A románok ellopnák a biztos befutó elől a NATO-főtitkárságot

2024. február 23. 18:56

Micsoda verseny! Bár a holland Ruttét támogatják az amerikaiak, a franciák és a németek is, a románok utolsó pillanatban bejelentkeztek Iohannissal.

2024. február 23. 18:56
Iohannis

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kapcsán sok mindent el lehet mondani, de azzal, hogy kiszámíthatatlan figura lett volna, vagy valamiféle karaktere lett volna neki, a legaljasabbak sem vádolhatták volna meg. Tíz éven át vezette az észak-atlanti védelmi szövetséget – mandátumot is hosszabbítottak neki az orosz-ukrán háború miatt tavaly – azonban ennek most vége, a széke megürült.

Ezzel párhuzamosan Hollandiában Geert Wilders Szabadságpártja élén az európai jobboldal szempontjából fontos, de nyögvenyelősen kiaknázható győzelmet aratott, Mark Rutte volt kormányfő pedig kénytelen-kelletlen fel kellett, hogy álljon saját bársonyszékéből.

Adódik hát a szék, ami üres, és hívogatóan hat a széknélküli holland veteránra, aki jelezte ezirányú ambícióit.

Ezt is ajánljuk a témában

S akit nem olyan régen több irányból is biztosítottak támogatásukról. Például a NATO szempontjából a legfontosabb tagállam, az Amerikai Egyesült Államok.

Azzal, hogy az amerikaiak, a britek, a franciák és a németek is erőteljesen jelezték Rutte iránti elkötelezettségüket, utóbb többen beismerték, hogy nyíltan nyomást akarnak gyakorolni Magyarországra, hogy szintén a volt kormányfő mellé álljanak.

Ezt is ajánljuk a témában

És akkor jött Iohannis

Amellett, hogy – miképpen egyébként Wilders maga a Mandinernek nyilatkozva megjegyezte,

Rutte kifejezetten utálja Orbán Viktort

– emlékezetes, Rutte volt az, aki a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban azt mondta, Magyarországnak térdre kell ereszkednie, és kijelentette azt is, hogy az országnak nincs helye az Európai Unióban.

Most azonban úgy tűnik, kihívója akadt, méghozzá nem is akárki. Mint azt a Politico megírta, forrásaik szerint

az utolsó percben Klaus Iohannis román államfő is bejelentkezett a kínálkozó posztra,

mégpedig pont azután, hogy az úgymond nagy és erős tagállamok mind jelezték, hogy támogatják Ruttét (a 31 tagállamból pedig mindössze tíz vacillál még, beleértve néhány kelet-európai országot – a Politico úgy véli, azért, mert szerintük Rutte nem áll kellőképpen az Oroszország határain élő országok mellett; a románok meg a schengeni tagság kapcsán tanúsított holland hozzáállás miatt sem rajonganak érte).

Erről két NATO-diplomata is beszélt a lapnak (mások meg a Bloombergnek), Románia vagy a román elnöki hivatal részéről nem kommentálták a dolgot, igaz, nem is vitatták annak valóságtartalmát.

Sok jót ez sem tartogat

A hír kapcsán egyébként nem voltak elájulva a NATO-diplomaták, úgy érzik, Iohannis last minute akciója a NATO egységét veszélyezteti, ami most különösen kellemetlen, hogy Donald Trump nem olyan régen többször jelezte, hogy mit gondol a szerinte az amerikai védelemért fizetni nem hajlandó európai tagországokról (semmi jót), s hogy gyengíteni fogja a kollektív védelmüket, ha újraválasztják (Magyarországot e téren nem fenyegeti veszély).

Ezt is ajánljuk a témában

Rutte pozícióját viszont az is gyengíti, hogy éppen a védelmi beruházások terén vezetése alatt Hollandiának nem sikerült elérni a megállapodás szerinti GDP 2 százalékát, ami szintén probléma lehet Trump újrázása esetén.

Ami Iohannist illeti, az ő motivációi is érthetőek (lennének): éppen repedezik a mennyezet a kormánypárt fölött, amelynek ő is prominens tagja, a román választási szuperév  nem sok jót nem tartogat a Nemzeti Liberális Pártnak.

Más kérdés, hogy Iohannis Magyarországhoz való hozzáállása nem feltétlenül különbözik olyan nagyon Ruttéétól; legalábbis ennél jóval többet vártak az erdélyi magyarok a romániai német kisebbséghez tartozó elnöktől, aki utóbb maga is előszeretettel húzza elő a magyar kártyát, ha politikai érdekei ezt diktálják.

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitóképünkön Klaus Iohannis. Forrás: MTI/EPA/Robert Ghement

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lendvaiildiko
2024. február 24. 07:27
Egyik kutya, a másik eb.
Same
2024. február 24. 00:56
A románok mindent ellopnak! Csak lopni tudnak!
Lajoss
2024. február 24. 00:31
Magyarország ragaszkodik a Rutte-hoz...😂😂😂😂
Ehetős Odó
2024. február 23. 23:11
Mit nem lopnának el az oláhok?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!