a társadalom egy-egy részének, szegmensének az érdekképviseletére vállalkoznak, így szükségszerűen konfrontálódhatnak más érdekcsoportokkal. Aztán az ezek között megkötött alkuk, koalíciók segítségével (jó esetben bizonyos elvi vagy pragmatikus konszenzusok mellett) megvalósítják a programjukat. A hatalom megszerzéséhez vezető út, illetve a felhatalmazásból eredő tettek sokszor sértik mások elképzeléseit, így a pártok között kemény harc zajlik. Ennek azonban sportszerűen, a témák és személyek felmutatásával és ütköztetésével kell történnie. Ha azonban egyesek nem viselik el az övékétől gyökeresen eltérő alapon állókat, és az adminisztratív utat választják a meggyőzés és az alternatíva felmutatása helyett, akkor megpróbálják diszkvalifikálni az ellenfelet.
Diktatúrákban mindennapos, ám normális demokráciában roppant veszélyes, ha ez odáig fajul, hogy bizonyos pártokat be akarnak tiltani.
Németországban mostanra evidenciává vált a politikusok részéről éppen úgy, mint az (akár közszolgálati) tévécsatornák részéről, hogy az AfD (Alternative für Deutschland), vagyis egy a Bundestagban, a helyi önkormányzatokban és az EP-ben is képviselettel bíró, történetesen a második legnépszerűbb párt betiltásának lehetőségéről elmélkednek.
Ezt is ajánljuk a témában
Németország-szerte lezajlottak a demokráciavédelmi tüntetések; kellett már a jogállamnak ez a kis erkölcsi támogatás, mint egy falat kenyér. Francesca Rivafinoli írása.
Nem is annyira az elven megy a huzavona (arról a mainstreamben szinte már-már megszületett a konszenzus, hogy a betiltás lassanként elkerülhetetlenné válik), inkább azon lamentálnak, milyen hatásai lehetnek ennek. Vajon újjászerveződne-e a mozgalom más néven, esetleg a tagok és szimpatizánsok éppenséggel radikalizálódnának, vagy ellenkezőleg, szétaprózódna, eltűnne a mögöttük lévő tömeg.
Mivel sem az EP-ben nem hallani, hogy a demokrácia eme megcsúfolása miatt Németországot szégyenpadra ültetnék, sem a hazai ellenzék és a máskor oly aktív különféle civil szervezetek nem kongatják a vészharangot, nem követel senki hetes cikkelyt Germániának, és szó sincs a jogállamiság megrendüléséről (ld. még Tusk Lengyelországa), ezért
megállapítható, hogy teljesen legitim, szabadelvű és demokratikus dolog pártok betiltásán elmélkedni, sőt azt akár előkészíteni majd meglépni.
Pusztán erő, akarat és végrehajtás kérdése.
Ha így van, és ez nem ördögtől való ötlet, mi is lehetünk egy kicsit européerek, hogy végre elnyerjük a nyugati fősodor tetszését.
Javasolnám tehát, nyissunk diskurzust két szélsőséges hazai párt betiltásáról!
Az egyik a DK, amely afféle állampárti utódpártszerűség, egy szemkilövető választási csaló által elnökölt, a családi hitbizomány nepotizmusától fertőzött, már nevében is duplán hazug gyülekezet.
A másik a Momentum; az álomgyilkos (az olimpia megfúrása és átjátszása a párt alapításánál bábáskodó Macron franciáinak),
Brüsszelben aktív hazaáruló delegációt fenntartó, olykor debileket ideiglenes elnökként alkalmazó,
ön- (villanyroller fürösztése) és közveszélyes (építési kordont eltávolító; legközelebb a stoptáblákat gyűjtik be az iskolák környékéről?) banda.
Érdekes volna látni, hogyan viselkednének a szavazóik; vajon áttérnének-e a parlamenti küszöb alá zuhant MSZP-hez, amelyet ugyan nem tiltottak be a rendszerváltáskor, mégis azóta megannyi pici pártra esett szét, s ezek együttes támogatása sem közelíti meg az anyapárt fénykorát?
A betiltás mellett egyébként a zsarolás is részévé vált az európai politikának. Aki nem nyitja ki a bukszáját az Ukrajnának szánt – és végül ki tudja, hol, mely zsebekben landoló – 50 milliárd leperkálására, annak bedöntik a gazdaságát és a valutáját (ha még van neki olyan).
Ezen felbuzdulva vajon mondhatja-e a kormány idehaza, hogy
csak akkor kapnak a tanárok fizetésemelést, ha a magyar hiszekeggyel kezdik az órát?
Vagy a nyugdíjasok csak abban az esetben kapnak nyugdíjat, ha orbános kitűzőt viselnek?
Ez természetesen csak játék,
mert az AfD betiltásáról szóló diskurzusra teljesen immunis EU ilyen esetben ellenünk valószínűleg bevetné azokat a nukleáris fegyvereket, melyeknek hadrendbe állítását mostanság kezdik fontolgatni arra az esetre, hogy ha Trump győzne és az USA hátat fordítana a mi kis kelet-európai háborúnknak, akkor még éppen elég ideig meghosszabbíthassák azt.
Persze, ahogyan Ursula von der Leyen sms-ekben megrendeli a maghasadást, az legalább olyan hatékony lesz, mint amikor a Zöldek szélmalmai Don Quijoteként maguk alá gyűrik az atomerőműveket,
így feleslegessé téve a szubszaharai migráns atomfizikusok beözönlő tömegeit, akik ezért jobb híján nővé operálva indulnak a tartományi szépségversenyeken, alkalmazva a mondást: szépek még lehetnek, ha már okosak nem.
(Nyitókép: CHRISTIAN MANG / AFP)
Ezt is ajánljuk a témában
Nem annyira az az érdekes, hogy min háborodik fel az ellenzék – hanem hogy min nem háborodik fel. Például az USA nagykövetségének oktatási programjain és ösztöndíjain. Nézzük, mit is kínálnak! Sebes Gábor írása.
Ezt is ajánljuk a témában
Bécsben is tüntettek a „szélsőjobboldal” ellen.
A Tisza eltörölné a védett benzinárat, a rezsicsökkentést, évi 1,5 millió forintba és 20 százalék feletti inflációba fájna minden magyarnak Magyar Péterék terve. Itt a Mesterterv legújabb adása.
Természetesen megint őket kiáltották ki félelemkeltőknek és szélsőségesnek, nem a bűnözőket.
Berlin új döntése komoly kérdéseket vet fel a személyes szabadságjogok és a német vezetés terveit illetően.
A német külügyminiszter elárulta, a „többi tagállam nem fogja tétlenül nézni Magyarország magatartását”.
A visszalépett jobbikos és a független jelöltek is sokat perkálhatnak.
Csúnyán megemelkedett az üzemanyag ára.
A német kancellár azt állította, hogy öt 2029-ig hazaküldi a szíriai migránsok 80%-át.
Az ukránok két amerikai választáson is engedték, hogy a demokraták eszközül használják őket Donald Trump és a republikánusok ellen.
Ciki lenne Szent István országaként végleg elmaradni mögöttük. Francesca Rivafinoli írása.
