1.) „(…) Kering a fejemben az a gondolatfoszlány is, napok óta, de kimondani is alig merem, leírni pláne, mert ilyen pillanatokban áldozathibáztatásnak vagy ilyesminek tűnhet bármi. Szóval hogy van abban valami szimbolikus izé (a „sorsszerű” jelzőt messzire kerülöm), hogy a gázai faltól és a fal mögött izzó, rongyos, nyomorgó, gyilkos gyűlölettől alig egy-két kilométernyire tartottak goapartit a műfaj obligát neohippiánus peace-love-unity szellemében. Kövér Lászlónak erről talán eszébe jutna a hanyatló Nyugat vagy a dekadens fogyasztói társadalmak embertelen/istentelen hogyishívjákja meg egyéb ilyen baromságok. De nekem ilyesmi természetesen nem jut eszembe. Csak az, hogy hát mennyire kell ehhez, mármint a fal tövében goázáshoz (és itt a goázást tényleg tekintsük szimbólumnak) naivnak lenni? Már-már elbizakodottnak. (…)” – olvasom megrettenve egy mai publicisztikában.
Nem meri, de azért leírja, sunyin jelzi, hogy ő nem hibáztatja az áldozatokat, majd megfeddi az ártatlan bulizókat, akiket lemészároltak.
Ez az a színvonal, mint amikor együttérzünk Zsófikával, akit megerőszakoltak a Nyugati pályaudvar aluljárójában, de hát hogy lehetett olyan naiv, hogy miniszoknyában ment oda, már-már elbizakodott, hiszen köztudott, hogy ott bizony nőre éhes férfiak is járnak.
Tele a máskor oly érzékeny lapok hasonló szennyel.
2.) Olvasom lépten nyomon, hogy megrendítő, amit Izraelben látunk, hanem hát ugye ez az ára annak, hogy populista kormányt választottak.