A világ legfejlettebb államait tömörítő országcsoport újdelhi csúcstalálkozójáról távol marad Putyin és Hszi elnök – ez jelképesen is mutatja, India az új világrend-átrajzolási kötélhúzásban inkább a nyugati erők táborához közelít.
Mivel a G20 csoport elnökségét 2023-ban India látja el, a hétvégén az indiai fővárosban találkoznak a világ legbefolyásosabb, legnagyobb gazdasági hatalmú államainak vezetői. A G20 csoport államai (Argentína, Ausztrália, Brazília, Kanada, Kína, Franciaország, Németország, India, Indonézia, Olaszország, Japán, Dél-Korea, Mexikó, Oroszország, Szaúd-Arábia, Dél-Afrika, Törökország, Egyesült Királyság, Egyesült Államok és az Európai Unió)
a globális GDP 85, míg a világkereskedelem 75 százalékát bírják, területükön él a Föld lakosainak kétharmada.
Az évente megrendezett G20-csúcstalálkozó a nemzetközi gazdasági együttműködés elsődleges fóruma, egy különleges alkalom, ahol a világ vezetői közvetlenül megbeszélhetik a legégetőbb globális ügyeket, egyezményeket köthetnek, illetve kijelölhetik a prioritásokat az együttműködésekben.
A hétvégi politikai ügymenet nem lesz sétagalopp, az ukrajnai háború kitörése óta ez már a második „háborús” csúcs, a tavalyi indonéziia konferenciát is ez a forró ügy dominálta. Balira Vlagyimir Putyin elnök végül nem utazott el, több nyugati politikus is a csúcs bojkottját helyezte ugyanis kilátásba, ha az orosz vezető ott lenne. A megbeszélések is feszült légkörben zajlottak,
a G20 zárónyilatkozatában néhány állam elítélte az orosz agressziót, mások különvéleményben nem,
Szergej Lavrov pedig idő előtt távozott a találkozóról, így teljes „családi fotó” sem készült a vezetőkről.
A 2023-as csúcs még komplikáltabbnak tűnik: a hétvégén Putyin mellett távol marad Hszi Csin-ping kínai vezető is (az orosz államot Szergej Lavrov külügyminiszter, a kínait Li Csiang miniszterelnök képviseli majd).
A kínai elnök távolmaradására hivatalos magyarázat nem érkezett, de elemzők szerint
a döntésnek köze lehet ahhoz, hogy Kína és India között feszültté vált a viszony a két ország határairól szóló viták miatt.
Ebben a konfliktusban a legutóbbi epizód egy kínai lépés volt: egy olyan térképet hoztak forgalmazásba, amelyen két vitatott hovatartozású területet, az északkelet-indiai Arunachal Pradesh államot és az Aksai Chin-fennsíkot is Kína államterületének ábrázolták. (A kínai-indiai nézeteltérésekről itt olvashat.)
Hszi döntése üzenet is lehet Washingtonnak is. Kína egyértelműen az amerikai hegemóniájú, egypólusú világrend kihívójaként lép fel, amelynek érdekében egyre több konfrontációt vállal fel. Peking nem ítélte el az oroszok ukrajnai agresszióját, és az ellenségeskedésben passzív támogatóként Moszkva mögött áll; a saját államterületén az ujgur és a hongkongi autonómiakísérleteket letörte, dacolva az amerikai figyelmeztetésekkel; Tajvan körül hadgyakorlatokat tart, a Dél-kínai-tengeren folyamatosan bővíti befolyását; illetve az ellen indított amerikai kereskedelmi háborúba keményen beleállt.
Oroszország és Kína együttes távolmaradása külön jelentéssel is bír:
a két állam közös érdeke az új, többpólusú világrend elhozatala, és ennek érdekében évek óta fejlesztik közös együttműködési projektjeiket.
A BRICS-államok szövetségét (amelyben rajtuk kívül Brazília, India és Dél-Afrika a tag) hat új országgal tervezik bővíteni: Argentína, Egyiptom, Irán, Etiópia, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek terve csatlakozni. Emellett a kínai-orosz dominanciájú katonai-gazdasági szervezethez, a Sanghaji Együttműködési Szervezethez (SCO) 2017-ben India és Pakisztán, idén júliusban pedig Irán is csatlakozott.
Ez utóbbi törekvésekhez kapcsolják más szakértők a távolmaradást: Kína a G20 keretét egy amerikai narratívát követő szervezetnek tartja, és 2023 eljöhetett az ideje annak, hogy egyértelműen jelezze: a jövőben Kína az Egyesült Államokkal egyenlő arányban akarja meghatározni a nemzetközi párbeszéd fórumait – vagyis
ez már a nemzetközi szervezeti rend átalakításának igénye lehet Peking részéről.
Narendra Modi indiai miniszterelnök a világvezetők találkozóján megpróbálja India szerepét megemelni, hazáját egy globális hatalomként pozicionálni – egyrészt India valóban ilyen szerepre tör, másrészt belpolitikai jelentősége is van az üzenetnek: 2024 tavaszán parlamenti választások lesznek Indiában, Modi hatalmon akar maradni.
Nagy kérdés, hogy ha Kína és Oroszország éppen az újdelhi találkozó bojkottjával üzen, akkor a semlegességre törekvő India a két pólus nyomásában milyen szövetség irányába mozdul majd el.
India egyrészt stratégiai partnerségben áll az Egyesült Államokkal, partnerré vált az amerikai-ausztrál-japán biztonsági együttműködésben, a Quadban, és Japán a Szabad és Nyitott Indo-csendes-óceáni térség (FOIP) stratégia mentén India felé közeledik; másrészt ott van a BRICS-csoportban és a Sanghaji Együttműködési Szervezetben is Kína és Oroszország társaságában.
India Oroszországgal és az Egyesült Államokkal hagyományosan jó kapcsolatokat ápol,
egyensúlyoz Nyugat és Kelet között, hiszen fő riválisának Kínát tartja.
Peking ellen azonban a két állam közül csak Amerikára számíthat – ez lehet a magyarázata, hogy Kína beárazta Indiát, és elkönyvelte, hogy kenyértörés esetén Újdelhi a nyugati szövetséget fogja választani. Ez azonban jelenleg még nem dőlt el, és éppen ez a bizonytalanság, a támogatásáért folyó versengés adja jelenleg a hatalmas népességű atomhatalom, India geopolitika súlyát.
A háború, a világgazdasági tendenciák értékelése, valamint a fő ügy, a fenntartható fejlődés mellett az indiai agenda több témát érint: a zöld energia népszerűsítése, a klímaváltozás elleni harc, a digitális korra való technológiai felkészülés, az élelmezésbiztonság, az eladósodás és az adósságátütemezés eszközei, valamint a kriptovaluták szabályozását célzó globális keretrendszer kialakítása.
Az amerikaiak hajlandóak arra, hogy a Világbankot és nemzetközi fejlesztési bankokat arra ösztökéljék, hogy növeljék a klímaügyi és infrastrukturális projektekhez nyújtott hitelkibocsátásukat, míg a feltörekvő államok – köztük a házigazda India – azt kérik, hogy az új nemzetközi szabályozások a korábbinál nyomatékosabban
vegyék figyelembe a „globális Dél” problémáit, kihívásait, a döntések ne csak a nyugati érdekrendszer prioritásait kövessék,
a javak újraosztásában pedig hangsúlyosabban kapjanak a szegény államok.
A G20 csoport létrehozását pénzügyminiszterek javasolták 1999-ben, hogy a nemzetközi pénzügyi kooperáció hatékonyabb fórumát teremtsék meg. 2008 óta a csúcstalálkozón már a tagállamok vezetői (állam-, illetve kormányfői) találkoznak, az akkor világgazdasági válság okozta bajok globális kezelésének szükségessége hozta létre a végső keretet.
A G20 csúcstalálkozókon megvitatott nemzetközi jelentőségű pénzügyi, gazdasági, politikai ügyekben ugyan születnek nyilatkozatok, egyezségek, de a szervezet döntései nem kötelező érvényűek – sokak szerint emiatt a csoport találkozói kevés konkrét eredményt tudnak felmutatni. Mégis,
a csoport nagyban hozzájárul a nemzetközi pénzügyi stabilitás fenntartásához,
az államok közötti kommunikáció, megértés elmélyítéséhez, a globális szabályozások finomhangolásához, vagy az olyan kérdések hatékonyabb kezeléséhez, amelyek nemzetközi összefogást igényelnek (világjárvány, gazdasági válság, klímaváltozás).
Ezt is ajánljuk a témában
Kína növekvő szuperhatalmi ambíciói miatt a csendes-óceáni térség több állama közvetlen fenyegetésben érzi magát: tudják, ha a kínaiak megtámadnák Tajvant, az egy regionális háborút robbantana be. Japán újraszervezné regionális szövetségi rendszerét Kína ellenében, és főként India súlyára számít.
fotó: Diákok rajza Narendra Modiról és Joe Bidenről egy mumbai iskolában 2023. szeptember 7-én (forrás: INDRANIL MUKHERJEE / AFP)
Egyéves az CDU-CSU-SPD-koalíció! Mutatjuk a berlini kormány mérlegét.
Az amerikai elnök rendkívül magabiztos.
A gyanú szerint a rakománynak köze lehet egy feltörekvő diktatúra atomprogramjához.
Putyinék horrorhadviseléséről cikkezik a Wall Street Journal.
Óriási erők mozdultak meg.
Ezek voltak a Mandiner legolvasottabb hírei hétfőn.
Nem akar leállni az orosz elnök.
Az új kormány tagjai letették a hivatali esküjüket, holnaptól el kell kezdeniük dolgozni.
A Skót Nemzeti Párt megnyerte a helyi választást, de nem szerzett önálló többséget. A függetlenségpárti erők azonban minden korábbinál erősebb parlamenti többséget alkotnak, miközben a Brexit után Skócia számára az önrendelkezés kérdése egyre inkább összekapcsolódik az Európai Unióhoz való visszatérés ígéretével.
