„Évek óta minden tavasszal vezetek egy csoportot a Szentföldre. Igen, Izraelbe. Számomra szent az a hely, ahol Jézus élt, vándorolt, tanított. Itt emlék és relikvia minden kő, ami láthatta a Mestert. A folyó, amiben megkeresztelkedett, a tó, aminek a partján prédikált, az utca, ahol vonszolta a keresztjét. Ha valaki nem is hívő, vagy nem olvasta a Bibliát, hallani biztosan hallott arról az emberről, akinek alig háromévi nyilvános szereplése alapjaiban határozza meg az európai kultúrát. Valószínű nem új információ az sem, hogy ennek a rövid szolgálatnak a központi üzenete a szeretet volt. Ő volt az, aki arra szólította fel a követőit, hogy szeressenek feltétel nélkül, azon az áron is, hogy megbocsátanak az ellenük vétőknek.
Ez az egyszerű názáreti ács, a szemet szemért, fogat fogért társadalmában képes volt kiállni a béke és az egység tanításáért, hogy egy egészségesebb világot tudjunk építeni, és azt annyira komolyan gondolta, hogy tűrte, hogy keresztre feszítsék miatta. És most, de igazából az elmúlt kétezer évben mindig, háborúk, a népek és vallások közötti konfliktusok tépázzák ugyanezt a földet. Mindenki a magáénak akarja, és mindenki meg van győződve a saját igazáról. Szerencsétlenségére három nagy világvallásnak is szent városa Jeruzsálem: a zsidó nép Dávid városát tiszteli benne, amit Isten nekik adott nekik. A muszlim vallás számára a Sziklamecset az egyik legfontosabb zarándokhely, ahonnan Mohamed az égbe ment. A keresztények pedig Jézus életének legfontosabb eseményeit kötik ide. Ezért hiába szent föld és szent város, örökké vallási és politikai torzsalkodás martaléka volt.