Franciaországban tavaly, 2022-ben tartották az elnök- és nemzetgyűlési választást: a hagyományosan egymás után, pár hét különbséggel tartott voksoláson jellemző, hogy az elnökválasztáson győztes jelölt pártja nyeri aztán a parlamenti voksolást is, ami lehetővé teszi az államfőnek, hogy törvényhozói többséggel kezdje – vagy folytassa – kormányzását.
Emmanuel Macron tavaly ez ügyben csak félsikert tudott elérni:
az elnökválasztást ugyan megnyerte, de a nemzetgyűlési választáson pártja nem tudott többséget szerezni.
Macron azóta is rá van utalva más, ellenzékben lévő pártokra a parlamenti többségek biztosításához a szavazásokkor – vagy pedig a rendeleti kormányzáshoz kénytelen nyúlni, amivel akár kisebbségből is áterőltethet döntéseket, de akkor bizalmi szavazást kell tartani a személyéről utólag.
Az amúgy is folyamatosan forrongó francia közéletben Macron 2017 óta tartó kormányzása állandó konfliktusokkal telt – gondoljunk csak a sárga mellényesek hosszú ideig tartó elégedetlenségi mozgalmára, a nyugdíjkorhatár emelése elleni tömegtüntetésekre, a radikális baloldal, a szakszervezetek tüntetéseire, vagy épp a bevándorlónegyedek fiataljainak zavargásaira. Macron viszont így is nyerni tudott a tavalyi elnökválasztáson Marine Le Pennel szemben, aki így harmadik alkalommal bukta el a legfőbb választást. Igaz, egyre javuló eredményekkel: 2012-ben még harmadik lett Hollande és Sarkozy mögött 17,9 százalékkal, 2017-ben Macronnal szemben a voksok 33,9 százalékát szerezte meg, míg tavaly ismét Macronnal szemben 41,5 százalékot ért el.