A Hamász támadása után a lázító hangok elhalkultak. De mekkora rombolást vittek végbe addig? Hogyan fordulhatott szembe a baloldal Izrael biztonsági létérdekeivel?
2005-ben Ariel Saron miniszterelnök vitte keresztül a kivonulást az 1967-ben megszállt gázai övezetből. (1967 előtt a terület egyiptomi megszállás alatt volt.) Az izraeli megszállás alatt összehasonlíthatatlanul jobb volt az élet, mint most. Működött a gazdaság és a kereskedelem, gázaiak tízezrei jártak át Izraelbe dolgozni. Mélytengeri kikötő és repülőtér épült (mindkettőt lerombolta Izrael a második intifáda alatt, 2001-ben).
A 2003-as választáson Saron győzelmet aratott a munkáspárti Amram Micna fölött, akinek a programja tartalmazta az egyoldalú (tehát a palesztinokkal nem letárgyalt) gázai kivonulást, amit Saron ellenzett.
2004-ben viszont már ő jelentette be, hogy 2005 végére nem lesz több zsidó Gázában.
A kivonulás elleni tüntetéseken több mint hatezer embert tartóztattak le, sokukat hónapokig tartották börtönben tárgyalás nélkül. A gázai telepeseket – akik a hadsereg tisztiiskolásainak egyharmadát adták – veszélyes fanatikusoknak állította be a sajtó. Mivel a bibliai Izrael földjét (aminek Gáza is része) a vallásos cionisták érezték a magukénak, a sajtó kijelentette, hogy ezek nem is zsidók, nem érdemesek a hadsereg védelmére, és numerus clausust kellene bevezetni rájuk a hadseregben.
Mi volt Saron pálfordulásának az oka? A 2003-as választás előtt kiszivárogtatták a sajtónak, hogy Saron és fiai ellen megvesztegetés miatt nyomozás folyik. Mivel a bíróságok baloldali befolyás alatt álltak, Saron Izrael biztonságát áldozta fel a családja mentessége érdekében, átvéve a baloldali politikát.
A kivonulást végrehajtó és a zsidó telepeseket otthonaikból elűző hadsereg vezérkari főnöke Mose Jaalon volt, aki most a kormányellenes lázongások egyik vezéralakja.
A baloldal azt ígérte, hogy a kivonulás után Gázából kis Szingapúr lesz. Benjamin Netanjahu, a Saron-kormány pénzügyminisztere viszont lemondott posztjáról, mert meggyőződése volt, hogy inkább kis Afganisztán fog létrejönni, iráni befolyással.
Neki lett igaza, és most az ő nyakába szakadt az egész megoldhatatlan probléma.
Melanie Phillips neves zsidó publicista találóan írja le a baloldal hittételét: „Ők egy olyan nyugati kultúra részei, amely már nem hajlandó felismerni a gonoszt. Ehelyett olyan motívumoknak próbálja tulajdonítani a gonoszságot, mint az elnyomás. Bemagyarázza magának, hogy minden agresszivitás kompromisszummal megoldható. Nem hajlandó elfogadni, hogy néha nincs más lehetőség, mint harcolni, amíg a gonosz erőit katonailag nem győzzük le.”
A baloldal úgy gondolja, hogy az „elnyomás”, az „egyenlőtlenség”, a „kirekesztés” megszüntetése elhozza a földi paradicsomot, a palesztin farkas együtt fog legelészni a zsidó báránnyal, és nem törekszik többé a kiirtására.
18 évvel a kivonulás után a 40 zsidó csecsemőt lefejező, több mint 200 fesztiválozó fiatalt lemészároló Hamász erre rácáfolt.
Izraelben már 40. hete folytak szombat esténként a százezres tüntetések a kormány igazságügyi reformja ellen. Itt csak dióhéjban a reform okairól.
A ’90-es években Aharon Barak, a legfelsőbb bíróság elnöke néhány sarkalatos törvényt önkényesen kinevezett alkotmányerejűnek, miközben Izraelnek nincsen alkotmánya. (Az izraeli jogrendszer brit mintára alakult ki, és Nagy-Britanniának sincs alkotmánya.)
Ezeknek a törvényeknek a kreatív értelmezésével kialakított néhány jogelvet, amelyek segítségével gyakorlatilag korlátlan hatalomra tett szert a törvényhozó és a végrehajtó hatalom fölött.
Nekünk ismerős lehet a módszer, hiszen Sólyom László elnöksége alatt – Isten nyugosztalja – az Alkotmánybíróság kidolgozta néhány nagyon általános jogelv, – pl. az „emberi méltóság” és a „jogállam” – alapján a láthatatlan alkotmány elméletét. Ebből egész jogi légvárat épített, amiben csak ő ismerte ki magát. Ennek szobáiban az Antall-kormány elveszetten bolyongott, hiszen hogyan lehet betartani egy láthatatlan alkotmányt?! A magyar a világon az egyik leginkább aktivista alkotmánybíróság volt, magyarán olyan ügyekben ítélt, amikben máshol nem volt szokás.
Barak jogi forradalma része volt, hogy bárki bármilyen ügyben fordulhatott a Legfelsőbb Bírósághoz. NGO-k, civilek, „jogvédők” természetesen éltek a lehetőséggel.
A Legfelsőbb Bíróság fenntartotta magának a jogot, hogy a parlament által hozott bármely törvényt megsemmisítse, és ehhez elég volt kimondania, hogy a törvény „nem ésszerű”; nem kellett bizonyítania, hogy más törvénybe ütközik. A baloldali iskolákban tanult, dinasztikus jogászcéh más módon is uralkodik: minden minisztériumban ott ül egy jogtanácsos, amely a miniszter bármely intézkedését megsemmisítheti. A fő jogtanácsos (magyarra helytelenül főügyésznek szokták fordítani) nemcsak az ügyészséget irányítja, de a kormány jogtanácsosa is, valamint képviselője a bíróság előtt. Képzeljük el, hogy egy nemzeti-vallásos jobboldali kormánynak egy balos-ateista jogász tanácsait kell megfogadnia, és az képviseli a bíróság előtt!
Így aztán hiába választottak jobboldali kormányokat, a balos Legfelsőbb Bíróság akadályozta a programjának végrehajtásában. Netanjahu új kormánya egyik miniszterének kinevezését például egyszerűen megsemmisítették, felülírva a választók akaratát.
A bíróság a Tel Aviv–Jeruzsálem vonat megépítését évekig akadályozta azért, mert 350 méteren túlment az 1967 előtti tűzszüneti vonalon, és ahhoz ragaszkodott, hogy a palesztinokat egy Hebron és Gáza közötti autópályával „kártalanítsák”. Vallásos cionista településeket arabok befogadására kényszerített, míg a beduin és arab falvak dönthetnek arról, hogy kit engednek betelepülni. Az antiszemita BDS (Bojkott, Tőkekivonás, Szankciók) mozgalom aktivistái elleni törvényeket viszont „észszerűtlennek” minősítette.
Néhányszor megakadályozta terroristák házának lerombolását.
A zsidó szokás szerint férfiak és nők külön imádkoznak. A Tel-Aviv-i polgármester betiltotta nyilvános helyeken a „szegregált” imádkozást, és ezt a Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta. Kimondta az LMBTQ-„közösség” „családhoz való jogát”. Megakadályozta illegális migránsok kiutasítását.
A világon nincs még egy bíróság ekkora hatalommal. Ezt akarta korlátozni a Netanjahu-kormány, ami a vereségébe belenyugodni nem tudó baloldal lázadásához vezetett.
Már a választás előtt, az előrejelzések ismeretében szervezni kezdték a lázadást, ezért teljesen világos, hogy az igazságügyi reform ehhez csak ürügy és magyarázat a külvilág számára. A Netanjahu-kormányt mint a jogállam és a demokrácia lebontóját állítják be. A Legfelsőbb Bíróság túlhatalmának csökkentését pedig mint a bírói függetlenség felszámolását, a kormány ellenőrzés alóli kibújását bírálják. Ez is ismerős Magyarországról, ugye...?
Az izraeli parancsnoki lánc több pontján ott ül egy jogász, akinek a jóváhagyása nélkül nincs döntés.
Beleszólnak a célpontok kiválasztásába is.
Az a feladatuk, hogy ellenőrizzék, nem ütköznek-e a nemzetközi vagy hadijogba a döntések.
Hogy nézett ki 2014-ben egy gázai bevonulás?
„Több ezer röplapot dobtak le a faluba. Ezek a szórólapok biztonságos evakuálási útvonalat és biztonságos úticélokat javasoltak Gáza városán belül. Az IDF naponta küldött hasonló üzeneteket a helyi televízión és rádión keresztül. De ez még nem minden. Az IDF több tucat telefonhívást is intézett Shedzsaja befolyásos polgáraihoz, arra kérve őket, hogy adják tovább a közelgő IDF-betörés hírét.
Ezer és ezer figyelmeztetést adtak át. Az izraeli katonai hatóságok lényegében megmondták az ellenségnek, hogy az IDF csapatai hol és mikor fognak bevonulni a faluba. És három napon keresztül a Hamász harcosai, akik nem voltak buták, teljes mértékben kihasználták ezt. Jobban beásták a saját erőiket. Aktiválták a csapdákat. Elrejtették az improvizált robbanótesteket. Mesterlövészeket állítottak tökéletes pozícióba. Újabb harcosokat hoztak be. Előre elhelyezték a fegyvereket. Készenlétbe helyezték a terroralagútjaikat.”
Mire jó ez, miért csinálják? Mert megfelelési kényszerük van a „nemzetközi közösségnek” nevezett bohóc- és gazember-koalíció iránt. Akik természetesen magasról tesznek Izrael érdekeire és „arányosságra” szólítják fel.
Az IDF gúzsba kötve táncol. Nincs még egy hadsereg a világon, ahol jogászoké a végső döntés.
A tiltakozó mozgalom hatására idáig példátlan módon több mint tízezer(!) tartalékos megtagadta a szolgálatot Köztük 500 pilóta is, akik a hadsereg elitje.
Dan Haluc, aki 2006-ban vezérkari főnök volt, beadványban fordult a Legfelsőbb Bírósághoz, hogy távolítsa el hivatalából a kormányt. Jair Golan korábbi helyettes vezérkari főnök Izraelt a náci Németországhoz hasonlította. Tamir Pardo, akit 2011-ben Netanjahu nevezett ki a Moszad vezetőjének, Izraelt apartheid-államnak nevezte. Ezek az urak nem a baloldali kormányok alatt fejtették ki véleményüket.
Joszi Melman, a Hárec című nagy példányszámú baloldali lap vezető hírszerzési és katonai szakértője azt fejtegette könyvismertetőjében, hogy a katonai puccs – ami szerinte már folyamatban van – jogos és indokolt lépés a kormány leváltására.
A Hamász támadására ezek a hangok elhalkultak, a tartalékosok bevonultak. De mekkora rombolást vittek végbe addig? Hogyan fordulhattak katonák szembe Izrael biztonsági létérdekeivel?
Például úgy, hogy a balliberális Wexner Alapítvány már évek óta küld vezető tiszteket továbbképzésre Amerikába. „Sokszínűség és befogadás” (Diversity and Inclusion), ezek a woke jelszavak az alapítvány fő értékei. Ösztöndíjasuk volt egy legfelsőbb bíró, Aviv Kochavi korábbi vezérkari főnök, a már említett Jair Golan korábbi helyettes vezérkari főnök és öt tábornok, magas rangú rendőrtisztek mellett.
Júliusban a hadseregnek be kellett mennie a dzsenini menekülttáborba, annyira elviselhetetlenné váltak az onnan kiinduló, napi rendszerességű terrortámadások. Az elmúlt másfél évben az előző kormány politikájának és az IDF támogatásának eredményeképpen a terület mini-Gázává vált. 2021 szeptemberében Benny Ganc akkori védelmi miniszterrel közösen a Központi Parancsnokság vezetője, Jehuda Fuchs vezérőrnagy öt hónapos moratóriumot rendelt el a hadsereg dzsenini műveleteire, a „Palesztin Hatóság megerősítése” érdekében.
A Palesztin Hatóság az USA által finanszírozott költségvetésének 7%-át arra fordítja, hogy fizetést adjon az izraeli börtönökben raboskodó terroristáknak és nyugdíjat fizessen a halott terroristák családjainak.
Ezek a fizetések a bűncselekmények súlyosságával emelkednek. A kődobálók alapfizetése havi 1400 sékel. A terroristák többletpénzt kapnak, ha zsidókat gyilkolnak meg, és minél több zsidót ölnek meg, annál több pénzt keresnek. A terroristák fizetése átlagosan háromszorosa a Palesztin Hatóság által uralt területek átlagjövedelmének.
A Központi Parancsnokság legfelsőbb tisztje mégis ragaszkodott ahhoz, hogy a Hatóság ellenzi a terrorizmust.
Egy nappal a dzsenini hadművelet előtt jelent meg a hírekben, hogy az IDF, a Sin Bét (belső elhárítás) és a rendőrség közös egységet hoz létre a „telepes erőszak” megfékezésére.
Azokban a napokban egy környékbeli tehénpásztort támadott meg több száz palesztin Umm Cafából. Az IDF nem küldött ki erőket, hogy megvédjék őt a több száz palesztintól, akik tűzijátékkal és kövekkel támadtak rá és teheneire. Erre telefonált a környező falvak lakóinak, akik megszegték a szombati tilalmat, hogy megmentsék őt.
Ahelyett, hogy köszönetet mondott volna a zsidó falusiaknak, a hadsereg erőszakos banditáknak nevezte őket, amiért felfegyverkezve keltek a tehénpásztor védelmére.
A Bennett–Lapid–Gantz-kormány olyannyira lekötelezettje volt a Biden-kormánynak, ahogyan egyetlen korábbi izraeli kormány sem. Kormányuk ahelyett, hogy megvédte volna Izrael kibervédelmi iparát, inkább lemondott róla, hogy megnyugtassa Washingtont. A védelmi minisztérium az amerikaiak követelésére befagyasztotta a legtöbb kiviteli engedélyt, az amerikaiak pedig egyszerűen úgy döntöttek, hogy lebontják és átveszik a támadó kiberipart. (Ennek az amerikai kampánynak volt a része a Magyarországra is leágazó „Pegazus-botrány”, ami az izraeli NSO termékét úgy állította be, mint amellyel törvénytelen és diktatúrához méltó megfigyeléseket végeznek.)
Az izraeli hírszerző ügynökségek vezetői felháborodtak. Hiába panaszkodtak, hogy az iparág leépítése hatalmas károkat okoz Izrael önvédelmi képességének.
Rövid időn belül az izraeli kiberbiztonsági cégek összeomlottak, eladták részvényeiket, vagy bezárták offenzív kiberrészlegeiket.
Ez is hozzájárulhatott a mostani hírszerzési kudarchoz.
Az izraeli honvédelem vezetése nem tartotta képesnek a Hamászt ilyen szervezettségű, gyakorlatilag összfegyvernemi, földön-vízen-levegőben végrehajtott támadásra. Abból indultak ki, hogy az eddig szokásos határmenti villongások és néhány tíz rakéta kilövése a legtöbb, amire képesek. Ez hírszerzési kudarc és szervezeti vakság.
Az azonban már ideológiai vakság, hogy azt hitték, a Hamász megjuhászodott, és a kormányzás gondjai arra fogják késztetni, hogy a lakosság jólétével foglalkozzon.
Azt hitték, a Hamászt motiválni lehet erre, ha 18 ezer palesztinnak izraeli munkavállalási engedélyt adnak, és enyhítenek a blokádon...
A Gonosz létezik, a Hamász soha nem fog letenni Izrael megsemmisítéséről. A balos idealizmus több mint ezer izraeli civil életébe került, és még sok életbe fog kerülni.
(Nyitókép: FORRÁS: MTI/AP/FATIMA SHBAIR)
Ezt is ajánljuk a témában
Igen, lesznek képek a Merkava alól előásott gyerekek hulláiról Gázában. Jó eséllyel azonban nem lesznek olyan videók, amelyeken izraeli katonák erőszakolnak meg palesztin nőket. Megadja Gábor írása.
Ezt is ajánljuk a témában
Ha valaki ezek után még elhiszi, hogy a békeszerető „palesztin” népnek nincs más vágya, mint építő munkát folytatni a saját államában, az gyógyíthatatlanul naiv. Sebes Gábor írása.
A tömeg a sportolókat sem kímélte.
Azonnali cselekvésre szólították fel Trumpot.
A 444 ironikus hangnemben számolt be Orbán Viktor interjújáról.
Betelt a pohár Amerikában.
„Szokásához hűen tagad, hazudik, ordít” – állapította meg Kocsis Máté.
Természetesen ilyen terve a magyar kormánynak nincs és nem is volt.
Szalai Zoltán főszerkesztő adott interjút a Weltwoche-nak a 2026-os választás tétjéről, az EU-nyomásról és az ukrajnai háborúról.
