Óriások birkózása: így méregeti egymást Kína és India

Kína és India, a világ két legnagyobb népességű országa hatalmas területek ura, közös határuk 3800 kilométer hosszú, és a kopár himalájai hegyek vad természeti világa miatt többnyire nincsenek véglegesen kijelölt, a felek által elfogadott határok.

A határt helyettesítő, úgynevezett „aktuális ellenőrző vonal” mentén időről-időre határvillongások alakulnak ki a határőrök között;

amely az ezt követő tűzszünet után is évtizedeken át fennmaradt.

Legutóbb tavaly december 9-én kerültek fegyveres összetűzésbe a kínai és indiai határőrök az északkelet-indiai Arunachal Pradesh állam Tawang körzetében (amelyre vonatkozóan Dél-Tibet néven a kínaiaknak területi igényük áll fenn), azelőtt pedig 2020 májusában a kínai ellenőrzés alatt álló Tibeti-fennsíkkal határos Ladak járásbeli Galván-völgyben.

Kína az elmúlt években egyre nyíltabban lép fel a határvonal eltolása érdekében, India azonban nem fogadja el területi integritásának megsértését. Újdelhit zavarja az is, hogy

részben a vitatott hovatartozású kasmíri területeken. A megváltozó kínai attitűdöt több új kínai jogszabály is jelzi: a határokra vagy a parti őrségre vonatkozó szabályozások alapján Kína nyomást kezdett gyakorolni a közös határok tekintetében Indiára, a felségvizek határainak megváltoztatása szándékával pedig elsősorban Japánra.

Mit akar Indiától Kína?

Hszi Csin-ping kínai vezető a harmadik elnöki ciklusát kezdte meg, és az általa vezetett Kína célja rövidtávon regionálisból globális nagyhatalommá válni.

ezt érzékelteti többek között indiai partnerével is.

Kína többnyire oda csap le keményen, ahol megjelenik a fő ellensége, az Egyesült Államok. A tavalyi határkonfliktus is vélhetően egy jelzés volt India számára, hiszen egy héttel az incidens előtt Észak-Indiában indiai-amerikai közös hadgyakorlatot rendeztek. Kína nem nézi jó szemmel, hogy India stratégiai partnerségben áll az Egyesült Államokkal; ahogy azt sem, hogy Japán a Szabad és Nyitott Indo-csendes-óceáni térség (FOIP) stratégia mentén India felé közeledik, vagy ahogy Újdelhi partnerré vált az amerikai-ausztrál-japán biztonsági együttműködésben, a Quadban.

Ez nem véletlen, hiszen

Az ukrajnai háború azonban egy éve bonyolította a regionális átrendeződés viszonyait: a kiéleződő orosz-nyugati megosztottságban és háborús szembenállásban Kína egyre közelebb sodródik a színvalláshoz. A Moszkvával egy évvel ezelőtt kötött stratégiai partnerségi megállapodása alapján és a többpólusú világrend elhozatala érdekében nem engedheti, hogy Oroszország súlyosan meggyengüljön, bár kisebb megroggyanása a tőle való gazdasági és politikai függését csak erősíti. Emellett Kínának a csendes-óceáni térségben, főleg a tajvani kérdésben keményedő amerikai álláspont miatt szüksége van regionális szövetségesekre, vagy legalábbis le kell, hogy válassza Amerikáról ezen államokat, így a vele a fentebb említett ügyek okán konfliktusban álló Indiát is.   

India „pacifikálására” alkalmas fórumok lehetnek Peking számára azok a nemzetközi szervezetek, amelyekben a két állam együttműködésben áll: a BRICS-csoport tagjai Brazília, Oroszország és Dél-Afrika társaságában, a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) részesei, az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bank (AIIB) hozzájárulói, és így tovább.

Hogyan alkalmazkodik az új geopolitikai helyzethez India?

India az ukrajnai háborúból megértette, hogy a nevető harmadik Kína lehet. A gyengülő Oroszország lezáruló nyugati energetikai exportját a kínai piac felé terelte, Peking így olcsó orosz energiahordozókhoz jut. Moszkva pedig másodhegedűsként asszisztál majd globális geopolitikai céljai eléréséhez, az amerikai hegemónia meggyengítéséhez, a kínai dominancia felépítéséhez.

Az Oroszországgal hagyományosan jó kapcsolatokat ápoló India ezért ezt a viszonyt akkor is fenn fogja tartani, ha Moszkva ezzel a háborúval a nemzetközi közösség páriájává vált. Éppen a kínai túlsúly kompenzálásának igényével teszi majd ezt,

Érdekes módon Washington a fő ellenség, Kína szemmel tartása miatt ez az oroszbarátságot is elnézi Indiának, hiszen tudja, India a nyugati és az orosz kapcsolatot egyszerre fenn akarja tartani, mert ő is Kínától tart. A fenyegető Peking ellen Újdelhi Moszkvára már nem számíthat, Washingtonra igen. Ugyanakkor Peking ellen Washington Moszkvára sohasem számíthatott, de Újdelhire igen.

A helyzetet súlyosbítja, hogy ezen nemzetközi szereplők mind atomhatalmak.

A kínai-orosz közeledés megállíthatatlanságára azonban több okot is felhoznak Ázsia-szakértők. Az egyik a gazdasági: a kínai piac sokkal több orosz energiahordozó-, illetve áruexportot szív fel, mint az indiai, ráadásul a kínaiak földgázt is vesznek, az indiaiak nem. Emellett Oroszország nagyságrenddel többet importál kínai termékekből, mint indiaiból. Továbbá: a kínai hadsereg sokkal nagyobb orosz fegyverzetexportot szív fel, mint az indiai.

Moszkvának a kemény ukrajnai háborúban stabil és egyértelmű

2020 óta a kínai-indiai bilaterális kapcsolatok a fenti okok miatt alacsony intenzitásúak, és szakértők a 2023-as évben sem várnak mást. India az orosz kapcsolatra, valamint arra a szükségszerűségre támaszkodva, hogy Kína nem engedheti meg, hogy India a nyugati szövetségi rendszer felé távolodjon, abban bízik, hogy Peking nem meri túlfeszítene vele a húrt, a kínai óriás nem India rovására fogja érvényesíteni stratégiai céljainak megvalósítását.

India megpróbál az orosz és a nyugati álláspont között félúton megmaradni, mindkét szövetséget megtartva, eközben távol tartani magától Kínát. A geopolitikai viszonyok és a szövetségi rendszerek azonban elképesztő hirtelenséggel tudnak változni ezekben az időkben, így az indiai kivárás, a párhuzamosan több, akár egymással ellentétes érdekű szövetségi szervezetben való játszmázás pozíciója akár rövidtávon is gyorsan fenntarthatatlanná válhat.

Nyitókép: Narendra Modi indiai miniszterelnök és Hszi Csin-ping kínai elnök megbeszélése Mahabalipuramban 2019. október 12-én   (forrás: Indiai Sajtóinformációs Hivatal (PIB) / AFP)