Kína nagyhatalmi törekvései alapjaiban írják át a csendes-óceáni térség biztonságpolitikai helyzetét, államai fegyverkeznek, készülnek egy új konfliktusra, de emellett kereskednek egymással, és építik a szövetségeiket. Az egyik ilyen együttműködési keret az ASEAN, amely szintén nem tud kikerülni az amerikai-kínai dominanciaharc szorításából.
A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN – Association of Southeast Asian Nations) a napokban ünnepelte fennállásának 56. évét. A kormányközi együttműködésre építő regionális szervezetet 1967. augusztus 8-án Bangkokban hozta létre öt állam, Indonézia, Malajzia, Szingapúr, Thaiföld és a Fülöp-szigetek.
1945 és 1967 között a csendes-óceáni térség államai függetlenedtek a korábbi gyarmatbirodalmaktól, amelynek részeit képezték, az önálló államiság megteremtése után pedig a nyugati szövetségi minták (EU, NATO) eredményeit látva
a regionális együttműködés lehetőségeit keresték érdekeik hatékonyabb képviseletére,
illetve az ENSZ Alapokmányában foglaltak kölcsönös tisztelete jegyében a jövőbeli konfliktusok megelőzésére, a stabilitás és a béke megőrzésére. Az alapító nyilatkozat megszövegezésével egy időben Indonézia, Malajzia és a Fülöp-szigetek hivatalosan is rendezték területi vitáikat, a felek pedig kifejezték, hogy a nemzeti érdekképviselet mellett a „régióban való gondolkodás” is vezérelvükké válik.
Az ASEAN alapítása a hidegháború közepére esett, a kezdeti évtizedek a nyugati és a keleti blokk versengésének jegyében teltek, a délkelet-ázsiai térség a befolyásolási kísérletek ellenére megpróbálta egy önálló gazdasági szövetség alapjait lerakni –
mind a nyugati (rekolonizációs), mind a kínai (kommunista) befolyást távol akarták tartani maguktól.
A hidegháború végétől az ASEAN fokozatosan erősítette meg az államközi viszonyok formáit: a fő vonulat, a kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok összehangolása mellett már a délkelet-ázsiai térség államainak politikai, katonai, oktatási és kulturális együttműködését is egyengette. Az 1980-as / 1990-es években tíz tagúra bővült a szervezet, csatlakozott Brunei, Vietnám, Laosz, Mianmar és Kambodzsa.
Az ASEAN történetének fordulópontja a szervezet Alapokmányának megszületése volt 2008-ban. A deklaráció alapján a tíz tagállam az „egy vízió, egy identitás” jegyében egy közös politikai-gazdasági-kulturális közösség új kereteit határozta meg.
A tagállamok kötelezték magukat politikáik (elsősorban külpolitikáik) összehangolására, a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartására; a védelmi politika területén a más államok szuverenitásának tiszteletben tartására, a nukleáris és mindenféle tömegpusztító fegyverektől való mentességre, a konfliktusok békés rendezésére, a katonai fenyegetéstől való tartózkodásra; a gazdaság területén a piacgazdaság, a multilaterális kereskedelem szabályainak betartására, illetve a regionális gazdasági integráció kiépítésére; a kulturális területen az emberközpontú, közösségépítő és a sokféleséget tiszteletben tartó projektek végig vitelére.
A gazdasági integráció legfontosabb lépése a szabadkereskedelmi övezet kialakítása lenne, a belső vámok eltörlésével, a tőke- és pénzpiacok harmonizációjával
– ez a folyamat harminc évvel ezelőtt indult meg, és a folyamatosan konkretizálódó tervek alapján a közeljövőben létrejöhet az ASEAN egységes piaca, egy 600 milliós piacú közös, integrált gazdasági térség, nagyon hasonló módon az EU-s modellhez, vagyis megvalósulhat a munkaerő, a tőke, az áruk és a szolgáltatások szabad mozgása a blokk államai között.
Béke, stabilitás, egymás egyenlőnek való elismerése, szolidaritás, hosszútávú, fenntartható fejlődés, gazdasági növekedés, a lakosság életszínvonalának és életminőségének növelése – ezek a nagyívű célkitűzések, amelyek a tíz, egymás mellett békében, együttműködésben élő állam kiszámítható jövőjét garantálhatják.
A délkelet-ázsiai regionális együttműködés egy sikertörténet, működését azonban nem belső, hanem külső tényezők zavarják. A fő fenyegető jelenség a regionális status quo megbillenése: a csendes-óceáni térség domináns állama, a nagyhatalmi ambíciókkal rendelkező Kína mind a gazdaság, mind a biztonságpolitika terén az erőegyensúlyok átrendezését végzi; illetve
a geopolitikai küzdelmek kiéleződése: az amerikai és a kínai érdekérvényesítés egyre keményebb eszközökkel zajlik.
Ezek a folyamatok pedig döntéskényszerbe hozzák egyenként és szervezetként is a tíz ASEAN-tagállamot.
Kína megkerülhetetlen gazdasági partner, a régió viszonyítási pontja, az ASEAN-államok első számú kereskedelmi partnere 2009 óta. Az elmúlt 15 évben a két entitás közötti kereskedelmi forgalom megkétszereződött, a délkelet-ázsiai szervezet összes forgalmának 18 százalékát adja a kínai kapcsolat. Ugyanakkor Peking számára is prioritás a délkelet-ázsiai régió, az elmúlt években éppen az ASEAN-szövetség vált Kína legforgalmasabb kereskedelmi partnerévé –
a bilaterális kereskedés mérlege szerint tízszeres a kínai kereskedelmi többlet, Kína nagyot profitál a közeli, 600 milliós felvevőpiacból.
Kína azt szeretné, ha az ASEAN-országokkal egy szabadkereskedelmi övezetet tudna kialakítani, amely az amerikai gazdasági érdekeket még jobban hátrányba hozná a régióban – nyáron a kínai diplomácia ennek konkretizálására tett erőfeszítéseket, egyelőre eredmények nélkül, bár a siker félig már megvan, hiszen 2022-től létrejött a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség (Regional Comprehensive Economic Partnership - RCEP), a világ legnagyobb gazdasági együttműködési blokkja 15 ázsiai ország részvételével.
Az ASEAN-államok a nagy távol-keleti (Japán, Dél-Korea) és globális szinten az összes nagy gazdasággal (Egyesült Államok, EU, Kanada, Ausztrália, India, Oroszország) kereskedelmi egyezményeket kötöttek, de az amerikai-kínai vámháború, valamint a Japán, Dél-Korea és más távol-keleti országok Kínával való konfliktusa miatt ezek a kapcsolatok veszélybe kerültek.
Az ASEAN-államok ráutaltak a kínai áruforgalomra, a kapcsolat megromlása a szállítási láncok súlyos fennakadását okozná,
de a külföldi befektetések szintjén az amerikai tőke dominál, annak elvesztése is fájdalmas lenne a fejlődő gazdaságok számára. Ez a magyarázata, hogy az ASEAN mindenkori gazdaságpolitikája a lavírozás, a kiegyensúlyozás, a pártatlanság megőrzésének, a mindenkivel való kapcsolattartásnak a politikája.
A csendes-óceáni térségben való befolyásért zajló verseny másik frontja a biztonságpolitikai küzdelem, amelynek látványos forrpontja a tajvani konfliktus. Ez a megosztó regionális kérdés állásfoglalásra készteti a térség országait. Az ASEAN tagállamok is megosztottak, bár a tavaly kínai hadgyakorlatok ügyében kiadott közös nyilatkozatuk nyelvezete alig lehetett volna neutrálisabb és problémakerülőbb.
A tíz ASEAN-állam egyikének sincs diplomáciai kapcsolata Tajvannal, a kínai nép hivatalos képviselőjének valamennyien a Kínai Népköztársaságot ismerik el, ahogy hivatalos álláspontjuk szintén az „egy Kína-elv” elismerése. Mégis, Laosz és Kambodzsa kivételével nyolc ASEAN-államban működnek tajvani kereskedelmi kirendeltségek vagy képviseleti irodák, amelyek a kereskedelmi-kulturális kapcsolatok szervezését végzik. A Kína és Tajvan közötti feszültség élesedése azért kellemetlen számukra, mert
Tajvannal ugyanolyan remek, kölcsönösen előnyös gazdasági viszonyt ápolnak, mint Kínával,
ráadásul a Tajvan körüli kínai hadgyakorlatok és fenyegetések hatnak az ASEAN-országokra is: ha ezt teszi Peking Tajvannal, akkor a jövőben megteheti esetleg egy másik kisebb állammal is, akár velük is.
Elemzők szerint ha egy olyan végletes helyzet állna elő, hogy a délkelet-ázsiai államoknak a két domináns hatalom szövetsége között kellene választaniuk, akkor a tagállamok közül
Kambodzsa, Mianmar és Laosz Kína mellé állna, míg a Fülöp-szigetek és Thaiföld az Egyesült Államokkal kötött szövetségét tartaná fenn;
Szingapúrban már van egy amerikai haditengerészeti bázis, Indonézia, Malajzia, Vietnám és Brunei pedig vélhetően azért sodródna az amerikai szövetséghez, mert a Dél-Kínai-tengeren határvitái vannak Pekinggel, és a kínai fenyegetést erősebb egzisztenciális veszélynek érzik, mint az amerikaiak nyomulását.
Az ASEAN-államok mind piacukat, mind geopolitikai súlyukat tekintve fontos regionális szereplők, mind Amerika, mind Kína a maga oldalára akarja állítani őket, de Japán és Dél-Korea is meg akarja nyerni őket a felemelkedő Kína ellensúlyozására építendő szövetségi rendszerükhöz – a délkelet-ázsiai országok, ahogy Óceánia államai, vagy ahogy India,
az idő előrehaladtával egyre kisebb mozgástérrel rendelkeznek a diplomáciai manőverezéshez.
Ugyanakkor éppen vonakodásukkal ideig-óráig hűteni tudják Peking erősödő ambícióit.
–
Ezt is ajánljuk a témában
Kína növekvő szuperhatalmi ambíciói miatt a csendes-óceáni térség több állama közvetlen fenyegetésben érzi magát: tudják, ha a kínaiak megtámadnák Tajvant, az egy regionális háborút robbantana be. Japán újraszervezné regionális szövetségi rendszerét Kína ellenében, és főként India súlyára számít.
--
Nyitókép: Rachmat Budiman, Indonézia thaiföldi nagykövete az ASEAN elnöksége nevében felvágja az ünnepi tortát a szervezet 56. születésnapján 2023. augusztus 8-án Bangkokban (forrás: Wichan Charoenkiatpakul / Bangkok Post via AFP
Egyéves az CDU-CSU-SPD-koalíció! Mutatjuk a berlini kormány mérlegét.
Hamarosan Pekingben fog találkozni Hszi Csin-ping és Donald Trump.
Kiderült: egy mintában sincs sem határértéket meghaladó, sem egészségügyi szempontból jelentős szennyezés. A szervezet kommunikációs vezetője a Mandinerrel közölte, hogy az akkumulátoripari szennyezéseket ahogy a múltban, úgy a jövőben is ki fogják vizsgálni, és az eredményekről tájékoztatják a nyilvánosságot.
A francia elnök szerint az új magyar kormány megalakulása nemcsak Magyarországnak, de Európának is egy új korszak kezdetét jelenti.
Jóval több ez, mint szimpla diplomáciai gesztus.
Az Egyesült Államok kész teljes gazdasági erejét bevetve együttműködni Magyarországgal.
A 4iG tovább erősítette szerepét a NATO-kompatibilis technológiák regionális fejlesztésében.
Ma ugyanis az MTI vélhetően politikai utasításra levágta Sulyok Tamás hivatalban levő államfőt a Magyar Péterrel és Bóna Szabolcs miniszterrel készült közös fotóról.
Sőt, egy helyi török szervezet vezetője arra figyelmeztetett, hogy az idegenellenes incidensek és a politikai feszültségek egyre inkább biztonsági kérdéssé válnak.
