Így nyert Argentínában az unortodox jobboldal jelöltje
Javier Milei nagy fölénnyel megnyerte az argentin elnökválasztást, így elkezdheti megvalósítani forradalmi reformterveit.
Egészen elképesztő, hogy az egykor oly szabadságpárti baloldal számára egy radikálisan szabadságpárti pozíció ma már szélsőjobboldalinak tűnik fel. De azért van ebben logika.
„A szélsőjobbos libertárius kívülálló”, Javier Milei nyerte az argentin elnökválasztást – adta hírül a BBC másfél hete. A Guardian úgyszintén „szélsőjobboldali libertáriusról” beszélt az esetében.
Ezt is ajánljuk a témában
Javier Milei nagy fölénnyel megnyerte az argentin elnökválasztást, így elkezdheti megvalósítani forradalmi reformterveit.
De mi az, hogy libertárius? A libertarianizmus a szabadságpártiság radikális formája; egy igazi libertárius általában laissez-fair elveket vall a gazdaságot illetően – és laissez-fair elveket vall a társadalmat illetően is, vagyis az egyéni szabadság radikális értelmezését képviseli: minimális állam, ami csak lehet, legyen törvényileg lehetséges, és dönts te.
Az Egyesült Államokban, ahol a libertarianizmus létező politikai erő, és amely liberális alapítású ország, a libertáriusok a jobboldal egy furcsa szárnyát képezik, és gyakran csak a gazdaságot tekintve libertáriusok, a társadalmi és erkölcsi elveket tekintve nem.
De az argentin Javier Milei alapvetően az első típusba tartozik: anarchokapitalista, egyben a társadalom tekintetében is libertárius.
Az őt támogató egyéb jobboldali erőknek köszönhetően tolódott némileg jobbra a nyilvános kijelentéseit tekintve.
Valójában a libertarianizmus a maga teljességében sokkal inkább baloldali, sőt szélsőbaloldali ideológia kéne legyen – ideológia, mert egy alapelvet abszolutizál. De fogadjuk el, hogy lehetséges mérsékelt pozíció is a témában –
akárhogy is, a libertarianizmus „szélsőjobb”-nak címkézése sehogy sem stimmel.
A dolog több mindent mutat. Amerikában – mármint az Egyesült Államokban – a Tea Party volt libertáriusnak, egyben szélsőjobboldalinak címkézve. Szerintem ez is eszement ötlet, de fogadjuk el, hogy az amerikai politikai rendszer és politikai paletta sajátosságai miatt arrafelé ezt így nézik: nekik a gazdasági libertáriusság szélsőjobb, főleg ha intenzív hazaszeretettel társul.
Akkor is: az amerikai sajátosságokat kivetíteni más országokra teljes tévedés, egy séma alkalmazása az egész világra.
Mifelénk, Magyarországon azonban a laissez-fair vagy más neoliberális gazdasági elképzelések általában nem hazafiassággal, hanem hazafiatlansággal társultak a rendszerváltás óta, és leginkább az SZDSZ jut ezekről eszünkbe – így ez a politikai pozíció a mi fejünkben inkább baloldali.
A tippem azonban az, hogy a BBC és a Guardian nem csak azért címkézte Mileit szélsőjobbnak, mert az angolszász kaptafára igyekeznek felhúzni az egész világot.
Hanem van egy olyan törekvésük is, hogy minden eddigi középjobboldali álláspontot szélsőjobboldalinak tüntessenek fel.
Gondoljunk csak arra, hogy már szélsőjobb vagy „kemény jobboldal” (hard right) számukra a teljesen mainstream, évtizedek óta koalíciós partnerként kormányon lévő Svájci Néppárt, a Dán Néppárt, a spanyol Vox, Meloni és Salvini, a lengyel PiS, és persze rendszerint szélsőjobbnak („far right”) van címkézve Orbán és a Fidesz is a nyugati sajtóban, BBC-stül, Politicóstul és Guardianestül.
Vagy ott vannak olyan, eddig bevett kultúrharcos álláspontok, mint az abortuszellenesség és hasonlók, amikkelel ugyan a baloldal nem szokott egyetérteni,
de eddig nem volt fundamentalistának meg szélsőjobboldalinak kikiáltva. Most ki van.
Vagy ott van az amerikai Southern Poverty Center, a baloldal ökle (bár vicces egy ököl), ami rendszerint összeállítja a szerinte szélsőjobbos gyűlöletszervezetek listáját, amit azzal tesz komolytalanná, hogy
rápakolja a katolikus egyházat, meg bevett amerikai protestáns felekezeteket.
Egy gondolat erejéig vissza Mileihez és a libertáriusokhoz: az európai országokban a radikális jobboldalon jelen lévő pártok gazdaságpolitikája meglehetősen különböző, a laissez-fairtől a jólétiig, a jóléti államot lebontani akaróktól az azt megvédeni akarókig.
Időnként felmerül bennem a kérdés, hogy vajon ki mérsékelt jobboldali a BBC, a Politico meg a Guardian szerint? Létezik egyáltalán az agyukban „mérsékelt jobboldali” pozíció?
Mert lehet, hogy nem. Ha meg igen, akkor az a gyanúm, hogy az a Merkeltől balra álló technokratáknak van fenntartva, a la Európai Néppárt. Lassan ott tartunk, hogy a középbal az új középjobb.
S persze ha az értelmezési keretet így megint balra húzzák, azzal azt is el szeretnék érni, hogy az általuk nem kedvelt pozíciók eleve szélsőségesként legyenek megbélyegezve, és ne kelljen róluk vitatkozni sem.
És persze az eddig szélsőbaloldalinak számító elképzelések (woke) szimpla, „nincs itt semmi látnivaló” jellegű középbalos álláspontnak fognak számítani.
Van abban valami egészen elképesztő, hogy az egykor oly szabadságpárti baloldal számára egy radikálisan szabadságpárti pozíció szélsőjobboldalinak tűnik fel; ez sokat elmond a baloldal változásairól, például jól mutatja, hogy a szabadságot feláldozták az egyenlőség oltárán. Az újbalos elképzelése egyre inkább az, hogy az állam tartson el az adófizetők pénzéből, és biztosítsa, hogy bármit megtehessek, de a „gyűlöletbűncselekmények” elkövetőit azért büntesse meg.
A baloldal ugyan elvileg nem hisz a büntetésben, csak a felvilágosításban és nevelésben, de ha jobboldaliakról van szó, mégis jöhet a büntetés.
Anarchokapitalista egyéni szabadság? Na nem, elfogyott, sőt nem is volt!
Meg kellene próbálni visszahúznunk ezt az értelmezési keretet.
Ezt is ajánljuk a témában
Örömmel várja az együttműködést.
(Nyitókép: Getty Images)