Már az EP-ben is elismerték: Erasmus-ügyben túl messzire mentek

2024. január 16. 12:06

A Néppárt önkritikát gyakorolt, ma szavaznak a pénzeinkről.

2024. január 16. 12:06
null

Ma szavaz az Európai Parlament az Erasmus+ program 2021-2027-es megvalósításáról szóló jelentésről, melynek előkészítése során komoly meglepetés történt:

széleskörű jobboldali koalíció állt össze egy módosító indítvány mögött, amely felszabadítaná Magyarország számára az Erasmus-pénzeket.

A módosítóban a képviselők szorgalmazzák „fair, törvényes és transzparens eljárások elfogadását a Bizottsággal, biztosítandó, hogy a magyar diákok, oktatók és kutatók teljes mértékben élvezhessék az Erasmus+ programot, és hozzájárulhassanak az európai oktatási és kutatási együttműködés tágabb céljaihoz”.

A módosító indítványhoz csatlakoztak a két Magyarországgal szimpatizáló frakció, az Európai Konzervatívok és Reformerek, illetve az Identitás és Demokrácia képviselői mellett európai néppárti képviselők is a Szlovén Demokrata Pártból, illetve az Osztrák Néppártból.

Emlékezetes: miután 2022 decemberében az Európai Bizottság indítványára az Európai Tanács döntést hozott arról, hogy az alapítványi egyetemek a továbbiakban nem kaphatnak semmiféle uniós pénzt, 2023 januárjában a Népszava brüsszeli tudósítója, Halmai Katalin nyilvánosságra hozta: ez a döntés érinti a diákmobilitást célzó Erasmus+, illetve a kutatási együttműködéseket biztosító Horizon programokat is. Ez a szankció oly mértékben durvára sikerült, hogy azóta a Magyarországgal szemben rendre kritikus jogállamisági jelentéstevő, a francia zöld Gwendoline Delbos-Corfield is az Erasmus- és Horizon-pénzek felszabadítása mellett foglalt állást.

Ezt is ajánljuk a témában

Az Európai Parlament jelentései ahogy semmilyen témában, úgy ezügyben sem bírnak jogi kötőerővel, így ha a módosítót esetleg megszavazzák, abból nem következik automatikusan az Erasmus-ügy megoldódása. Megváltozik ugyanakkor az Európai Bizottságra nehezedő nyomás iránya, amely a mihamarabbi megoldás irányába hathat.

Az indítvánnyal kapcsolatban kerestük a Fidesz európai parlamenti delegációját, amint reagálnak, frissítjük cikkünket.

Nyitókép: MTI/EPA/Ronald Wittek

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagoly-29
2024. január 16. 19:05
Az Erasmus ügy egy pótcselekvés. Az EP kiélvezi még június előtt a "hatalmát" (ami semmit sem ér), a kormány meg látszólag belemegy a vitába, hogy ne lehessen ráfognia helyzetet. DE aki ismeri az ügy hátterét tudja, hogy: - a magyar hallgatóknak, egyetemeknek semmi haszna sincs ebből az ösztöndíjból; - ez egy diákcsere program, nemcsak mi veszítünk, hanem a többi EU-s állam hallgatói is, akik nálunk vennének részt benne; - a magyar diákok számára nem kifizetődő sem anyagilag, sem tudásszerzés szempontjából az az egy-két szemeszter amit külföldi egyetemen töltenének, annál inkább megérné a külföldieknek nálunk; - ha nem angol nyelvű szakokra kerülnek külföldön, az rendszerint csak időtöltés a mieinknek; - a kreditek elszámolása sem hasznos a mieink számára. Az ösztöndíj szinte egyedüli haszna, hogy a hallgató megismerkedik egy másik országgal közelebbről, esetleg kapcsolatokat építhet ki. DE ehhez nem okvetlenűl szükséges az Erasmus!
KBA98
2024. január 16. 17:45
Majd most jön el a sírás és a büntetés ideje!
Héja
2024. január 16. 15:33
Épp ideje... Ugyanígy a Freund és Donáth-félék,stb. eltakarítása.
macskusz-4
2024. január 16. 14:09
Én Orbán ösztöndíjas akarok lenni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!