„Bátor” húzás Zelenszkijtől: találkozni nem mert Orbánnal, de távolról erősen kritizálja
Az ukrán elnök az EU-csatlakozásról szóló tárgyalások megkezdésének elfogadása után úgy érezhette: megkapta, amit akart.
Az ukrán elnök nem számolt azzal, hogy az illegális migráció és a határvédelem Amerikában is egyre nagyobb társadalmi feszültségeket szül.
Ahogy azt korábban megírtuk, az amerikai szenátusban komoly ellenállásba ütközött Joe Biden azon törvényjavaslata, amely többek között Ukrajna további anyagi támogatásról szól. A törvényjavaslat támogatásért cserébe a republikánusok a jelenleginél szigorúbb határbiztonsági intézkedéseket követeltek. Ezt követően Zelenszkij Amerikába utazott, hogy személyesen próbálja meggyőzni a republikánus szenátorokat Ukrajna támogatásáról.
A Business Insider értesülései szerint azonban ez a meggyőzési kísérlet kudarcba fulladt.
Az ukrán elnök kedden a Capitoliumban egy 30 perces találkozón vett részt a republikánus szenátorokkal és a Ház elnökével, Mike Johnsonnal. A találkozót követően Zelenszkij X-en írj bejegyzésében foglalta össze a találkozó tanulságait. Tájékoztatta Johnsont és a szenátorokat Ukrajna előrehaladásáról, és elmondta, hogy
sikerült visszaverniük Oroszország invázióját.
Zelenszkij szerint ebbe beletartozik „a 2022 óta oroszok által elfoglalt területek felének felszabadítása, a Fekete-tengeri csata megnyerése és az ország átalakítása annak érdekében, hogy jövőben önálló lehessen”.
Azonban a megbeszélést követően a törvényhozók nyilatkozatai azt sugallták, hogy az ukrán elnök nem járt sikerrel.
A lap értesülései szerint a szenátorok ragaszkodtak az általános álláspontjukhoz, miszerint nem nyújtanak további segítséget Ukrajnának, hacsak a Fehér Ház nem teljesíti követeléseiket az amerikai-mexikói határ szigorúbb ellenőrzésére vonatkozóan.
Lindsey Graham dél-karolinai szenátor azt mondta, az új finanszírozás támogatásától való vonakodás gyakorlatilag megtorlás volt a Biden-adminisztráció felé, mivel az éveken át figyelmen kívül hagyta a republikánus párt aggályait a határvédelem kapcsán.
Álláspontja szerint „az a megszállottság, hogy három évig nem foglalkoznak a határbiztonsággal, most visszaütött és utolérte őket”.
Nulla esély van arra, hogy egy segélycsomag Ukrajnának és Izraelnek a Házban átmenjen valódi, jelentős határvédelem nélkül
– nyilatkozta Markwayne Mullin oklahomai szenátor.
A CNN szerint a ház többi republikánus szenátora is hasonlóan gondolkodik a kérdésről.
Múlt szerdán az összes szenátori republikánus, valamint Vermont szenátora, Bernie Sanders is az ellen szavazott, hogy elfogadják az elnök, Joe Biden által javasolt 110 milliárd dolláros csomagot, amely 61 milliárd dollárt különített volna el Ukrajnának Izrael és Gáza mellett.
A Fehér Ház szerint az Ukrajnának szánt finanszírozás létfontosságú, mivel anélkül az ország elveszítené a háborút Oroszországgal szemben. Ezzel a legtöbb katonai szakértő is egyetért.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Az ukrán elnök az EU-csatlakozásról szóló tárgyalások megkezdésének elfogadása után úgy érezhette: megkapta, amit akart.
Nyitókép: Chip Somodevilla / Getty Images
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Az ukránok több millió órányi drónfelvétel segítségével tanítanák be a mesterséges intelligenciát, hogy segítse őket a harctéren.
Az orosz védelmi minisztérium bejelentette: precíziós fegyverekkel semmisítették meg az Ukrán Biztonsági Szolgálat kijevi központját.
A magyar kormányfő egyenes választ adott.