Ma 75 éves az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata – az ember szkeptikussá válik, amikor ilyen szép elveket lát, és óhatatlanul eszébe jut Apró Antal

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1948. december 10-én fogadta el az ENSZ az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Három évvel korábban ért véget a második világháború, amelyben meglehetősen mostohán bántak ezekkel a jogokkal, és amit sok tízmillió áldozat, mérhetetlen szenvedések kísértek, eredménye pedig egy teljesen lepusztított kontinens lett. 

A szavazók ugyan egyhangúlag döntöttek, de a szovjet blokk hét országa és Szaúd-Arábia tartózkodott. A Szovjetunió nem is tett különösebb erőfeszítéseket, hogy akár saját területén, akár a megszállt országokban érvényt szerezzen a nyilatkozatnak.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata ajánlás a világ népeihez, feltételez alapvető emberi jogokat, függetlenül kultúráktól, etnikumoktól, rasszoktól és politikai rendszerektől. Vagyis mintha mégis létezne valamilyen erkölcs, az anyagi létezésen túlmutató, mindenkire érvényes szabályrendszer, amely – ha a világ bármely részén élve is hasonló gondolatokat szül – valami külső forrásból táplálkozik. Amiképpen anno a Függetlenségi Nyilatkozat fogalmazott: „Minden ember egyenlőnek teremtetett.”

és dolgoztak-e szorgalmasan, míg ők Philadelphiában szorgoskodtak a szöveg összeállításán.

Tizenhárom évvel később a franciák is leírták a maguk emberi jogait, összhangban Jeffersonékkal, majd ennek szellemével gyökeresen szakítva rövidesen elkezdték lefejezgetni egymást.

aki Rajk rehabilitáló temetésén az arcán lefolyó esőcseppeket könnynek álcázva kijelentette, hogy „soha többé” nem nyírjuk ki egymást politikai alapon, majd bő másfél évvel később már ő jelentette be a parlamentben, hogy Nagy Imrét és társait kivégezték, a „nép jogos elégtételének, az ellenforradalom méltó megbosszulásának” nevezve a történteket.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 30 cikkelyből áll, nagy részét mai fejjel evidenciaként (már-már közhelyként) érzékeljük; az előzményeihez hasonlóan rögzíti, hogy „Minden emberi lény szabadnak születik, és egyenlő méltósága és joga van. Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz”. Az első helyen szereplő, élethez való jog azonban az egyik legbizonytalanabbá vált, hiszen

Miközben pedig a társadalomra és mások élethez való jogára veszélyt jelentő bűnözőknél szívesen hivatkoznak erre, addig a betegek és öregek halálba segítésén munkálkodnak. 

A rabszolgaság tiltása minket nem különösebben érint, valószínűleg saját démonaikkal viaskodva érezték az amerikaiak még a huszadik században is fontosnak ennek leszögezését, mint ahogy Nürnberg után nem sokkal (talán saját magukat is védendő egy későbbi pertől) azt is beleírták, hogy „Senkit sem szabad elítélni oly cselekményért vagy mulasztásért, amely elkövetése pillanatában a hazai jog vagy a nemzetközi jog szerint nem volt büntetendő cselekmény.”

A szovjetek nem véletlenül ódzkodtak a megszavazásától, hiszen például „Az államon belül minden személynek joga van szabadon mozogni és lakóhelyét szabadon megválasztani” kitétel éppúgy nem fért össze a saját joggyakorlatukkal, mint a „Minden személynek joga van minden országot, ideértve saját hazáját is, elhagyni, valamint saját hazájába visszatérni” elv sem.

A migránsoktól védő kerítés funkciója ugyanis az otthonunkat védő kapuéval (ajtó, zár) azonos, a kommunisták szögesdrótja viszont a börtön rácsának felel meg. Mert ugyan „Minden személynek joga van az üldözés elől más országban menedéket keresni és a más ország nyújtotta menedéket élvezni”, de „Erre a jogra nem lehet hivatkozni közönséges bűncselekmény miatti, kellőképpen megalapozott üldözés (…) esetében.”

És így érkezünk meg a 16-os cikkelyhez, ami ugyan korszerűtlen, de egyelőre nem vették ki a teljes szövegből, tehát az összes többi pont bármelyikére csak úgy lehet hivatkozni, ha ezt is érvényesnek tartjuk: „Mind a férfinak, mind a nőnek a nagykorúság elérésétől kezdve joga van fajon, nemzetiségen vagy valláson alapuló korlátozás nélkül házasságot kötni és családot alapítani. A házasság tekintetében a férfinak és a nőnek mind a házasság tartama alatt, mind a házasság felbontása tekintetében egyenlő jogai vannak. (…)  A család a társadalom természetes és alapvető alkotóeleme, és joga van a társadalom, valamint az állam védelmére.”

Az olyan elv, mint például „Minden személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához”, mintha csak bizonyos fajta gondolatok védelmére terjedne ki, mint ahogy a 21. cikkely a nyugati típusú demokráciákat tartja kizárólagosan üdvözítőnek.

Nagy Ferótól kölcsönözték a munkához, pihenéshez, szabadidőhöz való jog elismertetését, kiegészítve a kulturális és tudományos javak élvezetével. Ezt az utópisztikus világot tovább fokozzák, midőn „Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz”; óhatatlanul eszünkbe jut a Shrek szószátyár szamara, aki hiányolva, hogy letartóztatásakor nem mondták, hogy jogában áll hallgatni, Shrektől megkapja a mélyenszántó verdiktet: „Jogod az van a hallgatáshoz, csak képességed nincsen rá”.

Végre a 29. cikkelyben megjelenik egy kötelesség is: „Minden személynek kötelességei vannak a közösséggel szemben”, de ezt még ugyanebben a paragrafusban öt sorban gyorsan tompítják is.

Figyelmesen végigolvasva a szöveget az embernek az a benyomása támad, hogy

Mindenesetre nagy utat jártunk be a Tízparancsolattól (amiben 10 erőteljes elvárás, illetve tiltás áll szemben a 29-1-es jogok-kötelezettségek aránnyal); az újra és újra átfogalmazott jogok helyett talán egyszerűbb volna ahhoz visszatérni.

(Nyitókép forrása: history.com)